Lázár: Azért adjuk el az állami földeket, mert másképp úgyis szétlopná a menedzsment
A miniszter meglepő nyíltsággal beszélt a bizottság ülésén.
A miniszter meglepő nyíltsággal beszélt a bizottság ülésén.
Eddig arról volt szó, hogy októberben már licitálni lehet az állami földekre, december 31-ig viszont elvileg már túl is kellene lenni a dolgon.
A kormány el akarja adni a maradék szántóföldjeit, ami megint felizzítja a magyar föld körüli vitákat. de kié a magyar föld és ki használja? És különben is, az államnak miért van még egyáltalán?
Kikerült a kormányzati előterjesztés az állami földek eladásáról, amiből kiderül, hogy őrült tempóban akar megszabadulni a kormány a földtől, ráadásul az egész előkészítése is milliárdokba kerül.
A kormány előző földosztós programjában valóban voltak kiskapuk, most viszont majd Mészáros Lőrinc is csak akkor kaphat földet, ha ő maga műveli meg, állítja Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár. Azt pedig alig várja, hogy ebbe is belekössön az EU.
Vagy a Kossuth térre, vagy a főutakra hívnák a gazdákat az állami földek privatizációja ellen.
Akármit is mond a kormány, a gazdák szerint nem lehet kiszűrni a trükközést. Brüsszel is figyel.
Hatalmas privatizációra készül a kormány, 2000 veszteséges állami vállalattól szabadulnának meg.
Két év alatt 240 milliárdot szedhet be az állam a földek eladásával.
A frankfurti reptér üzemeltetője 14 görög repteret vihet 40 évig.
Ráadásul úgy, hogy utána 20 évig csak örökölni lehet majd őket, vagy visszaadni az államnak. Indulhat a licit.
50 milliárd eurót várnak az állami vagyon eladásából, a pénzből az adósságot törlesztenék.
Eladják Európa egyik legnagyobb kikötőjét. Valószínűleg az utált kínaiaknak.
Pénzszórás nélkül is lehet privatizálni a régióban.
Kerekes Gábor volt RMDSZ-alelnök az első fokon kapott öt év börtön elől menekült.