Natália
-3 °C
7 °C

Hány pont Dobrev Klárának bowlingcipőt szerezni?

2005.12.11. 15:02
Félévet zárt az MSZP új találmánya, az Amőba nevű csapatjáték, ezért a budapesti Mammutban találkoztak a legeredményesebb játékosok egymással és Gyurcsány Ferenccel, hogy bowlingozzanak egyet, illetve átvegyék a pontokért járó ajándékokat. A baloldal élő példaképe óva intett attól, hogy az Amőba "valamelyik párt harci eszköze legyen".

Miért pont a bowling? Kérdezgetjük az amőbásokat a budapesti Mammut bevásárlóközpont második emeletén, az MSZP-közeli hálózat, az Amőba Mikulás-napi partiján. "Mert összetömöríti az embereket" - kapjuk meg az első értelmes választ a III. kerületi Gripen csapat kapitányától, Balló Dórától (114 pont).

Nagy dobásra készülnek

Klikk a képre!
Valami készül az Amőba környékén, hiszen a játékot 2005 márciusában létrehozó Alapítvány a Modern Baloldalért (alapítók: Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Lendvai Ildikó) november végén vállalkozást indított harmincmillió forintos alaptőkével Bázis Holding Vagyonkezelő és Szolgáltató Zártkörű Rt. néven. A cég amőbás kocsmákat fog nyitni szerte az országban, amivel "trendivé tehető" a baloldal, az első céget, a hárommillió forint törzstőkéjű Bázis Centrum Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-t már meg is alapították. (Forrás: HVG, Index)

Hogyan lesz valaki 0 pontos?

Az összetömörített amőbások között egy kokárdát is alig lehetne leejteni, a 14 pályán 10-15 fős csoportok gurítanak. A többiek választhatnak, vagy az ő hátukat nézik, vagy tovább kvaterkáznak, vagy VV Szabit követik a szemükkel, aki még nincs elemében (de majd lesz!).

Az Index két újságíróval érkezett, egyikük fedett ügynök a Csepeli Sasokból, 0 pontos csapatjátékos (?).

Az Amőba pontszerző játék, tehát ha valaki 0 pontos, az azt jelenti, hogy március óta nem csinált semmit. Pedig pontot gyűjteni nem olyan nehéz: ha valaki például eljött tekézni, 10 pontot kapott, és 30 pont fölött már flottás mobil jár a Vodafone-tól. Véradásért is jár pont, Mikulás-csomag-osztásért is, a legtöbb pontot azonban a közélet nagy kérdéseire adott néhány oldalas dolgozatban kibontott válaszokkal lehet szerezni.

"Nem fogom szellemem termékeit reklámtáskákért elkótyavetyélni" - így a 0 pontos amőbás. Ezzel a véleményével egyedül van. Körülöttünk az amőbások krémje, 100 pont alatt itt senki sem rúg bowlinggolyóba.

Hogyan lesz valaki élő példakép?

Legutóbb például a baloldalnak kellett példaképet választani, és meg kellett indokolni, miért. Jó feladat, de nem könnyű!

"Nem oldottuk meg, mert nagy vita lett belőle, aztán a többiek valahogy kihozták a Gyurcsányt, de hát ő eleget szerepel így is. Ráadásul élő ember nem is lehet. Mindegy, annyi pontot úgysem ért" - említ meg egy olyan esetet Balló Dóra, amikor a csapatjáték sem vezet eredményre.

Hirtelen közénk toppan egy másik csapatkapitány: kell egy 41-es cipő a Dobrev Klárának! (Vagyis igaz a hír, Gyurcsány Ferenc és családja ide tart.) Dóra azonnal görnyed, és húzná már lefelé a sajátját, amikor mosolygós konkurenciaként egy másik lány is előkerül. "Hány pontot ér, ha Dobrev Klárának szereztek cipőt?" - kajánkodik a kívülálló riporter, mire kiugrik a palackból a versenyszellem. "Tényleg! - vágják rá a lányok - Mennyit, mennyit?" Végül mégis kerül cipő valahonnan a first lady lábára.

Megérkezik Gyurcsány Ferenc!

Megérkezik Gyurcsány Ferenc, a magyar baloldal élő példaképe, Levi's farmerben és rózsaszínű ingben, körötte családja: Dobrev Klára, a két kicsi (Anna és Tamás) és az egyik nagyobbik fiú (Bálint).

Gyurcsány már bowlingcipővel a lábán lépdel a pályák irányába, jártában-keltében amőbásokkal fog kezet, "Honnan jöttél?" - kérdezi sűrűn, majd maga köré vonja családját, kezét a továbbiakban nagyfiának bal vállán nyugtatja, ha épp nem gurít, vagy nem ad villáminterjút az Indexnek:

Index: Tarolni fog?
Gyurcsány: Miért, azt gondolja, értek hozzá?
Index: Ezek szerint nem?
Gyurcsány: Hát, majd meglátja, mit csinálok!

Gyurcsány Ferenc bowlingozni kezd

Az ország vezetője erre megmarkol egy akkora narancsszínű golyót, mint Orbán Viktor feje, a szem- és a szájnyílásokba helyezi három ujját. A magyar baloldal élő példaképe első gurításra tarol. (Micsoda kezdés! De: nem volt fent a pályán mind a 10 kuglibábu.) A kisebb családtagok kevésbé sikeresek. (A 8 éves Tamás később mégis optimista: "Anya, azt mondták, hogy olyat gurítottam, amilyet ők nem is tudnak!") Dobrev Klárán és férjén azonban meglátszanak a játékkal eltöltött órák, gyakorlottan mozognak a pályán.

A harmadik, negyedik, ötödik, gurítás már nem annyira sikeres, mint a magyar baloldal általában, de erőlködni sem kell az állam férfijának: óriási taps még akkor is, ha a golyó az árokban landol. ("Pont, mint a parlamentben, mindig tapsolnak" - cöccögés a részünkről.)

VV Szabolcs a szomszédos pályán gurít, és a Gyurcsányt övező fotósok néha átkattintgatnak felé is. A két baloldali férfi között sok a különbség, és sok az egyezés. A viselkedésükben például: VV Szabolcs kezdi elemében érezni magát, ugrál, széttárja a kezét, harsányan nevet, ökörködik (különbség), viszont elég rosszul bowlingozik (különbség). Az ő szerepe ugyanúgy a csalié (egyezés). Ahol ő ott van, ott vannak a fiatalok is, és ő a baloldalon van (egyezés). (És még sorolhatnánk!)

Mandur László ház- és Komássy Ákos FIB-elnökön, illetve Molnár Gyula XI. kerületi polgármesteren kívül harcedzett politikus nem képviselteti magát az eseményen. Hogy miért?

Elhangzik Orbán Viktor neve - pozítiv kontextusban

"Nem fogod belőlünk úgyse kiszedni! Nincs pártpolitizálás, csak beszélgetés, nincsenek politikai akciók, ez nem utánpótlásképzés. Ez az Alapítvány a Modern Baloldalért játéka" - tromfol bennünket Pető Péter a Hevesi Bal-kormányosok csapatfőnöke (263 pont).

Azért akadnak párttagok is, például a 23 éves, árva Páva Zsolt, aki a közeljövőben fog kirepülni a Fóti Gyermekvárosból. "Nekem a párt fontosabb, mint az Amőba - magyarázkodik 10 pontja miatt a fiatal aktivista, pedig csak egy hónapja amőbázik. - 2002-ben győztek meg, hogy baloldal, meg MSZP, de párttag csak most szeptemberben lettem." A kampányban is részt vesz, és tömören szól az MSZP fóti esélyeiről: "Szar, de van esélyünk."

Sokáig volt a pontverseny első helyezettje a negyvenes éveiben járó kisbéri Szögyényi Attila (277 pont), aki addig marad amőbás, amíg a játék pártoktól független marad. "Azért mert van gyerekem" - válaszolja kérésünkre ("miért lett amőbás?"), majd elmondja, hogy vidéken nincs programjuk a gyerekeknek, így legalább a kocsma helyett van valami más is. A játékba utólag bevezetett tárgynyeremények kicsit visszavették lelkesedését, de tervei vannak: "Neves politikusakat szeretnék lehívni Kisbérre, hogy találkozzanak az emberekkel, például Orbán Viktort." (Mint látjuk, Szögyényinél a párthovatartozás tényleg nem téma.)

Nem hangzik el Orbán Viktor neve - negatív kontextusban

Miután minden kugli eldőlt, és az Útközben című kötetetek dedikálva lettek az állam férfija által, pár emelettel feljebb elkezdődik a díjkiosztó, ahol 200 ponttól fölfele amőbás hátizsákot, pólót, karkötőt, nyakbavalót kapnak az aktív csapattagok. 300 pont fölött HVG-előfizetés, 400 pont fölött PEN-drive jár.

Horváth Lóránt, alapítványi elnök és főszervező szavára az egyik sarokban az elmúlt amőbás fél évről elindul egy filmecske, a söröző Gyurcsányról, illetve ismeretlen amőbásokról készült fényképek váltakoznak benne 3:2 arányban, a Chumbawamba Tub Thumping (I get knocked down) című förtelmes slágerére, ami finoman szólva a fantáziátlanság csúcsa (elcsépeltség). Némi meglepetést kelt, hogy Kovács László több fotón is hangsúlyozottan feltűnik. (Kis taps.)

Aztán a számok viharába kerülünk: márciustól novemberig 87 feladat lett kiosztva, 5000 megoldás érkezett, 10 000 regisztrált játékos van, közülük 3000 aktív.

"Egy dologról szeretnék most beszélni, ez pedig az Amőba óvása, féltése. Nem azért gondoltuk, hogy fontos, hogy létrejöjjön az Amőba, mert 2006-ban választások vannak. [...] Az Amőba más - kezdi beszédét Gyurcsány Ferenc, majd így folytatja: - Nem valamelyik pártnak a harci eszköze, nem rövid távú haszonszerzési szándék." Hiszünk is neki, meg nem is, aztán kifittyen egy lóláb: "Nem felállítani kell a parlamentet, az országot, nem zsarolni kell azzal, aki nem áll fel, az nem magyar" - öklöz bele a jobboldal élő példaképébe a baloldal élő példaképe. (A parlamentet Orbán csak félig, egészen Szili Katalin állította fel.)

"Ne áldozzátok fel mindazt, ami a tíz hónapban összejött, a következő három-négy hónap oltárán" - kérleli a véres küzdelmek előtt álló kormányfő amőbásait, inkább az ország szétszakadásának megakadályozása legyen feladatuk a választásokig (amit "a baloldal fog megnyerni", taps, taps).

A siker titka

Hajnalig tartó mulatozás veszi kezdetét, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára egy órácskát még elvegyül, a first lady a Csepeli Sas fészkébe is letelepedik.

Dobrev: Független nézőként hogyan vélekedtek az eseményekről?
Sas: [20 másodpercig hallgat.]
Dobrev: Az újságírók azért kérdeznek, mert nem tudnak válaszolni?
Sas [összeszedve magát, de nem indokolva]: Hát lehetett volna rosszabb is.
[Visszakérdezésre Dobrev Klára elmondja: fantasztikus, hogy milyen toleránsak ezek a fiatalok, és nincs bennük gyűlölet, nem kívánják az ellenfél vérét]

A pontverseny május 31-én zárul le, 1400 pontért laptop jár, a pontverseny győztesének pedig egy C1-es Citroen. A félidőben Raschek Tibor fordult elsőként (491 pont). "Megfogadtam, hogy minden feladatot teljesítek" - avat be a siker titkába az ifjú titán, aki a kiemelkedő teljesítményért napi egy órát foglalkozott az üggyel termékmenedzseri munkaköre mellett, de a közösség építéséért 0 pontos feladatot is vállalt: kirándulást és véradást szervezett. ("A csapatszervezés az igazán sok idő" - hallottuk mástól.) És szerinte is a baloldal nyeri meg a választásokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.