Anna, Anikó
14 °C
25 °C

A száguldó propagandavonaton nincsen fék

D MTI20170426007
2017.05.11. 07:23
Bár a Fideszen belül egyre többen tartanák kívánatosnak, egyelőre semmi sem utal arra, hogy a hatalmi arroganciát áprilisban csúcsra járató kormánypárt konszolidációra készülne. Az Orbán által megálmodott és megalkotott propagandagépezet mostanra állt fel tökéletesen, a politikai közbeszédet a párt témái dominálják, láthatóan minden úgy történik, ahogy eltervezték. Igaz, majd csak pár hét múlva derül ki pontosan, hogy a brutális kampány mennyire erodálta a fideszes tábort, és az is kérdéses, hogy ha bekövetkezik az egyes mérésekben mutatott népszerűségzuhanás, arra tudnak-e érdemben válaszolni. Pénzosztás lesz, rezsicsökkentés is lehet, de ha a választók besokallnak az egyre durvább háborúskodástól, akkor a Fidesz önmérsékletre kényszerülhet. Ez pedig nem igazán kenyere a miniszterelnöknek.

Az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgása óta nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy a Fidesz politikusai nyilvánosan ne értenének egyet a párt jövőbeli stratégiájával kapcsolatban, de most, kevesebb mint egy évvel a választások előtt ismét kibontakozóban van egy ilyen vita.

2014 végétől hónapokig téma volt, hogy a fideszesek túlzásba viszik-e az „urizálást”, 2017 tavaszán pedig egyre több, házon belüli kritika mondja, hogy önmérsékletre lenne szükség, mert a szavazóknak is taszítóvá válik a kormányzati arrogancia. Három éve azt mondták a belső hangok, hogy a Rogán–Habony–Vajna-vonalon megjelenő életvitel irritáló lehet a választóknak, és túl nagy támadási felületet ad az ellenfeleknek. Most pedig arról van szó, hogy ha olyan szinten folytatódik vagy akár még fokozódik a kormányzat agresszív viselkedése (amely körül ismét fontos szereplő Rogán, Habony és Vajna), mint az elmúlt hetekben, akkor az politikailag káros lehet a Fidesznek.

Nem egyértelmű, hogy április eleje, a CEU-ügy kirobbantása óta mennyit veszített népszerűségéből a Fidesz: a Medián szerint félmillióan fordultak el tőlük, a Tárki szerint viszont semennyien. Az viszont biztos, hogy áprilisban – elsősorban az egyetem ügye miatt – tucatszámra jelentek meg kritikák a Fidesz szellemi holdudvarához tartozóktól, hogy ami most megy, az már nekik is túl sok. 

Az elit „hangosan” megjelenő elégedetlensége nem elszigetelt jelenség, az utóbbi hetekben bedurvult fideszes politizálás és ahhoz kapcsolódó kommunikáció olyanokban is ellenérzést kelthet, akik nem újságokban beszélik ki a csalódottságukat, hanem szűkebb körben. Ha pedig egy elhúzódó kampány változást hoz a választói preferenciákban, az nem pár hét, hanem inkább egy-két hónap alatt jelenik meg a közvélemény-kutatásokban, ezért a Fidesz áprilisi bedurvulásának hatásai inkább a májusi mérésekben látszódhatnak majd tisztán.

Orbáné a legnagyobb felelősség

Bár Áder János csont nélkül aláírta a CEU-ellenes felsőoktatási törvényt, második megválasztása utáni beszédében szokatlanul konkrét és kritikus volt a Fidesszel szemben.

Közbeszédünk színvonala az utóbbi időben drámai mértékben romlott. Itt és most mindezért nem akarom porciózni a felelősséget, de a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké a nagyobb

– mondta. A köztársasági elnök megjegyzése ugyan minden politikusnak szólt, de különösen Orbán Viktor vehette magára a kritikát, hiszen a kormány és a Fidesz vezetőjeként neki van az egyik legnagyobb hatása a hazai politikára, közbeszédre.

Felmerülhet, hogy a lex CEU problémamentes aláírása, majd megvédése után mennyi súlya maradt Áder szavainak, de ha csak pár mondattal is szúrt oda pártcsaládjának, elég szokatlan egyértelmű és lesújtó véleményt mondott a Fideszről is. Nem részletezte, de a „közbeszéd színvonalának drámai csökkenése” alatt mi másra gondolhatott volna, mint arra, ahogyan a pártok, „nagyobb részben” a kormánypártok beszélnek a politikai ellenfeleikkel és a választókkal is.

A drámai színvonalcsökkenés alatt Áder arra is utalhatott, hogy másról sem szól a kormányzati politikai kommunikáció, mint hogy az országot kívülről-belülről magyarellenes, hazaáruló ügynökök próbálják romba dönteni, ebben a helyzetben pedig csak a kormány és csak a Fidesz tudja, mi kell a nemzetnek:

el kell takarítani ezeket.

Erről beszélnek parlamenti felszólalásokban, sajtótájékoztatókon, közleményekben, és éjjel-nappal a Fidesz médiabirodalmában. A tények és érvek helyett pedig egyre többször nyilvánvaló hazugságokra épül a kormányzati kommunikáció. „Tényeket mérnek össze tényekkel, vagy indulatokat az indulatokkal?” – tette fel a kérdést Áder a parlamentben.

Most tökéletesedik a kíméletlen gépezet

Hogy durvább a hangulat, mint korábban, azt a fideszesek is elismerik. Igaz, hozzátéve: lehetne durvább is, csak visszafogják magukat. Különben is, a másik kezdte, azok viselkedtek először csúnyán, ők csak folytatják. Az óvodai szintű mentegetőzés nem ad hoc reakció, hanem nagyon is eltervezett. Semjéntől Lázárig több vezető fideszes mondta márciusban, hogy brutális kampány jön, amiért az ellenzék lesz a felelős, mert annyira jól megy a Fidesznek, hogy elkeseredettségükben nem marad más választásuk, csak hogy mocsok módon támadják őket.

Ennek viszont éppen a fordítottja látszik, amikor a kormányzati kommunikációs csatornákon megállás nélkül az megy, hogy ki mekkora csicska, buzi, ügynök, migráns, bérenc, hazaáruló stb. Mindez nem véletlen túlkapások sorozata, hanem tudatosan megtervezett, egész pályát beterítő propaganda. Az történik, amit két hónapja felvázoltak, csak nem az ellenzék vezeti a sárdobálást, hanem a kormány és a Fidesz. (A jelenlegi ellenzéknek ehhez se ereje, se koncepciója, se valódi terepe nincs.)

Az elkövetkezendő hónapok szempontjából meghatározó lehet, hogyan értékelik a kormánypártban a közelmúlt eseményeit (és Áder meg az esetleg kiábránduló házi értelmiségiek kritikáit). Két értelmezés lehet a jelenlegi helyzetben:

  1. Minden a terv szerint halad, pontosan az és úgy történik, ahogy a nagy kottában meg van írva. A Fidesz többnyire szimbolikus, keveseket érintő témákkal uralja a közbeszédet, miközben a munka törvénykönyvének tervezett módosításról vagy a szakmát teljesen felhígító oktatási törvénymódosításról (és még egy csomó más, fontos dologról) alig esik szó.
  2. Nem vártak ennyire sok kiállást házon belül, stabilizálásról és a többi párt növekedésének lefojtásáról volt szó, nem pedig arról, hogy a tábor kezdjen fogyatkozni.

Mivel a CEU, a civilek és a média (reklámadó-emelés, kormányzati tanulmány a kritikus sajtó szerepéről) elleni támadás összehangolt és előre eltervezett, nem tűnik valószínűnek, hogy hirtelen szelídülés legyen a politikai tempóban. Azért is nehéz elképzelni, hogy konszolidálódjon a kormányzás, mert Orbán Viktor 2010 óta megállás nélkül harcol valami ellen, stabil kétharmaddal is úgy politizált, mintha ellenzékben lenne.

Pont egy évvel a választások előtt fogná vissza magát a Fidesz, miközben mindenki más tövig próbálja nyomni a gázpedált?

Egyáltalán képes-e önmérsékletre a kormányzati rendszer, amelynek az ékköveként szolgáló a kommunikációs hadtest napról napra keményebben nyomja? Ráadásul éppen most tökéletesedik a gépezet, amelyet Orbán megálmodott a kormány szerves részévé tett kommunikációval (Rogán propagandaminisztériuma), és a központilag irányított, teljes kontroll alatt tartott médiabirodalommal.

Ha elfáradnak a témáik, jól jöhet egy rezsicsökkentés

Technikai oldalról nézve elvileg nincs akadálya, hogy a Fidesz egy gombnyomással lejjebb tekerje a hangerőt. Az egymást kiegészítő párt- és pártközeli kommunikáció kézi vezérlése zavarba ejtő tökéletességgel működik, nincsenek benne önálló entitások, csak a massza, amelynek minden sejtje úgy rezeg, ahogy a párt vezetése mondja, elvárja. Orbánnak pedig talán a legfontosabb politikai képessége, hogy szükség esetén ügyesen adaptálja magát és táborát a változó helyzetekhez.

Nemzeti konzultáció Bözsi nénivel
Nemzeti konzultáció Bözsi nénivel

Elméletileg tehát, ha hirtelen bezuhanna 8-10 százalékkal a párt támogatottsága, és látótávolságon belül kerülne az ellenzék, akkor a durván hierarchikus vezérlés miatt könnyen át tudnának állni egy másik pályára, hangnemre. Mint történt ez 2015 első hónapjaiban, amikor egymillió szavazó elvesztése után gyorsan erőre kaptak.

Igaz, valójában hatalmas szerencse (és jó taktikai érzék) kellett a Fidesz visszakapaszkodásához: jöttek a menekültek, Orbán oldalválasztása pedig nagyon bejött. Mint ahogy 2014-es választás előtt is sokat hozzátehetett Orbán második kétharmadjához, hogy egy évvel korábban történelminek beállított árvíz zúdult az ország nyakába.

Ezek fényében már nem annyira egyértelmű, hogy egy nagyobb pillanatnyi beszakadásra biztosan sikeresen tudna reagálni a Fidesz. Egyelőre nem látni, mennyire kitartóak a legfontosabb témáik: három éve brüsszeleznek, két éve migránsoznak, a sorosozás-álcivilezés pedig távolról sem annyira hatékony, mint a másik két téma.

A kormány idén osztogatásba kezdett (lesz még elvileg nyugdíj-emelés is), jövőre ugyanígy folytatják, a háttéremberek pedig továbbra is azt mondják, hogy minden látszat ellenére a Fidesz választási kampánya nem az ellenfeleikről, hanem „a kormány eredményeiről fog szólni”. És egyébként az sincs teljesen kizárva, hogy összejön még egy rezsicsökkentés a választásokig.

Az biztos, hogy a Fidesz ezekkel a jóléti intézkedésekkel rengeteg szavazót meg tud tartani 2018-ban. Az viszont a következő hónapokban fog eldőlni, hogy a pénzosztás mellé konszolidálódnak-e, vagy úgy dönt a pártvezetés (ahogy eddig minden alkalommal), hogy nincs más lehetőségük, csak a támadás, hiszen a háborúskodás a kezdetektől a párt politikájának központi eleme.

Ahogy a Fidesz politikájának agresszív túlkapásai, úgy a konszolidációról szóló hangok is időről időre megjelennek a Fidesz környékén. Amikor zuhanni kezd a párt népszerűsége (2012-es diáktüntetések, 2014 – internetadó, kitiltási botrány), akkor jellemzően Orbán azzal válaszolt, hogy egyet hátrébb lépett, majd amikor visszanyerte a Fidesz a teljes támogatottságát, akkor két lépést ismét előrenyomult.