Herman
1 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Hinni a magyar politika racionalitásában = NEM MENŐ

2011.01.07. 21:39

A végtelennek látszó drámának, amibe Magyarorország most belecsúszni látszik, volt egy különösen szánalmas pillanata a héten. Amikor Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője elmagyarázta a nemzetnek, hogy a Schmitt Pál közeléből kikerülő szövegek elemi helyesírási hibáinak tulajdonképpen örülni kellene, hiszen ráirányítják a figyelmet édes anyanyelvünk ápolásának szükségességére.

Az ilyen irtózatos cinizmus könnyen emelkedett ki még ebből az Economisttal és bacilussal súlyosbított heti hírfolyamból is. A cinizmus már csak olyan, hogy punkegyütteseknek például jól áll, a hatalomnak meg nem. De nem is ez volt az igazán érdekes, hanem hogy ez végre egy olyan pillanat volt, amikor nem csak a nép egyszerű gyermeke, hanem még a minden lében kanál politikai elemzők – vagy most éppen mi is a politológusok kevésbé megvetett neve – is azt mondták, hogy na hát ez szimpla hülyeség.

A magyar politikai elemző ugyanis olyan, hogy az állam, és úgy általában a közélet minden szereplőjét tudatos, gondolkodó lényként képzeli el, aki racionálisan mérlegelve cselekszik a saját vagy az ország vélt vagy valós érdekében. Még olyan megbízható kutatók is, mint a héten a harvardi egyetem égisze alatt működő John F. Kennedy School of Governmenttel stratégiai partnerségre lépő Demokrácia és Dilemma Intézet is ebből az alapállásból elemzik a magyar belpolitikát, és téves kiindulópontjuk így bizony sokszor tévúton indítja el őket.

A kiváló DeDi dolgozataiban gyakran találkozni az “intézetünk szerint Orbán döntésének három lehetséges indoka van” vagy “a kormány ebben a helyzetben minden bizonnyal az alábbi négy megoldás valamelyikét választja” mondatrészletekkel. Kevésbé kiváló elemzőknél még gyakrabban fordul elő ilyesmi. Mindkét idézet problémás, a második azonban még sokkal jobban, mint az első. Ez ugyanis nemcsak egyéneket gondol racionális lénynek, hanem azt képzeli, hogy szervezetek, esetenként olyan óriási szervezetek, mint a magyar állam, racionálisan, észérvek mentén működnek.

Hogy a magyar állam, a mindenkori magyar kormány, a Fidesz, vagy akár Orbán Viktor közvetlen stábja így működne, egészen nevetséges feltételezés. Nem azért, mert ezek feltétlenül rosszabbak, mint bármilyen egyéb szervezet, hanem egyszerűen csak mert maguk is szervezetek. Aki pedig életében tartozott már bármilyen munkahelyi közösséghez, az pontosan tudja, hogy ezek munkájára a ráció általában hatással szokott lenni, ám csak egy a meghatározó tényezők közül.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy egy törvény azért lett-e olyan, mert valami főosztályvezetőt azzal zsarol a szeretője, hogy ha az ő cégének az nem kedvező, akkor mindent kipakol az asszonynak. Hogy valamelyik országos jelentőségű ügyben azért nem történik semmi hónapok óta, mert a területért felelős fiatalembert, akiről mindenki tudja, hogy egy inkompetens alkoholista, nem lehet kirúgni a minisztériumból, mert akkor a másik minisztériumban dolgozó, nélkülözhetetlen munkaerőnek tartott barátnője is inkább átmenne a magánszférába. Hogy valaki egyszerűen csak elfelejtett megcsinálni valamit. Hogy valaki a kormányban annyira utál valakit valami húsz évvel ezelőtti vélt sérelem miatt, hogy akkor is keresztbe tesz neki, ha ezzel egy komplett országnak tesz rosszat. Soha nem tudjuk meg, mert az ilyen munkahelyi nüanszok általában nem jutnak ki a széles nyilvánosság elé.

Nagyon fontos ezt mindig észben tartani, amikor az ember az éppen aktuális magyar kormány sorozatos baklövéseit figyeli. Mindenki hajlamos ilyenkor az indokokat keresni. Mi a franc lehet az oka annak, hogy ennyire akarják ezt a médiatörvényt, aminek jó része betarthatatlan, és totál hülyét csinál belőlünk a fél világ előtt? Hogy létezhet Szíjjártó Péter? A saját életét érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatban mindenki tesz fel magában ilyen kérdéseket.

A válaszok között pedig mindig ott kell lennie a kézenfekvőbbeknek: biztos valaki csak tiszta hülye, totál alkalmatlan, esetleg lefeküdt valakivel, vagy azt hiszi, hogy valaki lefeküdt valakivel, aztán ez lett, és kész. Különösen, ha rosszul mennek a dolgok, hiszen a rossz döntésekhez aztán végképp nem kell se ész, se ráció, se semmi. Ahogy az angol mondás nagyon helyesen tartja: a szar, az csak történik.