A WJC elefánt a magyar porcelánboltban

2013.05.07. 11:25
Ellentmondásos reakciókat váltott ki a magyarországi zsidóság képviselői körében, hogy Orbán gesztusai ellenére is újabb kritikákat kapott a Zsidó Világkongresszustól. Még a WJC-t Budapestre hozó Mazsihisz vezetője sem ért egyet a nemzetközi lobbiszervezet Orbánt elítélő közleményével. Köves Slomó konstruktívabb hozzáállást várt volna Lauderéktől. Közben Orbán leszögezte: nem lesz kisebbségi kormány feje, főleg nem Jobbik-támogatással.

Ellentmondásos reakciókat váltott ki a magyarországi zsidóság képviselői körében, hogy Orbán gesztusai ellenére is újabb kritikákat kapott a Zsidó Világkongresszustól (WJC). Még a magyarországi helyszínt az erősödő antiszemitizmus elleni jelzés céljából javasló Mazsihisz vezetője sem ért teljesen egyet a nemzetközi lobbiszervezet Orbánt elítélő közleményével. Köves Slomó konstruktívabb hozzáállást várt volna Lauderéktől.

Pedig Orbán sok mindent megtett volna, hogy ne romoljon tovább Magyarország nemzetközi renoméja. A rendezvény előtt sorozatban tiltatta be – igencsak kérdéses jogalappal – a Világkongresszusra időzített ellentüntetéseket. Elfogadva a kongresszus meghívását, az antiszemitizmust határozottan elítélő beszédet tartott, valamint zártkörű tárgyalásokat folytatott a szervezet őt korábban keményen támadó vezetőivel.

Úgy tűnhet, hiába, hiszen kongresszusi beszédével kapcsolatban a szervezet hivatalosan is elégedetlenségét fejezte ki. Közleményük szerint nem tartják elégségesnek Orbán antiszemitizmust tűrhetetlennek nevező szavait. „A miniszterelnök nem nézett szembe a probléma valódi természetével, vagyis általában az antiszemitizmus, illetve különösen a szélsőjobboldali Jobbik párt fenyegetésével” – közölte a szervezet.

Lauder: Horthy virtigli antiszemita

Nem világos ugyanakkor, hogy pontosan mit vártak volna a miniszterelnöktől. A szervezet elnöke, Ronald S. Lauder Orbán előtt elmondott megnyitó beszédében sem voltak olyan konkrét pontok, amelyek könnyen számonkérhetők lennének. A szervezet elnöke akkor azt kérte Orbántól, hogy „szálljon szembe a sötét erőkkel”.

Lauder a két világháború közötti időszakhoz hasonlította a mai magyarországi állapotokat. Beszédében Horthyt virtigli antiszemitának nevezte, aki Magyarországot irracionális gyűlöletbe vezette. A közelmúlt kapcsán emlékeztetett Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő zsidólistázó parlamenti felszólalására, Bayer Zsolt cigányügyi publicisztikáira és Szaniszló Ferenc kitüntetésére. Szerinte ma a magyarországi zsidóság tagjainak ismét „azon kell töprengeniük, hogy elhagyják-e az országot”. Lauder azt kérte Orbántól, hogy lépjen fel határozottan és kezdeményezően. „A magyar zsidóknak szüksége van Önre” – fordult a miniszterelnökhöz.

Orbán beszédében felidézte az antiszemitizmus és a közösségek méltóságának megsértése elleni intézkedéseket és a holokauszt emlékének ébren tartását célzó kezdeményezéseket. Arra kérte a résztvevőket, vigyék hírül a világ zsidóságának, hogy a magyar kormány nem lesz tétlen ezen a téren.

Orbán tiltsa be a Jobbikot, mégha ez antidemokratikus is

A kongresszuson Izrael államot képviselő Szilvan Salom izraeli energia- és vízügyi miniszter felszólalásában még méltatta Orbán Viktor néhány perccel korábban elhangzott szavait. „Fontos lenne, ha az egész magyar kormány kifejezné a kormányfő által megfogalmazott álláspontot, és a gyakorlatba is átültetnék a tervezett intézkedéseket” – mondta.

A WJC Orbánnal szembeni közleményének hangneme ehhez képest erősen kritikus. Az állásfoglalás már percekkel a miniszterelnöki beszéd utáni olvasható volt a szervezet honlapján – úgy tűnik, azt érdemben nem befolyásolhatták az elhangzottak. A közlemény többek között szavak helyett tettekre szólít fel – ami némileg műfajidegen elvárásnak hat egy politikusi beszéddel kapcsolatban.

Hogy milyen gyakorlati intézkedéseket szorgalmaznának, hivatalosan nem pontosították. Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke azonban az AP-nek nyilatkozva megosztotta saját álláspontját: ő a Jobbik azonnali betiltását szorgalmazta. Kantor szerint, akit a kongresszus tegnap a WJC társelnökévé is választott, találkozójukon arról kérdezi majd a magyar miniszterelnököt, miért nem használja parlamenti többségét a Jobbik betiltására. „Kell, hogy korlátai legyenek a demokráciának. Ez ugyan egy politikailag inkorrekt állítás a részünkről, de máskülönben katasztrófa felé haladunk.”

Feldmájernek tetszik, amit Orbán Izraelben mondott

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke ugyanakkor személyesen elégedett volt Orbán kiállásával. „Nagyon világos, erkölcsi indíttatású beszédet hallottunk, ami konkrét lépéseket a műfajából adódóan ugyan nem tartalmazott, de világosan mutatta azt az utat, amerre a magyar társadalomnak el kell indulnia” – mondta az Indexnek. Elismerve, hogy a WJC közleménye nála jóval kritikusabban fogalmaz, azt mondta, hogy itt két szemlélet különbségéről van szó. „Ők egy jogi jellegű állásfoglalást vártak, ez nem az volt.”

Feldmájer a Jobbikkal szembeni határmegvonás kérdésében is pozitívabban látta Orbán álláspontját. „A lényeg az, hogy világos határt húzott a miniszterelnök. Én közelről nézem, aki messziről nézi, az a kis dolgokat nem feltétlenül látja.”

A Mazsihisz vezetője szerint a miniszterelnök beszédét együtt kell vizsgálni egy izraeli napilapban megjelent pénteki interjújával. A Jediót Ahronótban Orbán egyértelműen kizárt egy esetleges jövendő együttműködést a Jobbikkal, és azt is, hogy külső támogatásukkal alakítson majd kisebbségi kormányt. „Nem vezettem és nem is fogok kisebbségi kormányt vezetni” – közölte. A Jobbik veszélyességére vonatkozó kérdésre egyértelmű igennel felelt. „Ha meg akarjuk védeni a demokráciát, akkor elszántnak kell lennünk a Jobbikkal szemben” – mondta.

Köves Slomó: nem nagyon értem a kritikát

Köves Slomó, a WJC-ben tagsággal nem rendelkező Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője az Indexnek csalódását fejezte ki a WJC vezetőinek fókusztalanságával kapcsolatban. „Úgy érzem, hogy a Zsidó Világkongresszus budapesti kongresszusa némileg egy elszalasztott lehetőség volt. Én arra számítottam volna, hogy tapasztalataikra építve konstruktív ötleteket fogalmaznak meg akár az antiszemitizmussal szembeni jogi fellépés lehetőségeivel, akár a hatékonyabb oktatási formákkal kapcsolatban. A jelen helyzetben egy nagyhangú vészjelzés nem feltétlenül elegendő.”

Az Orbánnal szemben megfogalmazott bírálatokat Köves túl sematikusnak látja. „Azt írták, hogy a „szavak nem elegendőek, és tettekre van szükség”. Szerintem pont fordított a helyzet: az utcai antiszemitizmus elleni tettekkel nem állunk rosszul. Sokkal inkább a szavakkal van a baj. ” – mondta. Véleménye szerint a szervezet nem minden vezetője rendelkezik a fajsúlyos állásfoglalásokhoz szükséges helyismerettel. Felidézte, hogy a kongresszus egyes résztvevői tőle azt tudakolták, hogy „a Jobbik ugye a magyar koalíció tagja”.

Köves a pontos fogalmazás jelentőségét emelte ki: „a feltételezett demokráciadefektussal kapcsolatos véleményeket, nyugati állásfoglalásokat nem szabad ott keverni az antiszemitizmussal, ahol nem kapcsolódnak össze. Ez kontraproduktív magának az antiszemitizmus elleni küzdelemnek a szempontjából is” – fogalmazott. Az utcai antiszemitizmus terén ugyan Magyarország nem áll jól, de néhány nyugat-európai országban határozottan rosszabb a helyzet – emelte ki a franciaországi atrocitásokra beszédében szintén utaló Orbánhoz hasonlóan. „Magyarországon sokkal inkább a szavakkal, a közbeszéddel van a baj.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06