Ungár Klára beszélt már másságáról

2005.03.08. 14:03
Ungár Klára SZDSZ-es politikus egy csütörtöki tévéműsorban fog beszélni homoszexualitásáról, igaz, néhány éve már vallott "másságáról". Az SZDSZ-es Horn Gábor szerint a coming out és a párt kampánya között nincs összefüggés. Semjén Zsolt fideszes honatya pedig a heteroházzasságokat védi és azt hangoztatja, a szexualitás mindenkinek a magánügye.

Nagy nyilvánosság előtt vállalja másságát Ungár Klára az SZDSZ politikusa. A Tv2 Strucc című késő esti esélyegyenlőségi magazinjának csütörtöki adásában a politikus Novák Péterrel beszélget arról, hogy leszbikus.

Ungár Klára
Ungár Klára
Szíve joga

Bár a Magyar Hírlap keddi számában megjelent hír újdonságként tálalja, hogy Ungár vállalja homoszexualitását, a politikus 2002. februárban, a kontextus online irodalmi folyóirat nyilvános estjén elmondta, már 2001-ben túlesett a coming outon, vagyis nyíltan felvállalta másságát.

Ungár az Index megkeresésére egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Az Index ezért Horn Gábort kérdezte meg. A magyar Országgyűlésben a homoszexuálisok jogai mellett aktívan kiálló párt ügyvivője leszögezte, az SZDSZ az emberi szabadságjogok tiszteletben tartását tartja lényegesnek, miközben a szexuális irányultságáról való beszéd, mindenkinek szíve joga.

Horn elmondta, nem lát összefüggést Ungár coming out-ja és az SZDSZ kampánya között, amiben 44 kérdésből hét foglalkozik a melegek jogaival. Arra kérdésre, hogy az ilyen jellegű kitárulkozások javítják vagy rontják az SZDSZ támogatottságát, nem tudott válaszolni. "Én szeretnék egy olyan országban élni, ahol az ilyen megnyilatkozásoknak nincsen következménye" - fogalmazott Horn.

Semjén a heteró házasságot mentené

A legutóbb az SZDSZ elleni, éles kirohanásaival reflektorfénybe került Semjén Zsolt nem kívánta kommentálni Ungár lépését, mint az Indexnek fogalmazott: "Engem senkinek a magánélete nem izgat, szexuális beállítottsága mindenkinek a magánügye."

A Fidesz frakciójában ülő KDNP-elnök képviselő két héttel ezelőtt azt mondta a Kereszténydemokrata Néppárt küldöttgyűlésén, hogy az szavazzon a liberálisokra, aki szeretné, hogy "a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze", valamint azt, hogy "gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak". Semjén szerint mindez levezethető az SZDSZ programjából.

Semjént kijelentései miatt az SZDSZ és 250 értelmiségi felszólította a Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöki posztját betöltő poltikust, mondjon le tisztségéről. A tiltakozók úgy vélték, ilyen megnyilvánulások nem megengedhetők egy olyan politikus részéről, aki kifejezetten emberi jogi, kisebbségi, és vallásügyekkel foglalkozik.

Terry Black
Terry Black
Terry Black listája

Semjén Zsoltot megkérdeztük arról is, mi a véleménye az egykor magát transzszexuálisnak valló előadó, Terry Black kedden a Nap-keltében tett ígéretéről, miszerint nyilvánosságra hoz egy listát, ami a szerinte homoszexuális és pedofil politikusok neveit tartalmazza, ha Semjén nem mond le. (Bővebben Terry Black terveiről >>>)

Terry Black kijelentette: információi szerint a magyar országgyűlési képviselők közül jó néhányan rendelkeznek homoszexuális kapcsolatokkal és rokonokkal. "Ami nem baj, csak éppen nem kell úgy tenni, mintha ez egy teljesen ismeretlen fogalom lenne körükben" - mondta.

Az ellenzéki politikus erre reagálva elmondta, nem látja az összefüggést kijelentései és Terry Black listája között, és hangsúlyozta, nem a melegeket, hanem az SZDSZ-t támadta.

Semjén Zsolt az Indexnek elmondta: "Én azt állítom, hogy az a helyes, ha az állam az egy férfi és egy nő elkötelezett kapcsolatát ismeri el házasságnak, és ezt támogatja. Ilyen pozitív diszkrimináció más esetekben nem indokolt, azaz ha más szexuális irányultságú kapcsolatok nem részesülnek ilyen kiváltságokban, az nem tekinthető diszkriminációnak."

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

1 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

5 órája

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

50 perce

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

3 órája

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

10 órája

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01