72 találat az Indexről, és a környékéről.

Kézmosás kétpercenként, napi tíz zuhanyozás, fura mozdulatok, rettegés a csatornafedőktől: a kényszerbetegeket saját szorongásaik tartják fogva, és súlyos esetben képtelenné válnak a normális életre. Kényszeresség, ahogy a betegek és a pszichológus látja.

Induljunk ki abból, hogy az egyén valamikor a harmincas évei elején kerül a túlsúlyos kategóriába, legyen mondjuk ez plusz tizenöt kiló. Mire ugyanez a személy az ötvenes évei elején jár, már 25-30 kilóval nehezebb az ideális testsúlyánál.

Egy korábbi, a gyermeknevelés során kialakult frusztrálódással foglalkozó poszt kommentjeiből kiderült, hogy sokakat érint a dolog, úgyhogy utánagondoltam, mit is lehet tenni a jelenség ellen.

Búcsút intünk a merlot-nak, a tangás bikininek, majd csipkés alsónemű helyett cukirugikat nézegetünk a boltban. Meg magunkat, tanácstalanul, a tükörben. Tényleg mi volnánk azok?

A Muffinon közölt írása óta a blogger két levelet is kapott hozzá hasonlóan gondolkozó emberektől. Emlékeznek? Ő az a férfi, aki a fantáziájában már közelebbi kapcsolatba került egy másik férfi péniszével, de ennél a pontnál nem ment tovább.

Beleszólhatunk-e a gyerekünk életébe, ha látjuk, hogy rossz úton halad, vagy bízzuk rá és szeressük? Hányféleképpen ronthatjuk el a gyerekeink életét? Döntsünk helyettük?

A férfi csak úgy utazik szívesen, ha üres a csomagtér, különben papucsnak érzi magát. Az ideális utazás maximum két bőröndös, de még az is sok.

A szülőszobán csak a létszám van meg, a családi összetartást az évek szülik. És egyszer a gyerek sem zavar már minket, legalábbis a sajátunk.

Lányom ballag az óvodából. De hát csak tegnap írattam be az oviba!

Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok? című könyvének ismertetője.

Húsvétkor a pletyka, mint jó rágógumi, ami kitölti egyes családi, vagy egyéb társaságokban az űrt és nyúlik, meg beragad mindenhová, új dimenziókat nyit meg.

Azért, hogy ne csak a brit tudósokról olvassunk, hanem hülye anyákról is (konkrétan rólam), gondoltam megosztom veletek hétvégi mulatozós élményemet, ami önmagában természetesen nem hírértékű esemény, talán csak tanulságos.

Minél öregebbek vagyunk, annál többször hagyja el a szánkat a „ha még egyszer kezdhetném, …” című mondat, s különböző strófákkal egészítjük ki, mikor, mi hiányzik éppen az életünkből.

Hajnalban az ember agya néha tompa, főleg, ha ez az év első napfelkeltéje.