Pucérzónákat jelöltek ki Münchenben
Itt mindenki szabadon meztelenkedhet, és persze kukkolhat is.
Itt mindenki szabadon meztelenkedhet, és persze kukkolhat is.
Az első információk szerint egy férfi túszul ejtette a légiutas-kísérőt.
Nem repül a csütörtök reggeli és délelőtti frankfurti, valamint a reggeli müncheni járat.
A müncheni gyártósorról legördülő kupét a bajor gyártó egyik DTM-pilótája vezethette először.
A két és hét év közötti áldozatok füstmérgezést kaptak.
Mindenki itt van az Arab Ligától Martonyi Jánoson át Klicskóig. Kijev nem kér az ENSZ segítségéből.
Megható pillanatok a müncheni állatkertből.
Megvan az előnye annak, ha az ember egy házban él a BMW egy tesztsofőrével.
Majdnem ezer kép eredetét vizsgálják, az adócsalással gyanúsított Gurlittnak vádalkut ajánlhatnak, ha lemond ezekről a festményekről.
A 80 éves Cornelius Gurlitt szerint jogszerűen jutott hozzá az egymilliárd eurót érő, 1406 remekműhöz.
Többszörös visszaeső férfi nem érti, hogy miért tette.
A Münchenben tavaly megtalált művek között Chagall-, Delacroix- és Matisse-képek is vannak.
A város lakossága leszavazta a 2022-es pályázást.
Oktoberfestnek indult, rémálom lett belőle. Az olasz férfi rájött, fogalma sincs, hol a kocsija.
Egyelőre az sem biztos, hogy a német állam jogosan foglalta-e le az 1500 festményt.
A 80 éves férfi koszos szobáiban évtizedes konzervek között bukkantak a gyűjteményre, amiben Picasso, Chagall és Matisse művek is vannak.
Amikor megkezdődött a NineT hivatalos bemutatója, az volt az első gondolatom, hogy talán túlzásba viszik a felhajtást, legalábbis ahhoz képest, mennyi újdonságot tartogatott ez a motor.
A BMW-nél a NineT bemutatásának napján nagyon gondosan ügyeltek arra, hogy minden figyelem a márkára összpontosuljon.
A bajorok az utolsó pillanatokig igyekeztek mindenkit távol tartani legfrissebb modelljüktől.
A bajor főváros 2018-ról lemaradt, most 2022-vel próbálkozik.
A müncheni sörfesztivál már szeptemberben felmutat mindent, amire egy átlag férfi vágyik.
Egy übergermán külsejű fiatalember a Mara und der Feuerbringer című film forgatásáról.
Olvasónk fotózta le nekünk az álcázott hibridet. Úgy tűnik, a forma már végleges.
Két szettben verte a címvédő Kohlschreibert.