Pályázaton döntenek négy budapesti kórház vezetőjéről

2011.02.08. 18:35
A Sztomatológiai Intézet, az Uzsoki, a Szent Imre és a Dél-pesti Kórház kaphat új vezetőt. Három másikban fegyelmi eljárás indulhat. Decemberre 12 egészségügyi intézmény kerülhet vissza az államhoz.

Február végéig négy budapesti kórház vezetésére ír ki pályázatot a főváros, ezekre a korábbi intézményvezetők is jelentkezhetnek – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója, miután Tarlós István főpolgármester fővárosi kórházi vezetőket fogadott. Szűcs Somlyó Mária tájékoztatása szerint a 12 fővárosi fenntartású kórház közül három másikban fegyelmi vizsgálat indulhat.

A közlemény szerint Tarlós azt mondta: egy esetben azért indulhat vizsgálat, mert az intézmény nem tájékoztatta a fenntartó önkormányzatot egy fontos kérdésben, a másik két kórháznál pedig "ennél is komolyabb dologról van szó". A főpolgármester további konkrétumokat egyelőre nem említett, mondván, csak akkor nevezi meg a szóban forgó intézményeket, "ha már bizonyosságot nyer a dolog."

A többi, fővárosi fenntartású kórháznál a főpolgármester nem lát problémát, ezért is nevezte rögtönzött tájékoztatóján ismételten alaptalannak, hogy a főváros kórházvezetőket akarna felmenteni.

"Sem az orvosokról, sem a betegekről nem mondunk le. Ez a fajta interpretáció a közvélemény tudatos félrevezetése" – nyomatékosította Tarlós István, alantasnak és politikai indíttatásúnak nevezve, hogy hivatalon belüli leveleket szivárogtattak ki.

Mint mondta, az önkormányzatokat nem látja "predesztináltnak" arra, hogy az egészségüggyel összefüggő kérdéseket megfelelően koordinálják. Hozzátette: ennek oka az egészségügyi intézmények kettős finanszírozottsága – vagyis az, hogy az orvosszakmai működést és az infrastruktúrát más forrásból finanszírozzák – ezért támogatja a kormány érvényben lévő koncepcióját.

A főpolgármester hangsúlyozta: semmilyen utasítás vagy előzetes megállapodás nem volt arra nézve, hogy felmentsék a kórházi főigazgatókat. "Nem raportra hívtam ma őket, hanem azért, hogy ezt a kérdést tisztázni tudjuk a kellő udvariassággal és tisztelettel”.

A közlemény szerint Tarlós István azt mondta: négy kórháznál február 28-ig pályázatot kell kiírni, mert ha nem így tennének, az "megérvelhetetlen volna." Az érintett négy intézmény vezetőjével közölte, hogy a jelenlegi vezetők is pályázhatnak, és nem lesz életkori határ a pályázati feltételek között. "Nem garantálhatom, hogy mindenki az idők végezetéig a helyén marad, de a pályázók köréből nem zárhatók ki" – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy az intézményvezetői pályázatokat a főváros bírálja majd el, illetve ha az intézmények állami kézbe adásáról március végéig döntés születik, akkor "az új felügyeletnek kell biztosítani, hogy gyakorolhassa ezt a jogot" – olvasható a közleményben.

A Hírszerző információi szerint a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a Központi Sztomatológiai Intézet, az Uzsoki kórház és a Szent Imre Kórház főigazgatói posztjára írnak ki február 28-ig pályázatot. A hírportál úgy tudja, hogy ezek vezetői régóta határozatlan idejű szerződéssel dolgoznak, s a főpolgármesternek a közalkalmazotti törvény értelmében két lehetősége volt: vagy kiírják az álláspályázatot most, vagy a kórházigazgatók szerződését határozott idejűre változtatják.

Tarlós István egy hete kijelentette: egységesen "állami gondozás alá kell venni" a fővárosi kórházakat. A főpolgármester és a vele együtt sajtótájékoztatót tartó Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, a 12 egészségügyi intézmény átadásához még a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása és kormányzati döntés is szükséges.

Arra a kérdésre, mikor adják állami kézbe az egészségügyi intézményeket, a főpolgármester azt mondta, ez sok dologtól függ, lehetséges időpontként említette a június végét, illetve a december végét.

A városvezető jelezte: Szentes Tamás kicsit túlbuzgó módon, "rutintalanul" a szakmai egyeztetéseken tovább ment, mint lehetett volna, amikor fel akart menteni kórházvezetőket. Mint mondta, Szentes Tamásnak erre nem volt felhatalmazása, jóváhagyása. Közölte azt is, Szentes Tamástól "bizonyos jogköröket" megvont, például azt, hogy az önkormányzaton kívüli emberekkel beszélje meg az egészségügyi kérdéseket, továbbá megerősítette, hogy helyettese nem hozhat személyi kérdésekben önálló döntéseket.