Íme 2014 legjobb hazai fejlesztésű társasjátékai

Évek óta mindig karácsony előtt készül el az Index Nagy Társasjátéktesztje, 2014-ben sem akartuk feladni ezt a szép, és irgalmatlanul szórakoztató hagyományt. Idén ráadásul mocorogni kezdtek a hazai társasjátékdizájnerek is: Vachter Ákos kendós kártyajátékkal, Vincze Mihály pedig a médiában és a Kickstarteren is felkapott kémes társasjátékával támadta be a nemzetközi piacot. Az exjobbikos Lenhardt Balázs viszont inkább a Nagy-Magyarország-rajongókban bízik, és a pannon Trónok harcával akarja megmutatni, hogy a kiskirályok trónviszálya is van annyira izgalmas, mint a véráztatta Westeros.

Aki tolt már valaha is éjszakába nyúló Britannia- vagy a Trónok harca-társasjátékpartyt (mi igen, itt és itt írtuk meg), biztosan elgondolkodott már azon, mennyivel jobb volna rómaiakkal, szkítákkal és langobárdokkal, vagy tarka címeres magyar vitézekkel ütni egymást egy Kárpát-medence alakú játéktáblán.

Az exjobbikos Lenhardt Balázs is kipróbálta a Fantasy Flight leghíresebb stratégiai játékait, de ő már nemcsak sörözés közben álmodozott a magyar verzióról, hanem tényleg összerakta. Ez lett a Kard és korona, amiben az Árpád-ház kihalása után, 1301-ben ugrik egymás torkának Csák Máté, Borsa Kopasz, Aba Amadé meg a többi kiskirály.

A dizájn egész tetszetős lett. A nemesi címerekkel ellátott országtérkép és a színes seregjelző korongok simán hozzák azt a színvonalat, amit a 2007-es Britanniában megszokhattunk. A játékmenet lényegében ugyanaz, mint az angol eredetinél. Gyalogos és lovas egységeinket összevonva vonulhatunk át a szomszédos mezőre (itt: középkori magyar vármegyékre), hogy ott elkalapáljuk az ellenséges sereget, hogy aztán az elfoglalt területeinkért kapott adóból új katonákat toborozzunk, és később még több területet hódítsunk meg.

A külön fegyvernemek is a Britanniát idézik. A gyalogosok 5-ös és 6-os kockadobással ütik meg az ellenfelet, a lovasok viszont már 4-5-6-tal is betalálnak, és csak 6-os dobással lehet őket leszedni. Szintén a nagy elődből lett átvéve, hogy a nehéz terepen (pl. hegyes vidék) rosszabb a támadók találati esélye, és az is Britannia-örökség, hogy a sereggel tartó tartományurak pluszt adnak az egységeknek. Így egy Csák Máté vezette lovasrohamnál már a 3-as dobás is elég a találathoz - ám amíg a Britanniában semmi következménye nincs, ha egy csatában meghal Arthur vagy Hódító Vilmos, itt elveszítjük a játékot, ha a kiskirályunk sereg nélkül marad a játéktáblán. A Kard és korona másik újdonsága a nagy elődhöz képest az íjászok megjelenése: ők még a közelharc előtti nulladik körben lőhetnek az ellenfélre, új taktikázási lehetőséget nyitva.

A Trónok harcához hasonlóan a Kard és koronában is eseménykártyákkal kezdődnek a körök, és licitálni kell három tisztségre (ha az országbíró, a tárnokmester és a nádor jelző is hozzánk kerül, harc nélkül megnyertük a játékot). Ezek többnyire bónuszokat adnak, így a fenti példánál maradva előfordulhat, hogy a Szüret eseménykártyánál +1 támadást nyerő, részeg lovagokkal rohamozó, Csák Máté országbíró már 2-es kockadobással is betalál, de csupa 1-est dob, ezeket viszont a tisztsége jogán újradobhatja.

Az elsőre látszik, hogy a Kard és korona a nagy haderőt felvonultató, támadó taktikát preferálja, azaz folyamatosan megy a harc a győzelmet jelentő 6 vár elfoglalásáért. Ezzel a játék mindenképpen izgalmasabb a Haduraknál, ahol mindenki csak a várában gubbaszt, csak sajnos a könnyelműen háborúzó tartományurak nagyon hamar elbúcsúzhatnak a seregeiktől és a fejüktől. Nálunk például már a tesztjáték legelső körében felkoncolták Aba Amadét és Borsa Kopaszt, és mivel a dacos játékosok nem akartak hűbéresküt fogadni, kiestek.

A negatívumok között muszáj megemlíteni a szabálykönyv tanítóbácsisan túlmagyarázós stílusát is. A kis összefoglaló kártyákon elférhetett volna jóval több szabály, az érdekes történelmi adalékokat pedig kódexszerű színesítő szövegként kellett volna a füzet szélére rakni, mert így sokszor nagyon nehéz játék közben visszakeresni, hogy ki, mikor, milyen bónuszokra jogosult (ennek orvoslására a Kard és korona honlapján már elindult egy GYIK menüpont, ahol bárki részletes szabálymagyarázatot kérhet). A játszva tanítás szándéka ugyanakkor dicséretes a Kard és koronában: az eseménykártyák illusztrációit például az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött festményekből válogatta össze az alkotó, kellemesen visszahozva a '70-es '80-as évek műveltségi társasjátékainak hangulatát.

Vincze Mihály, Turczi Dávid és Nimmerfroh Katalin közösségi finanszírozásban készült hidegháborús kémjátszmája, a [redacted] legalább olyan fényes karriert futott be a Kickstarteren, mint a Nyugat+Zombik képregény az Indiegogón. A három egyetemista társasjátékáért már akkor megőrült a teljes magyar sajtó és a fél világ, amikor még csak egyetlen, szerkesztőségről szerkesztőségre játszható példány volt belőle, mások pedig csak online próbálhatták ki a direkt netes társasjátékozásra kifejlesztett Vassal Engine-nel.

A tervezők az elmúlt években rengeteg társasjáték kiadónak megmutatták az ötletüket, de csak a LudiCreations látott benne fantáziát és szervezte meg hozzá a Kickstarter kampányt. Ami végül annyira sikeres lett, hogy a legnagylelkűbb adományozók már augusztusban megkapták az első kiegészítő csomagot a játékhoz, még több ügynökkel és küldetéskártyával.

A népszerűség abszolút érthető. A [redacted] legalább olyan szórakoztató játék, mint a korábban az Indexben is letesztelt Bang!, mert itt sem lehet tudni, ki kivel van. A játéktér klasszikus hidegháborús helyszín: egy meg nem nevezett konzulátus háromemeletes épülete. Az itt megrendezett bál leple alatt próbálja meg az MI5, a CIA, a KGB és a kínai titkosszolgálat megszerezni a politikai ellenfelek titkos dossziéit. Ám mivel senki sem tudja a másikról, hogy kinek dolgozik, a '70-as évek tipikus mágnesszalagos lehallgatószobáiban egymást gyomrozó kémekről óriási röhögések közepette derülhet ki, hogy valójában épp a saját szövetségesüket kínvallatják, miközben az ellenfél vigyorogva elrepül egy helikopterrel, számzáras aktatáskájában egy floppy lemezzel és a titkos iratokkal, amivel meg is nyerte a játékot.

A vidám hangulat ellenére a játék első sorban a kőkemény agymunkára, a taktikázásra és a profi blöffölésre épít. A harc pedig egyáltalán nem lassítja az agymunkát, mert briliáns egyszerűséggel egy kő, papír, olló-meccsel (helyesebben: kés, boxer, fojtóhurok) zajlik le, ahol a játék közben okosan összeszedett pisztolyokkal és golyóálló mellényekkel növelhetjük az esélyeinket és csökkenthetjük az ellenfélét.

A Redactednek létezik egy 5 játékosos verziója is, amiben az Interpol is küld egy fedett embert a konzulátusra, de neki neki nem az iradtdossziét kell megszereznie, hanem lekapcsolnia mindkét hidegháborús fél soraiból azt a kémet, aki korábban valami bűnt követett el Európában (ezt egy vérfolt jelzi az illető figuráján). Vincze Mihályék egyelőre magyar forgalmazót keresnek a játékhoz, hog az itthoni rajongók is zökkenőmentesen juthassanak a Redactedhez, de az már most biztos, hogy pár éven belül egy más stílusú, de szintén saját fejlesztésű játékkal is jelentkeznek majd.

A Kendo Playing Cardsot Vachter Ákos, 4. danos kendós fejlesztette ki, több évig tökéletesítgetve a játékot. Két verzió van: a bonyolultabb haladó játékosoknak és kendósoknak lehet érdekesebb, kezdésnek mindenképpen az egyszerűbb verzióval érdemes próbálkozni. Utóbbiban például az egyes támadástípusoknál nincs különbség a hátralépésből indított akció és a hagyományos támadás között, nincsenek az idő lejártát jelző sárga zászlók a játékban, viszont két ember helyett akár hatan is leülhetnek vele egy kicsit bambuszkardozni.

A szabályok és a lapok megismerése beletelik egy kis időbe, de a második menetre már nagyjából mindenkinek ott lesz a fejében minden. A sima támadásokkal (barna lapok), a hárító ellentámadásokkal (piros lapok) és a speciális zöld lapokkal (ellenfél meglökése, kard fej fölé emelése, üres ill. rendíthetetlen elme, stb.) kiválóan lehet taktikázni, és persze itt is van egy mindent ütő lap, mint a régi autós kártyákban a Lola-T.

A játék úgy lett kitalálva, hogy valóban lefedje a valódi kendós mozdulatokat, és a vívás közbeni lehetőségeket, így minden eleme megfelel a valóságnak. Aki látott már valaha kendoversenyt, annak tényleg visszajön egy ilyen küzdelem ritmusa a kártyákon keresztül. Egyelőre ezernél kevesebb példány készült belőle, és az alkotó nem is elsősorban a magyar, hanem a nemzetközi piacra szánja, így a kártyákon is japán feliratokat láthatunk. Ismeretterjesztésnek is igen kíváló lehet, de elsősorban mégis azok fogják értékelni, akik eleve élnek-halnak a japán kultúráért.