Mintha csak 2002 lenne: visszatért Ron Werber, az MSZP a köteles beszédet emlegeti, és a két legnagyobb párt gyűlöletközleményei alapján máris dübörög a kampány.
A Fidesz és az MSZP általában ügyel arra, hogy ne forduljanak elő a kijelentéseik között olyan mondatok, amik a szövegkörnyezetből kiragadva más szájába adhatóak, ezért a legtöbb mondatban utalnak a másik táborra (pl. szocialisták, Orbán, elmúlt nyolc év, kétharmados kormány). Ezt viszont nehéz megcsinálni minden egyes mondattal, így mégis előfordulnak olyanok, amik önmagukban akár a másik oldal közleményeiben is szerepelhetnének.
Az alábbi tesztben párosával válogattunk ki 10-10 idézetet fideszes és MSZP-s közleményekből. Az egyszerűség kedvéért a legrégebbi közlemény is csak 2011-es. Találja ki, melyik mondat származik kormánypárti politikustól, és melyik Török Zsolt, Szanyi Tibor vagy éppen Mesterházy Attila érdeme! Időkorlát nincsen, úgyhogy van idő megfontolni a választást. Ha felkészült, indulhat a gyűlölködés!