Utólag építenék meg a Fővám téri állomást

2008.01.10. 18:00
Több alternatíva is felmerült, hogyan lehetne megmenteni a 4-es metró beruházását, ami elakadt a Fővám téri állomás megépítésénél, amit a kivitelező nem tud teljesíteni. Úgy tudjuk, legvalószínűbb az állomás utólagos hozzátoldása lenne a vonalhoz, ám a metró így sem közlekedhetne, amíg az állomás épül.

Egyelőre lemondtak a Fővám téri állomás megépítéséről, de a 4-es metró alagútja ettől függetlenül megépül, az állomást pedig utólag építenék meg, tudta meg az Index több, a beruházást jól ismerő, névtelenséget kérő forrástól.

Döntés még nincs az ügyben, de információink szerint a felmerült alternatívák között ennek a megvalósulása a legvalószínűbb.

A robotmetró nyomában

Olti Ferencet, a DBR igazgatóhelyettesét Franciaországban értük utól, ahol azt próbálja meg kideríteni, vajon melyik az olcsóbb megoldás a 4-es metró esetében, a vezető nélküli metró vagy a vezetős. Eredetileg, ahogy a lyoni metró egyes vonalain is működik, a 4-es metrót vezető nélkülire tervezték, így is rendelték meg a szerelvényeket az Alstomtól.

A Fővám téri állomás építése több hónapos csúszásban van, mert mind a kivitelező Hídépítő Zrt.-t, mind a beruházó DBR metróprojekt-igazgatóságot váratlanul érte, hogy az eredeti elképzelések szerint nem építhető meg.

Arról sem a főváros, sem a DBR nem adott pontos tájékoztatást, hogy mi az oka a több hónapos csúszásnak, csupán a rossz ütemezéssel indokolták a késést.

Az ügynek végül vezéráldozata is lett: "a 4-es metró atyjának" Gulyás Lászlónak azért kellett távoznia év elején a DBR-től, mert olyan szerződést kötöttek a kivitelezővel, ami nem teszi lehetővé a kötbérkövetelést a csúszásban lévő kivitelezőtől csak a beruházás végén.

Úgy tudjuk egyébként, nem elég körültekintően végezték el az előzetes vizsgálatokat a Fővám téren, így az építkezés próbafúrásai során addig fel nem tárt talajvízre bukkantak, illetve hallani lehetett arról is, hogy a munkálatok veszélyeztetnék a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem alapzatát is.

Nem könnyű menet

A sajtóban eddig két lehetséges alternatíva merült fel: az állomásszerkezetet a Duna felől, egy mesterséges szigetről lehetne megépíteni, ám ez legalább 5 milliárd forinttal növelné meg a beruházás költségeit, ezért ezt a javaslatot elvetették.

Felmerült az is, hogy egyáltalán nem épülne meg az állomás, ez azonban - potenciális utasok vesztése miatt - rontaná a jelenleg kb. 350 milliárd forintosra becsült metró megtérülési mutatóit, és így kétségessé válhat a kormány által remélt, 250 milliárd forintos uniós támogatás is, érvelt korábban a főváros.

Nem menne simán az állomás későbbi megépítése sem, hiszen újabb engedélyezési eljárást kellene lefolytatni, továbbá, ha a Fővám téri állomás nélkül adnák át a metrót, az állomás későbbi megépítése alatt a 4-es metró sem közlekedhetne. Az állomás utólagos megépítése ráadásul költségesebb volna.

A DBR kérdésünkre annyit válaszolt, több lehetséges alternatíva merült fel a Fővám térrel kapcsolatban, és ez a megoldás is köztük van.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) korábban egyébként javasolta, hogy, ha már megépül a metró, hagyják ki a Fővám téri állomást. Egyrészt mert drága a várható utasszámhoz képest, másrészt a csarnokot és az egyetemet egy Lónyai utcai kijárattal a Kálvin téri állomásról is el lehetne érni.