A minap ültem az úton készült képek előtt (csak fotóból 8 GB készült plusz még videók), rendezgettem őket, fésültem egybe a különböző fotómasinákkal készült fájlokat a napokra lebontott könyvtárakba, ahogy szoktam minden nagyobb kirándulás után, és bosszankodtam rajta, hogy a feleségem Canonján elfelejtettük beállítani a nyári időszámítást, ezért az ő fotói nem illeszkednek pontosan az én sonys képeim közé.
Lido di Pomposa, milyen pompás név
Szeretek fotókat rendezni a számítógépen, a szerkesztés, válogatás alatt újra meg újra átélem az utat, néha még jobban el is kap az hangulat, mint amikor ott voltam, idegesen, számolgatva az időt, pereskedve az egymást állandóan ölő fiaimmal, kis félsszel tekintve a járműre, amivel még bármi megeshet az út során.
Tehát épp nyakig Perugiában jártam az íróasztal mögött, szinte hallottam a kabócákat és éreztem a számban a zuppa inglese-gombóc ízét, amikor bevillant – hiszen Zuglóban ücsörgök, túl vagyunk már rég az egészen.