Slota: Bajnai hazugságokat terjesztett a nyelvtörvényről
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a szécsényi magyar-szlovák kormányfői találkozó semmit sem oldott meg, a problémák forrása a magyar oldalon van.
"Addig, amíg nem sikerül megegyeznünk a nemzetiségi jogok terén a kölcsönösségben, és Magyarország nem magyarázza meg a magyarországi szlovákok kiirtását, a kapcsolatokban nem lehet előrelépés" - jelentette ki csütörtökön este Ján Slota. A koalíciós politikus ismét revizionizmussal és hazugsággal vádolta Magyarországot. Szerinte a magyarokat csak Trianon megszüntetése érdekli.
Szerinte Bajnai a találkozó előtt is hazugságokat terjesztett a nyelvtörvényről, de az SNS nem akart megszólalni, mert nem akarta befolyásolni a megbeszéléseket. "A hivatalos magyar politikai körök ezzel csak azt bizonyítják, hogy őket nem a nyelvtörvény, nem a jószomszédi kapcsolatok, nem az Európai Unión belüli jó kapcsolatok érdeklik, de egyértelműen Trianon megszüntetésére törekednek" - fejtette ki Slota.
Bírálta a szlovák külügyminisztériumot is, azt állította, hogy nagyon engedékeny és gyenge Magyarországgal szemben.
Sólyom előbb meghallgatja Bajnait
Sólyom László államfő csak azután alakítja ki álláspontját a magyar-szlovák kormányfői megbeszélésről, ha a miniszterelnök tájékoztatta őt a találkozóról, közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.
Az MSZP elégedett, a Fidesz nem
Az MSZP frakcióvezetője szerint a találkozón elfogadott 11 pontos megállapodás fontos lépés abba az irányba, hogy a szlovákiai magyar kisebbség helyzete ne romoljon a nyelvtörvény miatt. Mesterházy Attila azt mondta, a találkozó fontos eredménye, hogy "nemzetközi felügyelet alá helyezi" Szlovákiát.
Orbán Viktor szerint az EU fellépése, amely valószínűleg hosszú jogi procedúrát jelent majd, nem pótolhatja az egyértelmű és erőteljes magyar nemzeti alapú választ. A Fidesz elnöke, aki az Európai Néppárt vezetőségi értekezletén tartózkodik Brüsszelben, még a 11 pontos megegyezés kihirdetése előtt azt mondta, kétségkívül van európai dimenziója szlovák-magyar konfliktusnak. Azt is meg kell viszont érteni, hogy "az Európai Unió nem óvó bácsi, ahová el lehet szaladni, ha az egyik játszótársunk kibabrált velünk". "A bajok gyökere ott van, hogy ma Magyarország olyan gyenge országnak tűnik a kívülálló számára is, amellyel mindent meg lehet tenni" - fogalmazott.
Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke kudarcnak minősítette a szlovák és a magyar miniszterelnök találkozóját, azt mondta, Fico felmosta Bajnaival a padlót. Véleményét azzal indokolta, hogy az egyeztetés eredményeként elfogadott dokumentumban nem szerepel Szlovákia bocsánatkérése Sólyom László államfő kitiltásáért, valamint az sem, hogy Magyarország a további együttműködés feltételének tekinti a szlovák államnyelvtörvény módosítását.
Az SZDSZ szerint a találkozó kevés kézzelfogható eredményt hozott. A párt ebben a helyzetben kerekasztal összehívását kezdeményezi magyarországi és szlovákiai tudósok, művészek, értelmiségiek, véleményformálók részvételével.
Az MKP hárításról beszél
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint Bajnai Gordon és Robert Fico "kissé kibúvót keresve" az EBESZ kisebbségügyi főbiztosára próbálta áthárítani a felelősséget a szlovák államnyelvtörvény okozta problémák megoldásáért. "Az EBESZ és a főbiztos bizonyára nagy próbatételnek lesz kitéve" - jelentette ki Berényi József, az MKP alelnöke csütörtökön este. Szerinte a találkozó eredménye nem egyértelmű.
Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke pozitívnak tartja a tárgyalás kimenetelét. "Az eredmény kedvező, mert legalábbis volt egy tárgyalás, ráadásul egy megegyezés is, és van egy 11 pontos program is. Most természetesen sok függ attól, hogy miként valósítják meg, és hogy ezt mindkét fél akarja-e" - nyilatkozta a nemrégiben megalakult második szlovákiai magyar párt elnöke.