Lázár: Azért adjuk el az állami földeket, mert másképp úgyis szétlopná a menedzsment
A miniszter meglepő nyíltsággal beszélt a bizottság ülésén.
A miniszter meglepő nyíltsággal beszélt a bizottság ülésén.
Az LMP, az MSZP és a Jobbik közösen tiltakozott Fidesz ellen, amiért a kormánypárt kiárusítaná a magyar földet. És alig mentek el a tüntetésükre.
Az, hogy miként viszonyulsz az állatokhoz, nemcsak a te életedre, hanem mindannyiunkéra kihat.
Azért még mindig a Föld az első. Az új filmje a második.
Szeptemberben érkezett néhány nagyon jó hír.
Szeptemberben érkezett néhány nagyon jó hír.
Elengedhetetlen az élethez, de nagy mennyiségben káros.
A kormány előző földosztós programjában valóban voltak kiskapuk, most viszont majd Mészáros Lőrinc is csak akkor kaphat földet, ha ő maga műveli meg, állítja Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár. Azt pedig alig várja, hogy ebbe is belekössön az EU.
Egy jóslat szerint bő két hét múlva vége lesz a világnak, mégpedig egy aszteroida becsapódása által.
A tudósok 130 évig vitatkoztak ezen, hiszen egy gomba nem nőhet ekkorára. De.
Kevesebb mint másfél perc alatt bejárhatod a Földet.
Mindenki azt találgatta, mi lehet az, aminek az eladásából 334 milliárd forintot vár a kormány.
Te is hallottad már a félelmetes morajt éjszaka?
Két év alatt 240 milliárdot szedhet be az állam a földek eladásával.
Valószínűleg ez nem fog összejönni.
Kvízkérdések szerelmesei, figyelem, válasz a cikkben! (x)
Fél évszázados kutatás mutatta meg pontosan a tengerfenék összetételét. Hova lesz a fitoplankton?
A NASA a múlt héten talált rá a Föld testvérbolygójára.
A Kepler-452b egy naphoz hasonló csillag körül kering, lakható, és a felszínén akár élet is lehet.
A tudósok szerint 2030-ra kellemetlen változások állnak be.
A tó helye ma a világ legnagyobb porforrása.
A tó helye ma a világ legnagyobb porforrása.
A szövetkezeti földek egy része elkerülte az állami földalapot, pedig családi gazdaságok is sorban állnak.
Bolygónk magjában kénnek kell lennie,
Már csak néhány hónapunk van hátra az elmélet szerint.
A mérések szerint pont ott fogy a leggyorsabban az ivóvíz, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.
A teherautó sofőrje Doboznál lebillentette a rakomány földet, de a plató nem állt vissza a helyére.
A kék az óceánt, a virág pedig az életet szimbolizálja a mintában.
Közelgő veszélyre figyelmeztetnek a tudósok.
A csillagjegyen túl az őselem is meghatároz bizonyos dolgokat.
Bátyámuram, akkor most mi lesz?
A Blikk szerint 1440 hektárnyi állami föld szerződését legutóbb már nem újították meg.
Budapestnyi területre kaptak pénzeket.
Veszélyt nem jelentett, de a méretei lenyűgözőek: akár egy kilométer hosszú is lehet.
Brazíliában a heves esőzések miatt szakadt be egy földhíd, és elvitte az ár a buszt.
A nyíregyházi közalkalmazott hozzáfért olyan adatokhoz, amik révén rokonai milliókhoz jutottak.
A légköri nitrogént feldolgozó organizmusok körülbelül 3,2 milliárd éve léteznek.
Egy fél kilométer átmérőjű aszteroida közelíti meg a Földet.
A 2004 BL86 jelű aszteroida január 26-án 1,2 kilométerre közelíti meg bolygónkat.
A SMAP négy másodpercenként fordul, háromnaponta megkerüli a Földet.
A Blikk kiperelte a Fölművelésügyi Minisztériumtól a pályázat nélkül kiosztott állami földek és használóik listáját.
Van egy oldal, ami az aktuális adatokat teszi fel egy háromdimenziós térképre, és gyönyörű.
Legalábbis a nagy része. Ugyanabból az övből származó üstökösöknek más a nehézvíz-aránya.
Kicsi, a vemhes tehén hat métert zuhant, és beszorult a pincébe. A tűzoltók mentették ki.
121 megapixeles űrfotókból kreált 4k-s videó hódít a neten. De vajon miért nem látszik a Nap?
Pert nyertek a földalapkezelő ellen.
Bár sokszor dicsekszik zseniális húzásaival, az üzletember egy kőbányai földterülettel nagyon megszívta.