69 találat az Indexről, és a környékéről.
Nem az Airplane, pedig sugárban hánytak az utasok egy repülőgépen
Egy Izraelből Philadelphiába tartó gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, miután hányni kezdtek az utasok és a légikísérők.
Metrót akartak, víztározó lett belőle
Rómában nehéz elkerülni a fúrópajzsokkal az ókori romokat, most is sikerült belefutni egybe.
Villám csapott egy utasszállító egyik hajtóművébe
Az egyik hajtóművet érte, de a gépnek sikerült kényszerleszállást végrehajtania Rómában.
Újjáépülhet a római Colosseum arénája
Gladiátorjátékokra egyelőre még ne számítsunk.
Megnyitották Mussolini bunkerjét
Az egykori berendezésből megmaradt egy ventilátor és egy korabeli fali telefon is.
Az érzés, amiért nem kell Londonig utaznod
Próbáltam hasznosan eltölteni a hosszú hétvégét, és jobban sikerült, mint arra előzetesen számítottam. Csak indulj el!
Százezren tüntettek Rómában
A szakszervezetek a munka törvénykönyvének módosítása ellen vonultak. Könnyebb lesz kirúgni a dolgozókat, a kormány ettől új munkahelyeket vár.
Melegházasságok a püspöki szinódus zárónapján
Ignazio Marino, Róma főpolgármestere húzkodta meg az olasz püspöki kar bajuszát.
Bámulatos kép került fel a netre Budapestről: a világ legszebb őszi tájai közé is bekerült vele
Ilyen gyönyörű ősszel a fővárosunk. Nézd meg a képet!
Bámulatos kép került fel a netre Budapestről: a világ legszebb őszi tájai közé is bekerült vele
Ilyen gyönyörű ősszel a fővárosunk. Nézd meg a képet!
Bud Spencernél jártunk
Dalolva fogadott minket római lakásán Bud Spencer, aki épp Jézus nagyapjának készül, de beszélt a feltalált pofonokról és arról, hogy Terence Hill is elhízhat. Legkésőbb a végén mosolyogni fognak, garantáljuk.
Öt nápolyi szurkolót vettek őrizetbe
A májusi Olasz Kupa-döntőn többen megsérültek.
Persze hogy Rómában épül a legnagyobb európai mormon templom
A mormonok beveszik a katolicizmus központját, riogat a La Repubblica.
A Colosseumnál akart szelfizni, most kómában van
Öt métert zuhant a szülinapját ünneplő tinédzser.
Megjöttünk, letudtuk a 3200 km-t
A minap ültem az úton készült képek előtt (csak fotóból 8 GB készült plusz még videók), rendezgettem őket, fésültem egybe a különböző fotómasinákkal készült fájlokat a napokra lebontott könyvtárakba, ahogy szoktam minden nagyobb kirándulás után, és bosszankodtam rajta, hogy a feleségem Canonján elfelejtettük beállítani a nyári időszámítást, ezért az ő fotói nem illeszkednek pontosan az én sonys képeim közé.
Lido di Pomposa, milyen pompás név
Szeretek fotókat rendezni a számítógépen, a szerkesztés, válogatás alatt újra meg újra átélem az utat, néha még jobban el is kap az hangulat, mint amikor ott voltam, idegesen, számolgatva az időt, pereskedve az egymást állandóan ölő fiaimmal, kis félsszel tekintve a járműre, amivel még bármi megeshet az út során.
Tehát épp nyakig Perugiában jártam az íróasztal mögött, szinte hallottam a kabócákat és éreztem a számban a zuppa inglese-gombóc ízét, amikor bevillant – hiszen Zuglóban ücsörgök, túl vagyunk már rég az egészen.
1650 km a kisautóval... még büszkén
A legnagyobb dolog: bementünk Rómába.
Szentmihályi Szabó olasz nyomásra állt félre
Egy olasz újságnak elmondta a Magyar Hírlap publicistája, miért nem akart nagykövet lenni.
Róma!
Tényleg csak kicsit bénázott az alapjárat, de egyre többször, no meg gázrángatásra kicsit füstölt is.
A Ferrarin és az 1420 méteres hágón túl
Utolsó, vasárnap írott posztomban még csak azt ünnepeltük, hogy megérintettük Itáliát, igaz, rögtön fürdéssel kezdtük az alámerítkezést – bocs – azóta viszont már mélyebben járunk az országban.
Kis csuklás után most itt vagyunk
Tegnap (de mire otthon a kollégák kiteszik a posztot, az olvasóknak már tegnapelőtt lesz) alapvetően sima utunk volt Budapestről Balatonföldvárra, ha leszámítjuk a pakolás kitalálásának kínos óráját.
Úgy tűnik, elindultunk Rómába
Mire ezeket a sorokat olvassák, mi már feltehetőleg az M7-esen vánszorgunk olyan bő nyolcvanas tempóban Trieszt felé a 49 éves Autobianchival, hátunk mögött a tableten filmbe bambuló két gyerekkel, az ő hátuk mögött azzal a szerény cókmókkal, amit egyáltalán vihetünk magunkkal.
A halál könyvét őrzik a Vatikánban: amit sokan nem tudnak a pápa lakhelyéről
A Vatikán egyik legtitokzatosabb látnivalója a Halottak Könyve.
Halkan mondom... Talán összeállt
Két hét múlva ilyenkor madárcsicsergésre ébredünk Földváron, kiverjük a szemünkből a csipát a mosdó szélén, mint hamut a nagypapi pipájából – elég az alliterációkból –, azt a három, S-es méretű Tesco-szatyrot, amit összekészítettünk a kéthetes útra (és egyáltalán befér), betömjük a Bianchi fenekébe, a gyerekeket bezavarjuk a hátsó ülésre, mi Katival felhajtunk egy kávét, majd a vásznat a kocsiban a fejünk fölött, lenyúlok a kézifék mellé, szívató fel, indítókar meghúz, és a kamionmentes pályán máris Trieszt felé robogunk, távoli célként Rómát megjelölve piros filctollal a térképen.
Hivatalosan is lehet már ördögöt űzni
A vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta az ördögűzők társaságának szabályzatát.
Kísértetváros rejtőzik a föld alatt: képeken a 7 leghíresebb példa
Számtalan város alatt húzódik titokzatos, sokszor félelmetes katakombarendszer.
Kísértetváros rejtőzik a föld alatt: képeken a 7 leghíresebb példa
Számtalan város alatt húzódik titokzatos, sokszor félelmetes katakombarendszer.
Négy hét, és ez Rómába indul
Már csak egy hónap van hátra az indulásig.
Villámlás miatt szakadt félbe a római úszóverseny
Addig két magyar érem született, Kapás Boglárka 2. lett 800 gyorson, Bernek Péter nyert 200 háton.
Monique Covet a Colosseumnál villantott
Ugyan ott virít a háttérben a Colosseum, de egy kissé elcsúszott fekete bugyi is bevillan a képbe.
Djokovics legyőzte Nadalt a római döntőben
A szerb szetthátrányból fordított.
Serena Williams ismét tornagyőztes Rómában
Errani sérülten játszott a döntőben, ki is kapott.
Djokovics már elődöntős
A szerb teniszező Ferrert is legyőzte a római negyeddöntőben
Szomorú kínai teniszező Rómában
A második kiemelt Li Na a hazai Erranitól kapott ki a 2,12 millió dolláros tornán
Hát bocs, de véletlenül szívattalak meg
Sarapovának esélye sem volt elérni Ivanovics gellert kapott teniszlabdáját. A gém elment.
Lesd el az olasz nők titkát!
Kíváncsi vagy, hogy mitől olyan szépek és elegánsak az olasz nők? A divattervező elárulja! (x)
Federer meccslabdáról kapott ki Rómában
A francia Chardy jutott a nyolcaddöntőbe.
Bekamerázzák az olasz rendőröket
A rohamrendőrök parancsnokainak egyenruhájára rakják mellmagasságban.
Cibulkova megint egyből kiesett
Madrid után Rómában is az első körben búcsúzott az Australian Open-döntős szlovák teniszező.
Habony Árpádot nővel látták Rómában
Orbán Viktor főtanácsadója még el sem vált Kapócs Zsókától, máris Rómába ment egy másik nővel.
Zarándokok elfoglalták a Szent Péter tér környékét
II. János Pál és XXIII. János pápákat avatják ma szentté, emiatt lezárták éjszakára a teret.
Ma avatják szentté II. János Pál pápát
Egész héten zajlottak a megelőző események.
Drabális gladiátorokkal ünnepelték Róma 2767. születésnapját
Látványos harci játékot tartottak izgalmas jelmezekkel a Circus Maximusban. Nézze meg!
Kísértetváros rejtőzik Róma alatt: nézd meg a képeket!
A római katakombák a világ legkülönlegesebb úti céljai közé tartoznak. Nézd végig a képeket!
Kísértetváros rejtőzik Róma alatt: nézd meg a képeket!
A római katakombák a világ legkülönlegesebb úti céljai közé tartoznak. Nézd végig a képeket!
Rómát kétszáz évvel előbb alapították
És jóval nagyobb is volt, mint korábban hittük.
Pápával szelfizett Hajdú Péter
A Szent Péter téren fogadta Hajdú Péter a pápát, szerencsére pompás fotók is készültek a protokolleseményen!
Osvárt Andrea Rómában mutatta meg bájait
Egy premier előtti fotózáson mutatta meg magát.