Belső vizsgálatot rendelt el a BKV felügyelőbizottsága az Index által korábban nyilvánosságra hozott hét tanácsadói szerződéssel kapcsolatban. Az egyik offshore cég által készített tanulmányról kiderült, hogy forrásmegjelölés nélkül idéz szó szerint többek között az Indexről, a kormanyszovivo.hu-ról, a wikipediáról, vagy tükörfordításban angol nyelvű blogokról.
Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja az ülés után elmondta, kezdeményezésére belső ellenőrző vizsgálat indul hét gyanús tanácsadói szerződéssel kapcsolatban. A testület nem fogadta el Kocsis István tájékoztatóját sem az ügyben.
A szerződő cégek között van két offshore cég, a ciprusi Dandy Trading Ltd. és a svájci székhelyű Everest Capita S.A. mellett az Expert Kft, a Fazeno Bt., a Felsman Balázs volt gazdasági minisztériumi államtitkár által is fémjelzett Force Motrice Zrt., a V-Valeur Kft. és a Noguchi Pr-ügynökség.
Vitézy elmondta, hogy a hétvégén megkapta a BKV-tól azokat a tanulmányokat, amelyeket a két offshore cég készített tavaly év végén. Az egyikkel a devizapiaci változások hatásainak elemzésére, 78 ezer 500 euróért (jelenlegi árfolyamon mintegy 23 millió forintért), a másodikkal pedig a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére (a pénzügyi válság tükrében), 81 ezer 900 euróért (közel 24 millió forintért) szerződött a közlekedési társaság.
Vitézy közölte, átolvasta a tanulmányokat, és finoman szólva sem látja benne azt a tartalmi mélységet, amely alapján tízmilliókat kellett volna fizetni értük. A Dandy Trading tanulmánya például forrásmegjelölés nélkül merít szó szerint több, az interneten megjelent anyagból, többek között a kormanyszovivo.hu-n, a wikipedián (innen a helyesírási hibák átvételével) található cikkekből, angol nyelvű blogokról, vagy éppen az Index tavaly szeptemberben megjelent válságügyi kiskátéjából, és sajátként tálalja.
Az Everest Capital anyaga pedig teljes egészében (több mint száz oldalon) tartalmazza a kormány konvergencia-programját, vagy éppen teljes havi KSH-jelentéseket foglal magában. Vitézy szerint a belső vizsgálatnak arra kell választ adnia, hogy ki áll a fenti offshore cégek mögött, miért nem volt verseny kiírva a tanulmányok megírására, vagy hogy hogyan lehet az, hogy két, egymástól több száz kilométerre székelő a két offshore cég ugyanolyan teljesítési igazolást állított ki.
Vitézy hozzátette: egyre jobban látszik, hogy ez az ügy a tanácsadói szerződésekkel végtelenül ciki, és ezt már nem csak Kocsis István BKV vezérigazgató, hanem a városvezetés is érzi.
A Noguchi Pr-ügynökség megkereste az Indexet és a következőt közölte: cégük tanácsadói szerződése álláspontjuk szerint nem gyanús. A szerződés keretében sajtótájékoztatót, sajtóbeszélgetést, tévés szereplést szerveztek Kocsis István részére, továbbá számos sajtóközleményt adtak ki. Hozzátette: szerződésük egyébként március 15-én lejárt.
A BKV szerint még így is csökkentek a tanácsadói díjak
A BKV a következő közleményt juttata el az Indexhez: BKV Zrt. Felügyelő Bizottsága mai ülésén tárgyalta a tanácsadói szerződésekről szóló beszámolót, majd az erről szóló döntést elnapolva a következő ülésére kérte az anyag - DBR Metró Projekt Igazgatóság által kötött tanácsadói szerződésekkel történő - kiegészítését. A szakmai anyag szerint 2007. évhez képest a Társaság tanácsadói szerződésekre jóval kevesebbet fordít; 2008-ban a tavaly előtti szintnek közel 50%-ára csökkentek a díjak, és továbbra is arra törekszik a Társaság vezetése, hogy csak olyan megbízásokat adjon ki, amelyek a BKV számára megtérülnek. A beszámolóból kiderül az is, hogy a megfelelő partnerrel kötött tanácsadói szerződések révén akár 1 milliárd forinttal csökkenthető az anyagköltség és az egyéb szolgáltatások ára a BKV Zrt. üzemi eredményében.

Kommentek
2009.03.30 15:23:11kabal
Nyílván tanácsadócéget bíznak meg. A "tanács" le van szarva a lényeg, hogy így legálisan lehet lopni a közpénzből.
A tanács megfoghatatlan. A minisztériumoknak sem kell beszámolni nyilvánosan a 3 millió alatti szerződésekről pedig ezekből akár több ezer is lehet.
a maszop/szdsz bünszövetkezet uralkodik
ennyi
2009.03.30 15:23:511478 97 277
Az indexről lopni, már önmagában egy keretes szegénységi bizonyítvány, hiszen ők is úgy lopkodják össze és fogalmazzák összevissza a híreket.
2009.03.30 15:24:35Egon Bondy
Egyáltalán mi a büdös faszt keresnek offshore cégek állami megrendelések környékén? Nem lehet ez közbeszerzési törvénybe beleírni, hogy offshore cég nem vehet részt közbeszerzés/állami beruházásban? Alvállalkozóként se! Persze az apeh az egyetemes áfa felelősség okán úgy baszna alánk (nem állami cég), ha mutyi lenne egy meló okán az alvállalkozók között, hogy ihaj! Ezek meg mossák simán, olajozottan! Faszkorbácsot a BKV-nak!
2009.03.30 15:26:52Plutonic
Túl sokszor lehet olvasni az offshore szót mostanság.....
Másnak még nem tűnt fel?
2009.03.30 15:27:20min0rity r3port
Mégis, mit vártatok EZEKTŐL? A naaaagy üzletembeeeereeek, akik egyetlenegyben jeleskedtek: állami pénzekre nyúlásban.
2009.03.30 15:29:34szellem
Én csak azon csodálkozom, hogy ezt a Vitézy gyereket még nem tették el láb alól. Ez már annyi mindenkinek beleköpött a levesébe...
2009.03.30 15:32:03sanpedroy
Mi az a BKV?
2009.03.30 15:33:22joker_face
akik szidjak a rendszert azoknak mondom hogz a fidesz idejen sem mukodtek maskep a dolgok ... ti mindig csak az erme egyik oldalat nezitek ?? hulye bohocok
2009.03.30 15:37:27wmiki
a patásorbán...
az ő hibája, mindenki tudja
2009.03.30 15:38:39herodes
Egon Bondy, az offshore nem egy jogi kategória, szerintem képtelenség a magyar hatóságok által hozzáférhető adatok alapján egy külföldi cégről hitelesen megállapítani, hogy offshore-e, vagy valódi, a szerződött feladat szempontjából releváns, ténylegesen effektív tevékenységet végző vállakozás.
2009.03.30 15:39:42bkvbarát
Minek tanácsadó cég oda ahol van felső vezetése egy cégnek. Vagy netán ők nem értenek a dolgukhoz, és ezért kellenek a tanácsadó cégek. Ezért tart itt a BKV, mert ilyen pénzek folynak ki vödörszám. Bezzeg alkatrészre nem telik, szétrothadt buszok, villamosok trolik szállítják az utasokat. Persze ez a vezetőséget nem érdekli, soha nem ül fel egyetlen járművükre sem, jobb a luxusautó, amit a cég pénzéből béreltek napokig.
Miért kell megvárni egy tömöegbalesetett, hogy valami történjen a járművek állapotát illetően? Talán a tanácsadók nem szóltak, hogy lukas padlózatú buszok járják a várost? Akkor minek alkalmazni őket.
2009.03.30 15:42:09artifex
herodes, meg lehet állapítani, azért van cégjegyzék a világon, csak miért tennék meg azok, akik így lopják a pénzt?
2009.03.30 15:45:53Egon Bondy
Herodes! Azért minden cégnek van cégjegyzékszáma, címe, adószáma, tulajdonosa. És azt is lehet tudni ezekből az adatokból, hogy melyek a tényleges adóparadicsomba bejegyzett vállalkozások ezek közül, és melyek nem. Ha már ezeket tudjuk, akkor elég egyszerű a definíció arra, hogy kik nem vehetnek részt? Nem?
2009.03.30 15:47:19is
@joker_face: csatlakozom. sok itt a csecsemő, akinek még újak a viccek. kb. 1643 óta így megy ez, és 1998-2002 NEM volt kivétel, mintahogy 1990-1994 sem.
2009.03.30 15:51:25bécsi pszicho
mintha ti nem lopnátok... röhejes egy banda vagytok.
2009.03.30 15:51:38zsir
Ideje talán, hogy az FB feljelentést tegyen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeleés miatt.
2009.03.30 15:53:58K0vasz
Ez volt az, amire azt mondták, hogy "Oké, mingyá nyilvánosságra hozzuk, csak adjatok egy hetet", nem? Hát, egy hét alatt ezt tudták össze kopipésztelni...
2009.03.30 15:54:41msmester
Az ős kérdés: ha a tanulmányok létező problémákat tárgyaltak (úgy tűnik azért ez a helyzet), akkor a TÖKÖMÉRT nem volt ebben közbeszerzés? Pályázat, átlátható feltételekkel, határidőkkel? Vagy ha nem is, de legalább miért nem tartották meg az alapvető jogi kereteket?
Miért ne lett volna egy ilyenre alkalmas mittomén a Concorde, a Budapest Alapkezelő? Állami cégnek nem állnak ingyen a rendelkezésére az MNB, az ÁSZ, a Pénzügyminisztérium, a KEH, a PSZÁF adatai?
Alapszabály: minden ilyen szerződés nyílt lopás. Ezt minden felügyelőbizottságnak, auditornak tudnia kell.
Aprócska dolog még: ez a hír kb. 7-8 hete cirkulál a magyar sajtóban. Miért is tart ennyi ideig egy - a múltra vonatkozó - tanulmányt elővenni és megmutatni a sajtónak? Miért merül fel egyáltalán, hogy a "devizapiaci változások hatásairól" szóló tanulmány napvilágra kerülése negatívan befolyásolhatja a BKV gazdasági lehetőségeit? (A hitelfelvétellel kapcsolatos még érthető lenne, ha nem kéne mindehhez amúgyis fővárosi + kormánygarancia.)
Összegezve: bárkit akinek köze volt bármelyik szerződéshez, azonnal lapátra tenni, szerződéseket a bíróság előtt megtévesztésre és elégtelen szolgáltatásra való tekintettel megtámadni, a díjakat visszakövetelni, a cégeket nyilvánosan vezetett közbeszerzési feketelistára tenni (esetleg önszorgalomból utánajárni a tulajdonosi hátterüknek - az sem olyan NAGYON bonyolult azért)...
2009.03.30 15:56:16herodes
hát nem.
milyen alapon zársz ki pl. egy BKV tenderből egy olyan céget, akinek egy cipruson bejegyzett cég a tulajdonosa?
vagy akár: kizárnád az összes külfölfön bejegyzett céget?
ez nyilván nem lehetséges.
félre ne értsd, én nem akarom védeni a tolvaly bandát, szerintem is minimum a picsába elmehetnének.
csak szeretnék rávilágítani, hogy amiről ti beszéltek, az humánpolitikai probléma. Nyilván van olyan elvont procedura és szemlélet, amivel egy rutinos cégjogász némi kapcsolatrendszerrel könnydén megállapítja egy cégről, hogy a tulajdonosi szerkezete hol végződik természetes személyekben, az EU-ban, vagy esetleg nem létező Kelet-Timbuktui törzsi harcos áll a lánc végén.
Csak a probléma az, hogy ezt hogy fogalmazod jogszabályként is helytálló definícióvá, hm?
Egész egyszerűen az a helyzet, hogy nincs módszer arra, hogy megakadályozd, hogy egy cégből kilopják a zsetont, ha a menedzsmentnek pont ez a célja. Ha me nem akarja, akkor megvannak a módszerei. Erről ennyit. Persze más kérdés, hogy ez az érvelés meg a bíróság előtt nem áll meg, pedig ha megállna, sokan mennének börtönbe :)
2009.03.30 15:57:35herodes
a fenti hozzászólásom Egon Bondy és artifex hozzászólására válasz.
2009.03.30 16:01:35terrybenedict
wmiki: patásorbán - tetszik :-))
herodes:
Vannak a világon off-shore területek, amit nagyjából mindenki ismer, aki foglalkozott valaha ilyesmivel.
Legalább csinálták volna úgy, hogy nem rí le egyből, hogy az off-shore. Mondjuk lehetett volna hong-kong-i, vagy new-yorki. De cyprusi, meg virgin szigetek-i.
Egyből látszik, hogy nem egyenes a dolog.
És igaza van annak, aki azt mondja, hogy off-shore cég ne vehessen részt állami tendereken.
Már ha van tender. Mert itt ugye nem volt.
Meg az az 53mrd Ft-os autópálya tender is aranyos...
2009.03.30 16:02:09wiener
az emlitett cegek fideszkozeli vallalkozok kezeben vannak allitolag
egyebkent emellett a 2 kibukott szerzodes mellett lehet meg vagy 300 hasonlo a bkv-nal
es 10000 hasonlo az allami szektorban az elmult evekben
nagyjabol 4000milliard forint ertekben
az orszag meg ehenhal csendben es senkit nem vonnak majd felelossegre
2009.03.30 16:03:27geistwald
herodes: minimum a picsába elmehetnének? eleve ott vannak bejegyezve. az meg nevetséges, hogy nincs módszer az ellenőrzésre. a bkv ellenőrzésére nincs módszer, ne már. komolyan.
2009.03.30 16:07:45terrybenedict
herodes:
Külföldi nem gáz. Az lehet.
De off-shore rezsim területen bejegyzett cég ne lehessen.
Nem, és kész. Nincs vita. Aki meg szeretne mégis részt venni, csináljon magyar céget, és várjon két évet vele.
Pont.
Ez a törvény, akinek nem tetszik bekaohatja.
2009.03.30 16:09:32msmester
Még annyit az Offshore cégek megtalálásáról, hogy pontosan 10 percnyi munkával és egy csöpp ésszel sikerült legalább a cégjegyzékszámát megtudnom mindkettőnek, keresők alant:
Ciprus: http://www.drcor.mcit.gov.cy/portal/page/portal/Eforos/dttSearch_en?cn=dandy+trading%25
Svájc: https://www.shab.ch/shabforms/COMMON/application/applicationGrid.jsp?template=1&view=2&page=/COMMON/search/searchForm.jsp?MODE=SHAB
Keresőlista: http://www.rba.co.uk/sources/registers.htm
Innen már örülnék, ha átvenné az ügyészség...
2009.03.30 16:13:02redriot77
Ez a pofátlan mutyi csimborasszója, ettől lejjebb nem lehet süllyedni. Ezeket az "embereket" nyilvánosan, nagyon, de nagyon csúnyán meg kellene alázni. Szenvedjen az ilyen tetves senkiházi.
2009.03.30 16:13:24Doki2
Undorító, ocsmány módon lop majdnem mindenki ebben az országban. Egy ismerősöm dolgozott egy bkv-s projekten. Hányingerem volt, amikor mesélte kinek, mennyit kellett visszanyomni a zsebébe.
2009.03.30 16:15:08tlac
trükkök százai..
2009.03.30 16:20:22terrybenedict
Nem baj!!!
Új miniszterelnökünk van/lesz, örüljünk neki, s ne foglalkozzunk olyanokkal, hogy
MÁR MEGINT 312 AZ A KURVA EURÓ!!!!!
Gordon, bakker, kapd össze a dolgokat!
2009.03.30 16:24:05franjof
az index helyesirasi hibait is bennehagytak?
2009.03.30 16:24:36Egon Bondy
Herodes!
Nem vagyok jogász, de az off-shore nem egyenlő a külföldi céggel. Az off-shore most az én olvasatomban az adóparadicsomban bejegyzett céget jelöli, mint ahogyan az Európai Unió is ezt érti ezalatt és, mint ilyet károsnak tekint. Már sokan megírták, hogy ez milyen könnyen lenyomozható és egyértelművé tehető. Szerintem is. Egy cégjogásznak pedig gyerekjáték.
2009.03.30 16:26:42msmester
@ BKVBarát: pont ezen gondolkodtam el, hogy ebből a kb. 50 gurigából simán fel lehetett volna újítani, megjavítani 7-8 buszt, a siralmas állapotról, a majdnem újszerűre (a 300,000-es nagyszervíz szintjén, tehát csavaronként összerakva akár). Ugyanebből fel lehetett volna újítani pl. az 1-es villamos megállóinak a felét minimum, vagy rendberakni 2-3 aluljárót.
Bármi. És még valószínűleg jópár ember munkáját is megmenthette volna.
2009.03.30 16:31:22moncayo
Hát ezért ragaszkodik az SZDSZ a hatalamközelséghez.
A buzivédés és norvég ajnározás csak a felszin. a lényeg itt van.
2009.03.30 16:32:12msmester
@ Egon Bondy: simán egyetértek, nincs semmi ok, amiért ne lehetne kizárni bizonyos - akár EU-tag - államokban bejegyzett cégeket pályázatokról. Vagy ha nem akarsz bajt az EU bizottság előtt, akkor csak simán elő kell írni, ha a pályázó nem rendelkezik bizonyos szintű jelenléttel Magyarországon (legalább kereskedelmi képviselet), akkor tegyen le egy letétet, ami a pályázati díj 25 %-a és azt csak akkor kapja vissza, ha a pályázat végleges teljesítésétől számított 90 nap eltelt.
Amúgy pedig a közbeszerzésen induló külföldi cégeknek is fel kell tárni a tulajdonosi hátterüket, bizonyítaniuk kell, hogy jogszabályszerűen működnek (pl. nincs adóhátralékuk), tisztázniuk kell a hitelképességüket. Ez minden normális helyen így van.
2009.03.30 16:36:29artifex
herodes: miért nem adható meg, hogy csak leinformálható cég jelentkezhet? ez az érdeke a vállalatnak, off-shore cégeknél ilyen nincs. semmit nem tudsz róluk, csak amit esetleg leírnak neked.
msmester: es akkor mi van, ha tudod a cégjegyzékszámukat? abból kiderül ki áll mögötte?
2009.03.30 16:39:16tonchyka
ÜGYÉSZSÉGI VIZSGÁLATOT,RENDŐRI BEAVATKOZÁST,BÍRÓI ÍTÉLETEKET ÉS BÖRÖTÖNT KÖVETELEK!!!
2009.03.30 16:40:39tonchyka
BOCSÁNAT!BÖRTÖNT!!!
2009.03.30 16:48:59msmester
@ Artifex: nem tudom ki áll mögöttük, de legalábbis MEGTUDHATÓ, hogy ki áll mögöttük. Nem kerül óriási erőfeszítésbe legalábbis. Azért írtam, hogy innentől az ügyészség dolga lenne (persze lehet egy vizsgálóbizottság is, hiszen nem történt bűncselekmény a jelen ismereteink alapján.)
Ne nekem kelljen már nyomoznom ebben az ügyben...
Azt hiszem fizetünk arra elég hivatalnokot.
2009.03.30 16:49:08GONOSZ
Börtönt az érintett uraknak és hölgyeknek.
2009.03.30 16:58:27_kanu_
mi az már hogy várni kell a komment megjelenésére???
miért van egy liberális gondolkodásúnak beállított internetes újság fórumán cenzúra?? mit képzel magáról az index?
2009.03.30 16:59:06Bit Rot
Na, ezért fizetjük a 9000 Ft-os BKV bérletet!
2009.03.30 16:59:07Anti Szaros
Kíváncsi lennék, hogy amikor a zindex videot embeddel jútúbról, utánanéz -e, hogy azt nem tőlem lopták -e.
És ez nem vád, hanem tény.
2009.03.30 17:00:55terrybenedict
Nekem az a gebasz, ha én bekummantok egy tanácsadásos számlát mondjuk 4 millásat a könyvelésbe, melyet egy off-shore cég állított ki, akkor tuti olyan nyomozást kapok az apehtól, hogy még!
Ezek meg gond nélkül...
2009.03.30 17:03:56terrybenedict
ja, cenzúra az van. De nem csak itt.
A minap a KépviselőFunky-n Sólyomról volt szó.
Írtam két elmarasztaló kommentet Sólyomról, oszt egyik sem került ki. PEdig ocsmányságot nem is írtam bele.
Aztán később írtam egyet, amiben méltattam, az meg kikerült.
Bekaphatják és megnyalhatják!!!
2009.03.30 17:05:42piszkosfred
Pedig az off shore simán külföldi céget jelent, az egy dolog, hogy legtöbben adóelkerüléssel kapcsolatos kontexusban használják. Van akinek Mo is offshore helyszín... Azt pedig elég nehéz lenne minden beszerzésnél ellenőrizni, hogy a cég tulajdonsának tulajdonosa valyon hová is van bejegyezve... Simán megölni minden eljárást az ellenőrzéssel kapcsolatos pluszmunka.
2009.03.30 17:08:06DonGatto
Én csak azt nem értem, hogy hogy a k. életbe kaphat off shore cég állami megbízást, amikor az off shore cégek pont arra vannak, hogy ki.asszanak az állammal!!!
2009.03.30 17:10:08Gaben19
én is cenzúrázva lettem...VICC vagytok VICCCCCC :)
ezt légyszi azért ne cenzútázzátok! köszcsi! :)
2009.03.30 17:12:45Daniel M.
msmester
Látom a felújítási költségekkel nem nagyon vagy tisztában.
A két nevezett cégnek kifizetett pénzből maximum 2-3!!! darab buszt vagy egy fél villamost lehetne felújítani.
Az 1-es villamos megállói majd akkor újulnak meg, ha lesz EU-s pénz.
2009.03.30 17:14:00Gaben19
hát jah ha arra kevés két A6osra még futja belőle :)
2009.03.30 17:14:17icelandgo
Semmi gáz nincs, csak qrva jó lenne, ha már engem is bevennének a buliba...
2009.03.30 17:17:14_kanu_
hofi: az a korrupció amiból kihagynak, szerintem az mszp is így gondolkodik
2009.03.30 17:21:02pityubá
Ezek kispályások.
Torgyán alatt a repce éven belüli vetésforgójáról elég volt 1 db A4-es oldalt megírni 5 millió+Áfáért. De nem ért kevesebbet a nyulak születésszabályozásának témaköre sem, szintén A4-es terjedelemben...
2009.03.30 17:25:00akov
Huh, irigylem, hogy valakinek arra van ideje, hogy a Nagy-Mo. matricakat figyelje a BKV buszokon es mindenfele feljelenteseket tegyen. Mi van akkor, ha Nagy-Mo. matrica van egy buszon????
2009.03.30 17:27:04terrybenedict
Daniel M: Tán te is valam BKV közeli alvállalkozó vagy? :-))))
piszkosfred:
Azért teljesen nincs igazad!!! Sőt!
Off-shore cégnél is fizetsz adót.
Ha Magyarországon végzel tevékenységet, ki kell váltanod a magyar adószámot.
Az offshore területen is van valami adó, amit minden évben be kell fizetni. Ez olyan 300-3000 dollár körül van helytől függően.
Elsősorban olyan szolgáltatóknak éri ez meg, akik bazi magas órabérrel dolgoznak, tanácsadók, ügyvédek, könyvvizsgálók, stb., hogy ne kelljen a jövedelmük felét leadózni ilyen-olyan jogcímen.
A befogadó államnak jó, mert minden évben megkap egy fix összeget.
Egyébiránt, csak addig nem szolgáltatnak ki adatot, amíg nem merül fel sikkasztás, pénzmosás vagy egyéb ilyesmi bűncselekmény. Utána kiadják, mint a pinty. Persze, ha román kft-vel alapítasz egy offshore-t, majd azzal egy másikat, akkor már kicsit bonyibb a helyzet.
De csaláshoz off-shore-t használni, az szerintem elég gáz.
Ilyenkor miért nem kérdeznek meg engem, hogyan kellene. Kis pénzért megmondanám nekik.
2009.03.30 17:41:22____
ha mer nem az index csinalta e?
2009.03.30 17:42:08Secnir
beszarás
lefordítja valaki a nők lapját a guglival, és kap érte 50 millát?
és az ügyészség - apeh kombó ilyenkor hol van?
a bkv ugyan kft, de mivel az állam is tömi havonta, ezért hűtle vagyonkezelés miatt simán elkezdhetnének nyomozni...
2009.03.30 17:43:10cuebler
terrybenedict: és ha megbünteti az apeh a bkv-t, mi is lesz? egyik zsebből a másikba, a mélyen tisztelt menedzsment meg csak pislog csöndben...
2009.03.30 17:45:49bornyú
Szerintem nem az offshore ceges resz a lenyeg, meg nem is a partallas, mert ezek mindossze keretfeltetelek, amelyben megjelennek a melyen beepult rutinok, pl. az hogy a kozgazdasz diakok 4/5-e felevenkent min egyszer csal a suliban (pl. plagizal mint ahogy azt fent is csinaltak kicsit durvabban, mint egy szakdoganal), meg az, hogy nincs lelkifurdalasuk miatta, meg az, hogy elfogadhatonak tartjak a legtobb esetben azt, hogy csalnak vagy, hogy masok csalnak. Es azt is tudjuk, hogy ez nem globalis tendencia, pl. a francia közgazdaszok hatarozottan nem igy gondolkodnak...
Szerintem azzal, hogy buntetunk meg szankcionalunk ideiglenesen meg lehet oldani dolgokat, de a normakon nem fogunk tudni valtoztatni es, ha lesz lehetoseg (teljesen mindegy hogy milyen parthoz, vagy egyaltalan parthoz kozel) arra, hogy mutyibol penzt csinaljanak, akkor a cel szentesiteni fogja az eszkozt. Felreertes ne essek, minden ilyen esetben alaposan ki kell nyomozni, ki a felelos erte es meg is kell buntetni a felelosoket, de szerintem nem artana kicsit melyebben elgondolkodni azon, hogy milyen utakon lehetne a Magyarorszagon kitermelodo gazdasagi elitbe beleplantalni azokat a normakat, amelyek nem engedik meg, hogy szo szerint idezzenek nagyon hosszasan a fent leirt helyekrol. (Amellett, hogy tisztességtelen ez egy nagyon buta megoldas volt, ahol fel sem merult az, hogy ezt valaki elolvassa etc...) Nyilvanvalo, hogy ez egy nagyon osszetett kerdes, viszont szerintem errol kellene beszelni, nem pedig arrol, hogy igy az offshore vagy ugy a buntetes, meg amugy a partallas...
2009.03.30 17:56:00munkagep
szerintem sem kell külföldi cégeket kizárni a tenderekből, de itt nem is ez a lényeg. Egy magyar nyelvű tanulmányt valószínűleg nem cipruson vagy madeirán élő magyarok írnak meg. És akkor innentől kezdve gyanús az egész.
Az a baj, hogy ezek a fiúk azt hitték (és talán hiszik most is), hogy mindent meg lehet csinálni, és valószínűleg ez eddig így is volt, remélhetőleg már nem sokáig.
2009.03.30 18:06:41nothing.at.all
egyszerű a válasz:
kellett két belvárosi lakás vmelyik bkv vezér két gyerekének. pont kifutja a pénz. ennyi.
2009.03.30 18:23:25Butabi
Én egy dologra lennék nagyon kiváncsi, hogyan választotta ki ezeket a BKV? Bekopog a csóka, azt azt mondja: Te figyeljé már van tanácsom kell, 50 oldal 15 millió, de van 300 oldalas is 54 milláért.
Másik verzió, a BKV jól körbenézett a piacon és felelőségteljesen kiválasztotta azt a jónevű céget(Dandy Trading Ltd.), aki annyira ért hozzá, hogy majd milyen jó lesz ha tanácsot ad!
Hogy van, hogy magyarországon ezekre a kérdésekre nem kell válaszolni?
Sírni tudnék!
2009.03.30 18:24:24szmoker
Hogy is volt a Setét Középkorban?
Először lop, pénzbüntetés / botozás / korbácsolás,
Másodszor lop, levágják a kezét,
Harmadszor lop... találjátok ki :)
Kocsis elvtársnak (Hugyó Makinak, Demszkáj nemelvtársnak, és a többi szutyoknak) vajon mi járna, élvenyúzás + besózás, a karóba húzás előtt?
2009.03.30 18:25:09terrybenedict
Amszterdamban 1987 óta építik a metrót...
2009.03.30 18:34:51RaveAcE
Az Indextől is a helyesírási hibákkal együtt vették át a szöveget, vagy azt azért már kijavították?
2009.03.30 18:58:15Bobby Newmark
"Egyetért-e ön azzal, hogy a BKV Zrt. teljes vezetőségének tilos legyen Budapesten személygépjárművel közlekednie?"
2009.03.30 19:27:25hariel
Ha jól van felépítve az offshore cég, sosem fogják kideríteni, hogy kik a haszonélvező tulajdonosok. Nagyon könnyű eltüntetni a természetes személyek kilétét egy offshore cégben. Például: a cég igazgatója ad egy "teljes körű meghatalmazást" a valódi tulajdonosnak, hogy mindenben eljárhat az ő nevében. Szerződéseket köthet, bankszámlát nyithat, vásárolhat-eladhat bármit és bárkinek. Ha ez hosszú láncba van fűzve (elég hozzá akár másik 3 offshore cég), és soha a büdös életben nem jön rá senki, még a legkiválóbb cégjogász sem, hogy ki áll a sor végén. A legnagyobb baj az, hogy állami pénzekről van szó. Remélem rosszul vannak felépítve az offshore cégek...
2009.03.30 19:28:28renevol
Az állam a legjobb gazda. Még több pénzt az államnak, még több állami céget, még több állami közszolgáltatást, még több állami szerepkört! Az állam csináljon "olyan jó dolgokat"!
2009.03.30 19:35:46The King
Nem az igazán szomorú, hogy ez meg történik, hanem az, hogy már előre tudom, hogy az egész ügy következmények nélkül fog maradni.
2009.03.30 20:06:45cedrusforras
Na én azzal kezdeném a nagy válságkezelést hogy az összes állami tanácsadói szerződéskötést betiltanám, kivétel nélkül. A meglévő szerződéseket felmondanám rendkivüli felmondással azonnal, nyugodtan pereljenek. Ezután a parlamenttel megszavaztatnám hogy állami megrendelést nem kaphat az aki az állammal pereskedik. Ismerem jól a tanácsadó cégeket, velem csináltattak mindent, ha nem akartam megfenyegettek a nagyfőnökkel, a végén meg a képembe nevettek.
Na milyen lennék válságkezelő miniszterelnöknek ?
2009.03.30 20:13:43hariel
cedrusforras: te is jobban jársz, hogy nem vagy az (mi is).
2009.03.30 21:08:51sámuel
Indexről kopizva? Kiváló, akkor már csak azt kell megnézni, hogy milyen dátum szerinti állapotnak megfelelő írást kopiztak oda, és máris látjuk, hogy az elmúlt egy hétben készült-e a munka, vagy a tisztelt offshore cég akkori kemény munkája volt. Nem mintha bármit számítana, csak könnyebb lesz eldönteni, hogy kiket kell kivágni a BKV-től. (Haha, persze nem gondoljuk komolyan, hogy lesz bármiféle felelősségre vonás. Talán egy hét múlva bejelentik, hogy Kiss Géza pályakezdőt kivágták a gennyre, mert sikerült visszakövetni, hogy ő nyomta meg az entert a megrendelő e-mailre...)
2009.03.30 21:46:41meakzs
NE lopj mert a KORMÁNYNAK,konkurenciát jelentesz
2009.03.30 21:50:01herodes
Lalikirály, kicsit tlzásba estél. de mindegy is.
Lehet még diskurálni az offshore cégekről, hogy érdemes-e csalásra alapítani egy offshore láncot ciprussal kezdve, seychelles szigeteken át egészen középafrikáig.
Felgöngyölíthetjük a tulajdonosi láncot a legvégéig (ha ügyesen alapították, akkor úgyis hiába), a lényeg imho továbbra is az, amit az előző kommentem végén írtam: ha a menedzsment pénzt akar lopni egy cégből, akkor bazzeg lehet itt akarmilyen törvény, a pént ki fog menni. Pláne, hogy felelősségrevonástól úgysem kell tartaniuk.
2009.03.30 22:02:18-= If =-
Szégyen. Szégyen és gyalázat. A mi adóforintjaink, az izzadságunk, a könnyünk, a véraláfutás a tenyerünkön... és mit tesznek vele az Urak? (jelzem halkan ezek még csak nem is urak, olyan prolik, hogy szaguk van) Könnyelműen elherdálják, elszórják, mintha mindegy lenne... persze nekik mindegy is. Hisz úgyis náluk landol... ilyenkor hol van az igazság? Hol van a testvériség? Hol a hazaszeretet? Mire nevelte az édesanyja ezeket? Vajon az apja ha tudna a gyermeke tettéről ugyanúgy büszkén és felszegett fejjel sétálna-e az utcán? Nem érzem magam magyarnak. Vagy ha én az vagyok, ők nem azok. De akkor mit keresnek még mindig ott? Nem vagyok hajlandó közösséget vállalni ezekkel az emberekkel. Persze igaz ez a mai politikai elitünkre is. Elit... Elitélném az összeset. Lenne miért.
2009.03.30 22:44:59tzs8
A mai Magyarország helyzetét nagyon jól tükrözi ahogyan a közpénzek elfolynak a nagy magyar vállalatoknál, mint BKV, MÁV.
Én a minap csak annyit hallottam egy ismerőstől, hogy 6 millió Ft megy egy bizonyos ember zsebébe a BKV-nál, azért, hogy a megfelelő programot rendeljék meg az adott multinacionális cégtől. Számomra, és sok más ember számára 6 millió FT nagyon sok pénz.
Főleg most, amikor jön a Bajnai program minden kemény lépésével. Amely minden magyar családot keményen és fájdalmasan fog érinteni.
Miért csak a családokat? Miért nem pont az ilyen és hasonló pénzeket szüntetik meg , mint a BKV és MÁV folyamatos pumpálása. Először ezeket a pénznyelőket kellene átvilágítani, megnézni - hova folyik az a rengeteg pénz?
2009.03.30 22:45:58Császár Előd jó ember
Megjegyezném: offshore céget nem lehet tisztességes szándékkal alapítani. Hisz az offshore cég lényege az adóelkerülés (offshore tanácsadók szlengjében "adóoptimalizálás").
Ha van egy jól menő céged, és párszáz ezer forintért alapítasz egy offshore céget, majd formálisan eladod ennek a tulajdonrészedet, akkor azzal hatalmas összeget meg tudsz takarítani.
Más olvasatban viszont kikerülted az adózást, tehát az államot, az országot rövidíted meg.
És akkor csak anynit tennék hozzá, hogy pár hónapja az Index tulajdonosai is egy offshore cégbe játszották át a tulajdonrészüket.
Egy költői kérdés a végére: mekkora erkölcsi alapja van egy offshore tulajdonú portálnak a magyar gazdaság sanyarú helyzetéről írni?
Ok, nem (csak) az Index bevétele hiányzik az álamnak, csak az a baj, hogy sok ilyen kis Index van az országban. Az úgy, összességében már nem kevés.
Na, ez a baj.
2009.03.30 23:24:11Taki bácsi
Hagyó Miki, az áldott jó ember... hogy a róka futkorászna a beleivel a határban...
2009.03.30 23:24:23unatkozom
Ez az "offshore" valami archaikus kifejezés lehet, azokból az időkből, amikor még a tengerek nyaldosták Magyarország széleit.
Egyébként mindenki lop. Mikor ki van hatalmon. Csak a pofátlanság és a hülyeség mértéke változó.
2009.03.30 23:29:06Taki bácsi
mindig a politikusoktól bűzlik ez az egész - valahogy mindig egy ilyen féreg áll a végén... mit egy!
2009.03.30 23:32:03unatkozom
Egyébként háborogjunk csak bátran, ez nyilván bele van tervezve a költségvetésbe. Egy-két ilyen eset kiderül, ki nem szarja le. A kábítószeresek ügyesen csinálják, szándékosan lebuktatják pár szállítmányukat, így a rendőrség is örül, ők meg leírják azt az 1% veszteségüket.
És jó, hogy vannak ilyen fórumok is, itt a tömeg szépen levezeti az indulatait, megmondja a magáét, aztán megissza a sörét és megy aludni, hogy másnap kipihenten dughassa a fejét újra a járomba. Így jó ez mindenkinek.
2009.03.31 00:13:05szarokraman
Semmi baj nincs az offshore-ral. Teljesen legális, mindenki számára adott lehetőség. Még szép, hogy az ember a kedvezőbb utat választja. (Megjegyzem, az EU-ban már nem lehet offshore céget bejegyezni, van helyette az IBC)
Itt Cipruson az offshore cégeknek egy gramm adót nem kellett fizetni, csak nagyon minimális terheket és az alkalmozottak utáni dolgokat.
De még most is, hogy nincs már offshore és minden cég azonosan adózik, sokkal jobban megéri Cipruson céget alapítani, mint Magyarországon.
A kellemetlen inkább az, hogy Nyúl Béla kitalálja, hogy lehetne nyúlni egy kis pénzt. Kb. két hét alatt bejegyezteti (Vannak erre szakosodott cégek....adják a székhelyet, akár ügyvezetőt is bérelhetsz tőlük, bejegyzik a vállalkozásodat szépen minimális összegért, viszik a könyvelést, stb.) a cégét mondjuk 1500 euróért Cipruson úgy, hogy ki sem kell mozdulnia, sőt akár a nevét sem kell adnia. Aláírja a nyolcvanezer eurós szerződést a BKV-val, felnyalja a lóvét és eltűnik....az isten sem fogja előkeríteni szerintem...és kaszált potom 78500-at.
Azt kell elővenni, azonnal kasztrálni, levágni a fejét és belehúgyozni a szájába, aki a BKV-nál (vagy akárhol) aláírta a szerződést. Más út nincs. :D
2009.03.31 00:31:21d.hardman
offshore nem külföldi céget jelent. hanem olyan céget, ami az adott ország területén belül nem végez gazdasági tevékenységet. mo-n is lehet offshore céget alapítani, és számtalan másik országban. az, hogy ezek közül van ami "adóparadicsom", az megint más dolog - kajmán szigetek, delaware, stb., na az az ami tipikusan a kreativ adózás miatt lett létrehozva.
2009.03.31 02:06:50eternity
Nagy ügy.
Tőlem meg egy kedves indexes kollega lopott.
Szóval kvitt.
2009.03.31 02:14:55atleta.hu
Nyilvan nem alapvetoen a tanacsadassal van baj. Nem kell egybol lemenni faekbe. A vezeto nem attol vezeto, hogy mindenhez ert. Sot, aki azt gondolja magarol, hogy mindenhez ert az a legrosszabb vezeto. A vezeto vezet: kivalogatja es iranyitja a munkatarsait vagyis a szakembereket. Lehet, hogy a BKV-nak egyebkent nincs szuksege sajat devizapiaci szakertore. Viszont termeszetesen olyan emberekre lenne szuksege, akik fel tudjak merni, hogy a megvasarolt szakertoi anyag hasznalhato-e.
Ezek a 'szakertok' viszont szerencsere nagyon hulyek es nagyon kapzsik voltak. En nem is ertem, hogy 2009-ben ki az az idiota, aki internetes forrasbol (vagyis jelen temak eseteben barhonnan) szo szerint idez.
Ha fogtak volna egy-ket nyomi erdelyi vagy felvideki kozgazdasz hallgatot, a kezukbe nyomjak a cikkeket, hogy ebbol dolgozzanak ki valamit, akkor sose buknak le. (Azert kell kulfoldi magyart alkalmazni, mert egyreszt olcsobb, masreszt nehezebb velelebukni. Es termeszetesen nem azert nyomik, mert idegenbe szakadtak,mielott meg valami okostoni belekot;) )
B opcio hogy halal olcson megiratja valakivel angolul, es lefordittatja egy masikkal magyarra. Ez nehany szaz rugobol kijott volna. Es hat erre akar egy millat is ra lehet dobni a huszbol, az meg mindig csak 5%...
2009.03.31 02:50:38Sics68
herodes
> milyen alapon zársz ki pl. egy BKV tenderbol egy olyan céget,
> akinek egy cipruson bejegyzett cég a tulajdonosa?
>
> vagy akár: kizárnád az összes külfölfön bejegyzett céget?
> ez nyilván nem lehetséges.
Azt viszont meg lehet tenni, hogy egy tenderen eleve úgy írnak ki, hogy csak olyan cégeket engednek indulni, amelyeknek
1. A tendert kiíró szervezet felé tisztázott a tulajdonosi háttere. ( És amennyiben állami vagy önkormányzati kiírású a tender, akkor a nyilvánosság felé is.)
2. A tenderen csak olyan cég vehet részt, amely meghatározott ideje a piacon van, és fel tud mutatni valami hihető garanciát arra nézve is, hogy a következő 5 évben is a piacon lesz. ( Eselteg a tenderen elnyerhető valami kifizetését részben az elkövetkező 5 évre halasztani... ) Ez eléggé sok utóbb felmerülő garanciális gondot és/vagy eltűnő/megszűnő tendernyertes cégből adód problémát megelőzne.
3. Nyugisan támaszthatók további feltételek is ... pld. alvállalkozókkal , a tenderrel kapcsolatos költségek és kiadásokba való betekintési jog kikötésével, stbstb.
Tulajdonképpen minden további nélkül megoldható lenne az is, hogy beleírod a pályázatba: azon csak EU-ban bejegyzett cégek indulhatnak.
Amúgy szerintem államnak, önkormányzatnak, ezek gazdasági szervezeteinek és alapítványainak szerintem is egy az egyben le kéne állni mindenféle offshore céggel való üzletelésről.
Továbbá kikötni minden állami vagy önkármányzati támogatásban szereplő szervezetnél, hogy a támogatott project nem fogadhat be offshore cég által kiállított számlát.
Esetleg különleges engedélyhez kötni, ha valami tárgyi beszerzést mindenki másnál olcsóbban ad offshore cég (beleszámítva a kieső adóbevételeket is)... akkor. Akkos is külön engedéllyel. Szolgáltatást pedig semmiképp nem venni tőlük.
***
2009.03.31 02:51:20Sics68
Büntetőjogi felelősség megfelelő szervek általi vizsgála valóban indokoltnak tűnik.
És szerintem a felelősök megbüntetése is...
***
> a parlamenttel megszavaztatnám hogy állami megrendelést nem kaphat
2009.03.31 02:51:51Sics68
***
> a parlamenttel megszavaztatnám hogy állami megrendelést nem kaphat
> az aki az állammal pereskedik.
Ez viszont hülyeség: az állam sok esetben jár el faszfej módra, saját törvényeit sem tartva be ... aztán meg aki ezért pereskedik vele, azt jogszabályi úton szívatnád... okos, ügyes.
E téren a jelenlegi szabályozás elvileg jó volna: hogy amely cégnek köztartozása van, az nem kaphat állami merendelést.
Sics
2009.03.31 06:29:46marx karcsi
Forradalmat, forradalmat ! ...de nem bolsit, hanem civilt, amit nem tetszettünk anno megcsinálni.
Amúgy a kurva anyjukba az off-shore cégek tanácsait közbeszerzés nélkül kérő menedzsmenteknek. Miért veszik fel azt a sok millát havonta/évente + végkielégitést, ha mással dolgoztatnak. Mikor lesz már ennek vége?!
2009.03.31 07:53:02Werwolf
tegyuk a dolgunkat barataim! :)))))))))
2009.03.31 09:05:38BKV - Önnek megyünk
ez a szokasos allami intezetek penzkinyero technikaja. A sajat munkajukat kiszervezik barok cegjeibe. Fizetjuk az az adokon keresztul a fizetesuket es meg a kiszervezes horribilis osszegeit is. De tudjuk nekunk a megszoritas fajni fog, de abban is biztosa lehetunk nekik nem!
2009.03.31 09:06:28BKV - Önnek megyünk
barok:=baratok
2009.03.31 10:09:00flea
felgyújtanám a g*cibe
2009.03.31 10:34:17Morgoncvaker
Ez nem az arcátlan mutyi, ez a BÉNA mutyi. Még mutyizni se tudnak rendesen. De ez a "mutyi" is... ezt meg az asztal alatt matyizó fidélioszosok találták ki, hogy mekkorát üt majd a köztudatban ez a szó.
Két nagy rakás szerencsétlenség az egész.
2009.03.31 11:45:12blacklord
Na mondok egy jót. msmester kommentjét (http://index.hu/belfold/budapest/2009/03/30/az_indextol_is_lopott_a_bkv_offshore_partnere/?#c896137) gondoltam elküldöm az ügyészségnek (www.mku.hu), lássuk meg, mi lesz belőle.
2009.03.31 19:16:05cbc
Tanácsadók? Hehe. Volt szerencsém hozzájuk nem is egyszer. Igaz rájuk a vicc, feltárják, amit mindenki tud, és olyan megoldási javaslatokat adnak, amit szintén mindenki tud. Hivatlanul jönnek, és nagy pénzt visznek.
Három dolog miatt tudnak megélni:
1. Hozzánemértő vezetés és menedzsment (ez hazánkban igen gyakori) + szétterhelt dolgozók, akik már nem tudnak struktúrában gondolkodni, hanem felörlődtek az apró ügyekben. Meg hogy nézne ki az, ha Pirike talál ki valamit, nem hiteles. Inkább megveszik ugyanazt tízmilliókért.
2. Pénzkivétel fedezése, mindenki tudja
3. Egyes (marginális) területeken valóban lehet hasznuk (pl. adózás) a nemzetközi hálózat miatt, de ott sem sok.
Jött hozzánk is anno egy srác, és leült velem beszélgetni, hogy miket csináljak meg neki. Mondtam, ne haragudj, áruld már el, most tényleg ki akartok találni valamit, vagy csak valaki jól jár? Mert ha utóbbi, akkor nem fárasztanám magam különösebben. Csak annyit mondott, hogy "sok energiát ne tegyél bele".
2009.04.24 16:13:48blacklord
*UPDATE* A következő választ kaptam ma a bejelentésemre:
Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség
B. VI-VII. 2871/2009/1-III.
Az Ön által a Btk. 319.§ (1) bekezdésébe ütköző hűtlen kezelés bűncselekménye miatt tett, 2009. év március hó 31. napján elektronikus úton a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészségéhez eljuttatott bejelentésével kapcsolatban értesítem, hogy az ügyben nyomozást rendeltem el, melynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságát bíztam meg.
Kérem, hogy az ügyre vonatkozó esetleges további információit a jövőben közvetlenül a nyomozást folytató rendőri szervvel szíveskedjék közölni.
Budapest, 2009. április 21.
dr. Győri György
ügyész
A kiadmány hiteléül: sk.
2009.04.28 20:13:48marx karcsi
Ahová nézek, mindenhol off-shore, lenyúlás, lehúzás, bkv-, metro-, máv-, pártfinanszirozási pofátlanság, önkörmányzati mutyizás, pályázati pénzek visszaosztása, stb, stb, stb...
Kérdés: ez lenne a plurális demokrácia? Vagy csak egy kis szaros magyar demokrácia ez? De hát kinek van itt 200 éve kivárni a "fejlett demokracia eljövetelét"?
Kéne már tenni valamit és nem dumálni.
2011.08.16 13:01:39cyberius
5ezer ember kastélyokat épít,terepjárót meg yachtokat tart fent a többi néhány millió ember pénzéből.
Össze kéne szedni ezt a néhány ezer embert.A különbségek egyre nőnek,nem lesz ennek jó vége.