Kövekkel támadtak egy rabbira és a vendégeire

2010.03.31. 16:38
Egy budapesti lakásban a zsidó húsvétot ünnepelte vendégeivel egy rabbi, mikor ismeretlenek köveket kezdtek dobálni a lakásba. Ki kellett hívni a rendőrséget, akik a vendégek távozásáig a ház környékén maradtak. Arra figyelmeztették a kipás férfiakat, hogy ilyen típusú fejfedőben nem biztonságos Budapesten sétálni. Rongálás miatt indult eljárás.

A zsidó húsvétot, peszahot ünnepelte egy Budapesten élő rabbi kedden este, a szokásokhoz híven népes vendégséget tartott. A Dohány utcai első emeleti lakásában az ünnepi vacsorára (széder) csaknem ötven felnőtt és gyerek gyűlt össze, énekeltek, felolvastak, beszélgettek. Az ablak nyitva volt.

Este 11 óra körül valakik az utcáról követ kezdtek dobálni a lakásba, mondta el az Indexnek az egyik vendég. Szerinte ha valakit az zavar, hogy ötven ember nyitott ablak mellett hangzavart okoz, annak számtalan egyéb módja lehet, hogy ezt a tudomásukra hozza, és elérje, hogy csend és nyugalom legyen. A kődobálást azonban egyértelműen antiszemita indíttatásúnak tartja. Ha nem is egy előre eltervezett komoly összecsapásról van szó, azért azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon erősödőben van a szélsőjobb, ami sokakat bátoríthat ésszerűtlen cselekedetekre, vélekedett.

Éppen ezért az első kövek után úgy döntöttek, kihívják a rendőrséget. A rendőri jelenlét nem akadályozta meg a támadókat abban, hogy folytassák a dobálást, de feltehetően valami eszközt is alkalmaztak, hiszen a ház előtt rendőrök voltak, így csak távolabbról célozhattak. A vendég nem akart találgatni, hogy milyen eszköz lehetett a támadóknál, azt mondta, ez a rendőrség feladata, hogy kiderítse. Senki nem sérült meg, csak ablakok törtek be.

A rabbit is meg akartuk kérdezni a történtekről, de az ünnep miatt egyelőre nem tudtuk elérni.

A rendőrök késő éjszakáig a ház környékén maradtak, így a vendégek biztonságosan távozhattak a vacsoráról. Egy olvasónk, aki szintén részt vett a vacsorán, arról számolt be, hogy a rendőrök arra figyelmeztették őket a távozáskor, hogy vegyék le a fejfedőjüket (kipa), mert nem biztonságos Budapesten kipában sétálni.

A rendőrség kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy kedd este bejelentés érkezett hozzájuk, mely szerint ismeretlenek kővel bedobták egy Dohány utcai lakás ablakát. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága rongálás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.