Orbán Viktor nem akarja felforgatni a közjogi rendszert

2009. november 8., vasárnap 16:36

A magyar társadalomnak radikális változásra van szüksége, a jobboldal pedig történelmi lehetőség előtt áll, hogy új irányba indítsa el Magyarországot, mondta Orbán Viktor vasárnap. A Fidesz elnöke szerint a baloldali struktúrát meg lehet szüntetni, még ha a fordulatot veszélyezteti is a szocialisták szélsőséges politizálása, illetve a politikai durvaság.

A modern jobboldal a többséget képviseli, a félelmet, gyűlölködést gerjesztő és a társadalmat megosztó durvaságot elutasítja, mondta Orbán Viktor vasárnap Kecskeméten, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Új államalapítás elnevezésű konferenciáján. Az eseményen több közéleti személyiség, így Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Hankiss Ágnes, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Martonyi János, volt külügyminiszter is felszólalt. Orbán Viktor kijelentette, hogy nem az árnyékkormány tart kihelyezett ülést.

A Fidesz elnöke beszédében elmondta: a jobboldal történelmi lehetőség előtt áll, hogy mélyreható változásokat hozzon, és új irányba indítsa el Magyarországot. Orbán viktor kiemelte, hogy a jobboldalnak két lábbal kell a földön állnia, higgadtságát megőrizve nem szabad csodákkal határos célokat kitűzni. A Fidesz elnöke ezzel arra reflektált, hogy a jobboldalnak arra van esélye, hogy az országgyűlési választásokon stabil többséget szerezzen és egymaga alakíthasson kormányt; a kétharmados többség megszerzése csoda lenne, "de azt nem mondom, hogy nincsenek csodák". Reálisnak azonban a kormányképes többség megszerzése látszik, tette hozzá.

A Fidesz elnöke ugyanakkor határozottan elmondta, hogy nem tervezi, és nem támogatja a magyar közjogi rendszer felforgatását. Nem támogatja a közvetlen köztársasági elnök választást és a parlamenti képviselőválasztás szabályainak megváltoztatását.

Orbán Viktor felidézte a hatályos alkotmányt, mely szerint a rendszerváltáskor "az Országgyűlés, hazánk új alkotmányának az elfogadásáig", egy átmeneti időszakra fogadta el azt. Véleménye szerint, ebből az következik, hogy előbb utóbb kell egy új alkotmány, mert a mostani mást nem szolgál, mint a békés politikai átmenet elősegítését.

Történelmi fordulat előtt a jobboldal

Az elmúlt húsz évet átmeneti korszaknak nevezte Orbán Viktor, ahol az új és a régi együtt él és küzd egymással. Kiemelte, ebben az időszakban az MSZP kettős hatalmi szervezetet hozott létre, a baloldal trükkje, hogy az állami újraelosztáson keresztül függővé tette a társadalmat, most azonban történelmi pillanathoz érkezett a magyar jobboldal, amikor ezt a baloldali struktúrát gyökeres és mélyreható változásokkal meg lehet szüntetni.

A pártelnök szerint a jobboldal előtt álló történelmi fordulatot két dolog veszélyezteti: az egyik a szocialisták szélsőséges politizálása, a másik pedig az a szélsőség, amelyet a politikai durvaság jellemez. A politikai durvaság félelmet, gyűlölködést gerjeszt és megosztja a társadalmat. Orbán Viktor kiemelte, a magyar társadalomnak radikális változásra van szüksége, amit csak az egységes jobboldal tud végrehajtani.

A felszámolási eljárás kezdete

A készülő 2010-es költségvetést Orbán Viktor a szocialista kormány hatodik megszorító csomagjának és az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetésének nevezte, ami egy felszámolási eljárás kezdete. Bajnai Gordon nem az országot akarja kivezetni a bajból, hanem a pártját, mondta Orbán Viktor hangsúlyozva, amióta a szocialisták kormányoznak, megduplázódott a munkanélküliség.

Tavasszal gazdasági vészhelyzet köszöntött be és ezzel csak egy nagy támogatottságú, jobboldali kormány tud megbirkózni. Orbán Viktor a jövő legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést nevezte. A Fidesz elnöke kiemelte: a jövőben nem építhetnek fedezet nélküli hitelekkel támogatott, egymás és önmagunk becsapására épülő társadalmi rendszereket.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek? - 2009.10.31.
Debreczeni József néniket szédít, Vásárhelyi Mária domina, Bauer Tamás a pirosat választja. A Charta felkészült, jön az Armageddon Felcsúti Lovasa, már mi is csomagoljuk a bőröndünket.
Gelse nem kért Kövér Lászlóból - 2009.10.30.
A zalai falu fideszesei leszavazták a választmányi elnök képviselői indítását.
Grandiózus tervei voltak az „álfideszes” lobbistáknak - 2009.10.30.
Nagyon beindult a Fidesz-győzelemhez igazodó gazdasági helyosztás, az egyik céget feljelenti a párt.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!