Koalíciós kifizetőhely volt a BKV

2010.03.24. 08:00 Módosítva: 2010.03.24. 13:42
Regőczi Miklós, a BKV eljárás alatt álló volt vezérigazgató-helyettese a Népszabadságnak és a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt állította, hogy a vállalatot a koalíciós politikusok és lobbistáik folyamatosan kérésekkel ostromolták, baj akkor volt, ha nem tudtak előre megegyezni a tenderek győzteseiről. Demszky Gábor és Lendvai Ildikó tagad.

A közlekedési vállalatnál folyó nyomozás egyik gyanúsítottja a Népszabadságnak azt is megemlítette, hogy ilyen kifizetőhely volt az MTV, a Magyar Posta, vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően, de ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz szerinte.

"Két-háromhetente kaptam politikai kérést. Főként Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kabinetjének tagjai, illetve az SZDSZ részéről leginkább Tóthfalusi György igazgatósági elnök intézett hozzám utasításokat" - mondta a Népszabadságnak Regőczi Miklós. Hozzátette: Demszky Gábor és Hagyó Miklós lobbistái próbálták befolyásolni, kivel kösse meg a BKV a nagyobb értékű közbeszerzési szerződéseket. Műszaki területen fordulhatott elő, hogy a nyertes cég utólag árat emelt vagy határidőt hosszabbított, a megemelt összegből pedig bizonyos százalékot vissza kellett csorgatni.

Demszky Gábor egyszer hívta személyesen, hogy a Sawyer Miller Grouppal kössön szerződést, de "ők legalább megdolgoztak a pénzükért". A koalíciós politikusok, vagy leginkább az ő közvetítőik folyamatosan kérésekkel álltak elő - állítja Regőczi a Népszabadságban.

Az interjúban egyebek mellett azt mondta: konkrét politikai kérés volt a Csapó Bt. ügye. Lelovics Ottó, Hagyó kommunikációs igazgatója kérte, hogy Csapó Gábor vízilabda-iskolájának adjanak pénzt. A 4-es metró Rákóczi téri állomásának újraterveztetését pedig azért kellett elvégeztetni, mert a lakók tiltakoztak a fák kivágása miatt. Mint kiderült, szó sem volt semmilyen igazi lakossági tiltakozásról, ez csak ürügy volt, hogy 600 millió forintot kérhessenek az állomás átterveztetéséért.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Regőczi Miklós említést tesz arról is, hogy Tóthfalusi György több nagy értékű ingatlanprojekt ügyében adott utasítást, egyebek között arra, hogy kerüljék ki a közbeszerzést, és hozzanak helyzetbe egyes cégeket. A speciális fővárosi elvárások közé sorolta, hogy legyen minél több olyan rendezvény, amelyen Demszky és Hagyó pozitívan szerepelhet.

Állítása szerint nemcsak a fővárosi, de az országos politikából is érkeztek kérések. Példaként említette: Antal Attila volt BKV-s vezérigazgató kereste meg azzal, hogy Lendvai Ildikó (MSZP) egyik ismerősét kellene elhelyezni, illetve egy államtitkár, vagy államtitkár-helyettes feleségét kellett alkalmazni a cégnél, Nyakó István és felesége pedig buszokat kért kölcsön pár alkalommal ifjúsági táboroztatáshoz.

Médiumokat is megemlít: a Hócipővel 3 millió forint értékben szerződött a BKV, de a Klubrádió és a Napkelte is fontos volt Lelovics Ottónak, utóbbinak 10 millió forintot fizettek PR-beszélgetésekért.

Lendvai és Demszky tagad

Lendvai Ildikó közleményében azt írja: "a Magyar Nemzet Regőczi-interjújában velem kapcsolatban megjelentekből egy árva szó sem igaz. Regőczi Miklóst egyáltalán nem ismerem, Antal Attilával pedig életemben összesen egyszer találkoztam". Az MSZP elnökének legjobb tudomása szerint egyetlen ismerőse sem dolgozik a BKV-nál vagy annak társaságainál.

Demszky Gábor főpolgármester szintén közleményben tagadja Regőczi Miklós állításait. "A BKV volt vezérigazgató-helyettesével kizárólag kabinetülések vagy más hivatalos események alkalmából találkoztam. Ha szükségét látom, hogy sürgős ügyben egy fővárosi társaság vezetőjével telefonon beszéljek, akkor a vezérigazgatót hívom, nem a beosztottját. A BKV-nál lobbistáim nem voltak, így sem azokon keresztül, sem személyesen nem közvetítettem kérést vagy kívánságot Regőczi felé." - áll a közleményben.

Demszky szerint hazugság, hogy annak ellenére kellett újratervezni a 4-es metró Rákóczi téri állomását, hogy nem is volt lakossági tiltakozás a fák kivágása ellen, holott eredetileg erre hivatkozva rendelték ezt meg. A főpolgármester szerint az állomást nem kellett átterveztetni, hanem már az eredeti engedélyes tervekben meg kellett felelni azon hatósági elvárásának, hogy a fokozottan védett platánokat nem szabad kivágni.