Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Biztosítás – biztonság?

2007.05.04. 11:54

Ha kellően öregek vagyunk, jól emlékszünk a szocializmus egy (állami) biztosítójának a cipőt a cipőboltból relevanciájával felérő fenti jelmondatára. Akik még nálam is öregebbek, azokat évtizedekig csak ez az egy biztosító boldogította, de még a szocializmus idején rájöttünk, hogy ebben valami hibádzik, és kettévágtuk, így hozva létre a konkurenciáját. Kis pillanat sem telt el, és kivirult a biztosítási piac, még a kötelező ágazatokban is. Persze sok gyerekkori betegséggel, álversennyel és csalókkal. Ma azonban még a legelvadultabb népbarát politikusnak sem jutna eszébe visszasírni az egy biztosítót.

Ma mégis az egy vagy több legyen vitájától hangos a politikai közélet. Azt vesszük észre, hogy az egészségügy nagy nekibuzdulással elindult reformja – a sok gyerekbetegségével – mintha ürügyet szolgáltatna még a nagyobbik kormánypárt népbarátjainak is a visszatáncolásra. Minek a több, csak jól kell dolgoznia annak az egynek – szól a hangzatos érv. (Félve jegyzem meg, hogy akkor a szocializmust se kellett volna megbuktatni, csak jól kellett volna csinálni.)

akkor a szocializmust se kellett volna megbuktatni, csak jól kellett volna csinálni

Mi is az a biztosítás? A biztosítás természetes vagy jogi személyek szervezett, tömeges, kollektív pénztartalékképzése kölcsönösségi alapon, a tudományos kockázatmegoszlás módszerével, olyan jövőbeni szükségletek kielégítésére, amelyek felmerülése vagy felmerülésének időpontja bizonytalan – áll az egyetemi tankönyvben.

Vagyis az életben előfordulnak előre nem látható – vagy előre nem látható időpontban felmerülő – események (tipikusan ilyen a betegség), amelyek kivédéséhez, megszüntetéséhez pénztartalékokra van szükség. Ez a tartalék egyéni takarékoskodással is összegyűjthető, de anyagi erőnk általában nem elegendő ahhoz, hogy a szükséges pénz bármely időpontban a rendelkezésünkre álljon. Viszont közös takarékoskodással már könynyebben létrehozható a megfelelő forrás. A kölcsönös egymásra utaltság és a véletlenben megnyilvánuló törvényszerűség felismerése lehetővé teszi a kárkockázati közösségek kialakítását, majd ezek kiszolgálására a szervezett biztosítás kialakítását, amelynek működtetése egy külön vállalattípus, a biztosító feladata lesz.

A biztosítás közgazdasági tartalma kettős: egyrészt pénzfelhalmozás, másrészt a véletlen vagy véletlen időpontban bekövetkező események miatti szükségletek kielégítése. A két nagyság összhangjának megteremtése a biztosító(k) üzemgazdasági feladata. A biztosításnak két fő ágazata van: a vagyon- és a személybiztosítás; ez utóbbin belül élet-, baleset- és betegbiztosítás.

gyanús is lenne az olyan biztosító vállalat, amely nem profitérdekelt

A létező szocializmus korában az utóbbi kikerült a biztosítások köréből, és az állami költségvetés keretébe tartozó alrendszer lett. A szocializmust már rég magunk mögött hagytuk, de a betegségügy továbbra is az állami költségvetést boldogítja. (Senkit se tévesszenek meg a pénztár és biztosítás szavak előfordulásai a rendszer hivatalos megnevezésében, hiszen az sztk nevében is ott volt a társadalombiztosítás szó!)

Azok, akik az egybiztosítós modellt védik, a létező szocializmus e virulens zárványát óvják. Még akkor is, ha ezt nem tudják, vagy nem is vállalják. Hiszen azok, akik az egészségbiztosítás piacát a biztosítók profitérdekeltségétől féltik, pénzéhségként aposztrofálva azt, azok valójában nem a több-biztosítós modell elleni érvelnek, hanem a biztosítás elvén való működés létjogosultságát tagadják. Amennyiben elismerjük, hogy a betegség igenis az a tipikus véletlen időpontban felmerülő esemény, amelynek kivédéséhez pénztartalékok szükségeltetnek, akkor erre ki kell alakítanunk a kárkockázati közösségeket. Ezek kiszolgálása a biztosító vállalatok feladata, nem pedig az állami költségvetés elosztó hivataláé.

Számomra gyanús is lenne az olyan biztosító vállalat, amely nem profitérdekelt, hiszen a hatékonyság sem lenne fontos számára. (Hacsak nem lennék romantikus vagy harcos antikapitalista; nemzeti- vagy internacionalista szocialista.) Amennyiben nem hatékony a biztosító, hogyan tesz eleget a feladatának? Hogyan hangolja össze optimális szinten a pénzfelhalmozást és a véletlen események miatti szükségletek finanszírozását? Hogyan szolgálja ki a kárkockázati közösséget, vagyis mindannyiunkat?

a népbarátok tényleg elhiszik ezt maguknak?

Lehet hivatásrendi orvoslásról elmélkedni, az egészségünk nem áru jelszavától átitatódva kikelni a több-biztosítós – de valójában eleve a biztosítási – modell ellen. Kérdés, hogy elhiggyük ezt a népbarátoknak? Vagy legalább azt, hogy a népbarátok tényleg elhiszik ezt maguknak? Mindenki tudja, egyre jobb eséllyel vehetjük fel a harcot a betegségek ellen. Egyre újabb terápiák, eszközök és orvosságok léteznek. De mindez egyre több pénzbe kerül. Vagyis egy ország lakosságának egészségi állapota elválaszthatatlan az ország gazdasági fejlettségétől. Nem mond igazat, aki ennek az ellenkezőjét állítja.

Akik a szolidaritás szép eszméje nevében védik a magyar betegségügy ancien régime-jét, azok tényleg elhiszik a ma működő rendszer szolidaritását? Ez a modell ma valóban biztosítani tudja minden hazánkfiának a legkorszerűbb terápiákkal, a legjobb eszközökkel és orvosságokkal a gyógyulást? Igen, amennyiben szerencsésen, a költségvetési év elején betegszünk meg, amikor van még keret a gyógyításunkra. Vagy még inkább igen, ha rendelkezésünkre állnak az eszközök, amelyekkel a hivatásrendi orvoslás keretében mi férünk hozzá – és nem más polgártársunk – a szűkében lévő javakhoz.

A több-biztosítós modell ellenfelei rossz úton járnak. Amennyiben a szolidaritást is magában foglaló biztosítási elven akarjuk működtetni az egészségügyet – márpedig szavakban ezt még a népbarátok sem tagadják –, akkor ezt hatékonyan csak több biztosítóval (legyenek azok bármilyen tulajdonban) tehetjük meg, vagy visszatérünk a cipőt a cipőboltból modelljéhez. Mézesmadzagként elhúzzák előttünk, hogy lehetnének versengő biztosítók, de csak kiegészítésképpen. Vagyis minden maradna a régiben, csak köthetnénk kiegészítő biztosítást a jobb ellátásunkra. Ez ellen két érvem lehet. Egyrészt ne találják fel az urak a kanálban a mélyedést, mert ez az úgynevezett egészségpénztárakkal már ma is működik, de attól a rendszer nem több-biztosítós. Másrészt és komolyabban, azok, akik ezt kínálják, a szolidaritás eszméjére hivatkozva nem engednék a valódi versenyt, csak a félpiacit. Igen, de éppen ez lenne a megcsúfolása a szolidaritásnak, és a piacot szétszabdalnák az egy (szegény) biztosítóra és a tehetősek kimenekülésére a kiegészítő rendszerekbe.

ne találják fel az urak a kanálban a mélyedést

Egy valódi több-biztosítós piac a kiegyenlítő alapjával, a kuncsaftok kimazsolázásának tilalmával, a versenyfelügyelettel ezt akadályozná meg. Vagyis a tehetősek pluszigényeinek fedezetére befolyt összegek az egész egészségügyet szolgálnák, és a rendszerbe épített szolidaritás révén bővülne a minden biztosítottra érvényes ellátások színvonala is.

Ne higgyünk a népbarát politikának. A népbarátok nem a mi érdekeinket szolgálják, hanem a sajátjukat és a klienseikét. Hiszen a szabályozott piacra kikerülő egészségügy éppen a politika játszóteréből vonna ki súlyos ezermilliárdokat, és állítaná ezeket a mi – a nép – szolgálatunkba.