Kommandósok üldöztek két fideszest

2009.02.27. 09:02
Bauer Bence és társa Szegedre tartott egy rendezvényre, amikor két autó megállásra kényszerítette őket. A két politikus nem tudta, hogy rendőrökkel van dolguk, a kommandósok meg nem mutatkoztak be, így inkább menekülőre fogták a dolgot.

Bűnözőnek véltek és elfogtak a szegedi rendőrök két fiatal fideszes politikust, akik a párt ifjúsági tagozatának rendezvényére tartottak még január 30-án éjjel.

Bauer Bence, a Fidesz IT külügyi kabinetének elnöke és tagtársa azt vették észre, hogy autójukat két másik követi, majd az egyik kocsi villog, írja a pénteki Blikk.

A két fideszes először azt hitték, hogy a mögöttük villogó piros Skoda előzni akar, így lehúzódtak. Ekkor azonban a Skoda előzött és közrefogták őket. Bauerék megijedtek, hogy rablótámadás, ezért leolvasták a rendszámot.

Ekkor három fekete ruhás, sapkás férfi ugrott ki a kocsiból, mire Bauerék menekülni kezdtek. Az üldözés egészen Szeged belvárosáig folytatódott, a két fideszes meg volt róla győződve, hogy az életükre törnek. Az autós üldözés közben hívták a 112-es számot, az ügyelet azonban a rendszám alapján jelezte, hogy álljanak meg, mert nem rablók, hanem rendőrök követik őket.

A fiatal politikusok így tettek, feltartott kézzel várták a kommandósokat. Elmondásuk szerint kirángatták őket az autóból, földre teperték őket, és még ekkor sem mondták az ismeretlenek, hogy rendőrök.

Bauer Bence állítása szerint hét órát töltött a szegedi rendőrkapitányságon mire kiderült, hogy nem őt keresték. Az üldözés során egyébként összetört a kocsi, ezért kártérítést kérnek a rendőrségtől. A Szegedi Nyomozó Ügyészségen azóta elrendelték a nyomozást közúti veszélyeztetés és jogellenes fogva tartás miatt ismeretlen tettes ellen, olvasható a lapban.