Nyártól 300-szoros is lehet a parkolási bírság

Parkolás

2009.04.24. 15:23 - Tenczer Gábor

Június 1-től változnak a parkolás szabályai Budapesten, ha a fővárosi közgyűlés a jövő héten elfogadja az új parkolási rendeletet. Átlagosan 27 százalékkal növekednek a parkolási tarifák, növekednek a pótdíjak, bevezetik az 5 perc türelmi időt és a havi egy hibázási lehetőséget, bővítik a fizetős zónákat, valamint júniustól az összes új automata elfogad papírpénzt és bankkártyát is.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatón elmondta, hogy április végén tárgyalja a fővárosi közgyűlés az új parkolási rendeletet. A tervezetet a fővárosi kabinet már elfogadta. Az új jogszabály közgyűlési támogatás esetén június 1-től hatályba is lépne.

parkol1

Átlagosan 27 százalékkal emelkednének a parkolási tarifák. Ez a legdrágább zónában (a Várban és a Margit-szigeten) 580 Ft/órás, az átlagos zónákban egy BKV-jegynyi, 290 Ft/órás díjat jelentene. A parkolási bevételek, amik eddig a fővárosi „nagy kalapba” folytak, nyártól külön erre elkülönített keretbe folynak majd, amelynek felhasználását egy tíz civil szervezetet tömörítő tanács felügyelné.

A várakozás szerint a bevétel évi 3-5 milliárd forint lehet, amit P+R parkolók, kerékpárutak építésére és hasonló célokra fordítanának. A tervek szerint a keretbe folyna még a kerületi önkormányzatok parkolási bevételeinek nagy része is.

Növekedne a pótdíjszorzó is, a 30 napon túli tartozástól úgy tántorítanák el az autósokat, hogy a parkolási díj 50-szeresére emelnék a bírságot, ha pedig valaki mozgáskorlátozott parkolót foglalna el jogtalanul, a pótdíj a parkolási díj 300-szorosa lesz, ami meghaladhatja a 100 ezer forintot is.

A tervek szerint még több kerékbilincset használnak majd, és visszatérnek az úgynevezett lopóautók is, amelyek rendőri felügyelet mellett szállítják el a tilosban parkolókat. Az elszállítás technikáját biztonságossá teszik, így nem fordulhat elő többet az, hogy az elszállított autó gazdája a bírságot többszörösen meghaladó kártérítést követel szállítás közben megsérült autójára.

Bevezetik az 5 perc türelmi időt, amit a visszaélések elkerülése végett viszont csak havonta egyszer vethet be az autós a parkolóőrnél. Ugyanígy havonta egyszer elfogadják majd a társaságok, ha az autós külső körülményekre hivatkozik, például, hogy azért nem fizetett, mert biztos lefújta a szél a szélvédőről a mikuláscsomagot.

A Nagykörúton belül a belső kerületek kérésére 18 óra helyett 20 óráig tart a fizetési kötelezettség, az ott lakók ugyanis panaszkodtak, hogy hat óra után sincs szabad parkolóhely a házuk előtt.

parkol2

A parkolási rendszert koordináló Parking Kft belefogott a P+R parkolók építésébe is, a városon belül is több helyen (a XV. és a XXII. kerületben), valamint a városon kívül a HÉV megállókban is épülnek hamarosan, a kivitelezési pályázatokat már kiírták. Ezenkívül 11 mélygarázs építését is előkészítették.

Bővítik a fizetős zónákat is, az újonnan kihelyezett parkoló automaták viszont június 1-től már elfogadják majd a papírpénzt és a bankkártyát is, és ilyenek lesznek a folyamatosan cserélt jelenlegiek is a használati idő lejárta után. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új típusú automaták nem lesznek drágábbak a mostani fapadosnál, mert a finanszírozásba beszállhatnak az érintett pénzintézetek is, hiszen a tranzakciós díj miatt nekik is megéri.

A rendeletet korábban az Emberibb Parkolásért Mozgalom élesen kritizálta. Hagyó válasza szerint a rendelet előkészítése során többször egyeztettek a civilszervezetekkel, köztük az EMPAMO-val is, javaslataikat is beépítették a rendeletbe. Az ötperces türelmi időt például a szervezet ajánlása szerint vezették be.

Kommentek

  • 2009.04.24 16:45:44ack

    Cyric:

    Nagy általánoságban amúgy nem rossz, amit feszegetsz, csak éppen most az egyik legkorruptabb téma kapcsán teszed, ezért hülyék ide vagy oda, ebben a témában nem lehet egyetérteni veled.

    A parkolási társaságokról eddig már sok minden kiderült. Az még egyetlen esetben sem, hogy miért nem jutnak el a befolyó pénzek ahhoz az Önkormányzathoz, aki olyan nagyon igyekszik megint új szabályokat alkotni "ezek" érdekében?

    Hogy van az, hogy az egyik legfőbb korábbi érdekvédőjük egyszercsak (Fürst György, korábbi terézvárosi alpolármester.) igazgató lesz a Centrumban (http://www.k-monitor.hu/adatbazis/results/taxonomy%253A224)

    De fuss át még pár cikket, mielőtt bármilyen szinten is véded éppen ezt a rendszert a szerinted hülyékkel szemben:
    Centrum -
    http://www.k-monitor.hu/adatbazis/results/taxonomy%253A770

    BÖP -
    http://www.k-monitor.hu/adatbazis/results/taxonomy%253A12208

    Ezzel a rendszerrel semmi nincs rendben. Nem hiteles adatokkal, nem hiteles eszközökkel dolgoznak. Aljasságra nevelik az ellenőreiket. Szemét módon kezelik az autósok panaszait és adatait. Önkormányzati és Budapesti vezetők, azok családtagjai vagy rokonai érintettek mindig valahogy a behajtásban vagy a parkolócégeknek nyújtott szolgáltatásokban. És valahogy sosem akar értelmes P+R parkoló épülni a város szélén. Inkább parkolózóna lesz a város széle is (pl. IV ker metró végállomás környéke az új tervek szerint).

  • 2009.04.24 16:46:16Rainbow_

    torkoscsutortok, nem az a baj, hogy fizetni kell, hanem, hogy azután nem látszik a pénz útja. És miért nem? Mert pártkasszákba, illetve magánemberek zsebébe vándorol. Pedig az közpénz, mert közterület használatáért szedték be, amiből már rég lehetett volna mondjuk P+R parkolókat építeni.

    Nyilván senki nem akar azért fizetni, hogy azt majd valakik ellopják.

  • 2009.04.24 16:46:24senderesevece

    .

  • 2009.04.24 16:48:13Perillustris

    Igenis rengeteg pénzt kitalicskáznak az önkormányzatok zsebéből a parkolási társaságok. Nem véletlenül nincs transzparenssé téve az elszámolás (a befolyó összeg és az átutalt összegről).

    Mindenesetre a változtatások jónak tűnnek (ha a lopást nem számítjuk, egyenesen nagyszerűek).

  • 2009.04.24 16:48:50MimiMeirah

    Remélem, hogy soha többet nem kell visszamennem Magyarországra, mert egyre gázabb, ami ott történik.

  • 2009.04.24 16:49:18danielf

    ..a leggázabb még mindíg, hogy nem kaphatok parkolási engedélyt abban az utcában ahol lakom, mert nem vagyok bejelentve...!!

  • 2009.04.24 16:49:32senderesevece

    világutazó!maradj odakinn!

  • 2009.04.24 16:50:31senderesevece

    évek óta tépjük a szánkat és azt csinálnak az autósokkal amit akarnak.ELÉG!!!!!!

  • 2009.04.24 16:52:06senderesevece

    párttól,nemtől,ideológiától,kortól mindnetől függetlenülNEM SZABAD TOVÁBB HAGYNI AMIT TESZNEK AZ AUTÓSOKKAL!SZÁMOLJANAK EL!VAGY HA NEM TÜNJENEK EL A TOLVAJOK!

  • 2009.04.24 16:53:51draxi

    "A tervek szerint még több kerékbilincset használnak majd,..."

    Ha már van objektív felelősségvállalásunk, akkor mi szükségünk a kerékbilincsre és annak aránytalanul magas pluszköltségére?
    Feljelentés -> próbaper -> sünit nekik

  • 2009.04.24 16:56:10senderesevece

    .

  • 2009.04.24 16:58:06Geolány

    Más: Miért van az, hogy azok az emberek akik döntéshozó székekben ülnek nem képesek épp ésszel gondolkodni Magyarországon? Minden normális országban tudják, hogy nem a parkolási díjak egekbe emelése a megoldás- meg nem az, hogy a 6.kerületben este 8ig kell fizetni, hanem az, hogy a sok kisnyugdíjas befogja a száját és végre megépülhet a mélygarázs aminek a tetejét úgyis telenyomják zölddel. S így máris lenne az utcán a helyi lakosoknak parkoló, máris tudná hová tenni a nép a verdát. A nagyobb páylaudvarokhoz és bevezető utakhoz meg aztán teljesen triviális a mélygarázsok/ garázsok építése. Nem úgy kéne gondolkodni, hogy emeljük az egekig a parkolási díjakat, mert különben sosem ülnek át a népek buszra/ villamosra. Mégis Hagyó kolléga milyen alapon próbálja rákényszeríteni a városba beingázókat, vagy a városon keresztül caplatókat, hogy hagyják a város egyik felén az autót és jussanak el dolgozni másfél óra BKV használat után, 8 átszállással (8 teljes áru jegy megváltásával) a munkahelyükre és vissza az autóhoz. Első lépésként be kéne vezetni az időkorlátos BKV jegyet. Aztán növelni kéne az elővárosi vonatok sűrűségét miközben a menetidőt gyorsítani kell. Utána gyors ütemben meg kell építeni a nagyobb útvonalak mentén a parkolókat amiket őriznek és nem horribilis összegbe kerül a parkolás. Utána pedig beszélhetnénk arról, hogy a belvárosban ki mennyiért és hogyan parkolhasson.

  • 2009.04.24 16:58:28senderesevece

    KORÁNYI SÁNDOR UTCÁBAN A KLINIKÁRA KASZINÓZNI JÁRÓ BETEG ÉS LÁTOGATÓK KOCSIJÁRA TIZESÉVEL TESZIK A BILINCSET.TÁBLA A PARK FELÉ ELFORDITVA,HOGY NE LEHESSEN LÁTNI ÉS LEHESSEN BILINCSLENI.KUTYÁT NEM ZAVARNAK AZ AUTÓK. MIVEL PARKOLÁSÉRT NEM KELL ELVILEG , IGY EZEN MÓDON FIZETTETNEK A SZARHÁZIAK.HÁNYINGER

  • 2009.04.24 16:59:33TFec

    Magyarország egy szar. Nem az aktuális kormány miatt, a magyarok miatt szar. A magyarok hülyék, mert még mindig csak azt vizsgálják, hogy valami ellentétes-e a kis saját érdekével vagy nem. Ha nem, akkor mehet, legyen az bármilyen faszság. Ha ellentétes, akkor ordít, toporzékol, hogy azonnal vonják vissza, csinálják máshogy, akkor is, ha esetleg a többség érdekében történik. Van BKV, bárhová el lehet jutni vele a városban. Ha kocsival mész, mert úgy érzed, neked jogod van 10-zel menni a városban (mert csúcsidőben úgy sem tudsz gyorsabban), és jogod van telepöfögni a belvárost, akkor fizess, de sokat, mert másoknak meg bizony normálisan élni lenne joga ott.

  • 2009.04.24 17:02:54szebbjövő

    Cyric:

    A gond ott van, hogy nem lehet látni "hivatalosan", hogy hova lesz a lóvé, illetve pontosan lehet látni nemhivatalosan, hogy nem az önkormányzatokhoz kerül, ahova kellene. Nyugatabbra a helyzet kicsit más, mert ott a lóvé nem csak, hogy az önk-hoz folyik be, de az is pontosan megvan határozva, hogy mire lehet költeni.

    Még te magad sem gondolod komolyan, hogy a bevételeket tisztességesen költik el. Hiszen miért nem adják ki a szerződéseket amelyeket az önkormányzatok és a Centrum kötöttek a jogerős bírósági ítélet ellenére sem, ha minden ok ????

    Athénban az emberek fellázadtak és leszerelték a táblákat...

    Nézz utánna hány a főváros kezelésében lévő út van. Na arra akarnak 3-5 milliárd forint bevételt. Hányszor több út van kerületi kezelésben? 30-40 szer szerintem. Persze én sem tudom...

  • 2009.04.24 17:04:39gabest1

    "hogy ha valahol van 1000 parkolóhely, amit 100.000 autós akar igénybevenni, akkor ezt a problémát máshogy nem lehet kezelni"

    ugyanúgy tele van minden parkoló hely csak most már fizetnek érte, ha nem kéne akkor is ugyanúgy az 1001. már nem tudna megállni és máshol keresne helyet, mi a különbség?

  • 2009.04.24 17:05:23Archenemy

    @rainbow_: "Na megszólalt a mélymagyar vonal is. Hogy is volt az a barátnő lefejezés dolog?"

    Húú itt valaki nagyon nem vette a lapot :p

  • 2009.04.24 17:07:20WhoTheHell

    Azoknak akik elhiszik hogy jó, hogy emelik parkolási díjat mert majd ez szabályozza a helyzetet mondom - a többiek ugyebár megint nem azt vitatják, hogy rendezni kell a helyzetet hanem, hogy így - gondoljanak bele hogy ha ugye mondjuk emelik a díjat mi lesz? Aki gazdag leszarja kocsival jár fizet. Neki jó kevesebb "bunkó paraszt" foglalja a helyét. Aki szegény megszívja. Neki rossz. A pénz megint el fog tűnni. Biztos megoldják. Bár nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy elvileg külön keretbe megy a pénz amit civil szervezetek fognak felügyelni. Ettől függetlenül meg fogják oldani, hogy eltűnjön a pénz. Nem aggódom e miatt.
    Továbbgondolva a dolgot ha a díj bevezetése a megoldás mindig mindenre akkor mi itt mit szólnánk ha mondjuk szegény éhezők afrikaiak kilobbiznák, hogy mi itt sokat fizessünk a kajáért és abból ott ültetvényeket csináljanak vagy nekik kaját adjanak. Nem tetszene senkinek szinte. A világ összes problémáját oldjuk meg pénzzel mert az egyszerű v@zze. Fizessél vagy dögölj meg. Ha valaki elereszt egy "galambot" fizessen környezetszennyezésért. Ő megteheti mert van mit egyen amiből lesz galamb. ... Olcsó bab meg nem baj, hogy termeli a gáz akkor is fizessen a görény.
    Ha egyszer az életben legalább elgondolkodna valaki, hogy nem-e van más megoldás olyan boldoggá tenni. De mindig csak ez a fizessél ha akarsz valamit. Hát elég egyszerű de főleg antidemokratikus a gazdagoknak kedvező megoldás.

  • 2009.04.24 17:08:46senderesevece

    .

  • 2009.04.24 17:10:20senderesevece

    .

  • 2009.04.24 17:11:27petyo

    Ilyenkor mindig előjön, hogy majd bicikliútra fordítják. Csak azért, hogy az autósok mégjobban utálják a bringásokat. Aztán csak beszedik a pénzt és semmi...

  • 2009.04.24 17:11:43Palkovicsné

    az a baj, hogy az összes f@sszopó köcsög benne van... ebben az ügyben k-va nagy az egyetértés az "ellenfelek" között... rohadjanak meg... pontleszarom! köcsögök!

  • 2009.04.24 17:12:04Geolány

    TFec, szerintem hülyeséget beszélsz. A párom orvos. Autóval végigdöcög a városon 40 perc alatt, de BKV-val minimum másfél óra 4 átszálással. Tudja, mert már próbálta néhányszor. Én pedig vidéken dolgozom, nem lehet kijutni tömegközlekedéssel. Úgyhogy mi nem azért meresztjük a seggünket az autóban, mert az olyan jó, mert képzeld, van,hogy 4x annyi ideig keresek parkolót otthon, mint amennyi ideig utaztam haza. De amíg nem jár ide se vonat se busz addig ez van.

  • 2009.04.24 17:12:22szebbjövő

    WhoTheHell:

    "Bár nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy elvileg külön keretbe megy a pénz amit civil szervezetek fognak felügyelni."

    Mármint az a része, amit az eddig ingyenes fővárosi helyekről szednek be. De gondolom azért ott is lejön majd egy kevés erre-arra.

  • 2009.04.24 17:14:29senderesevece

    .

  • 2009.04.24 17:15:36senderesevece

    Archenemy:jo a mélymagyaros.letakarva horogkerispokival:-)

  • 2009.04.24 17:17:13Körömcsiga

    "A sok spekuláció meg hogy a pénz biztos itt sikkasztják el vagy ott nevetséges, Hypofx ha te komolyan azt hiszed hogy összejön a büntetésekből annyi hogy épüljön egy mélygarázs akkor gyorsan ülj vissza az álltalános iskolába vagy vegyél magadnak egy zsebszámológépet egy sarki boltban ..."

    1 parkolóhely naponta 2900Ft-ot hoz MINIMUM. (10x290ft, ha egész nap egy autó parkol ott). Ez havi 58000ft minimum. Ha csak 100000 parkolóhely van BP-en (ennél jóval több). Ez havi 5.8MRD forint. Mennyi is egy parkolóház? Ez a legolcsóbb körzet legalacsonyabb jövedelmezősége esetén ennyi havonta!

  • 2009.04.24 17:28:05senderesevece

    .

  • 2009.04.24 17:30:03ivanolsen

    Mocskos banda! Szarjanak sünt! (De most ne tüskéset, hanem gumibotosat!)

  • 2009.04.24 17:32:15ivanolsen

    Fel kell gyújtani az összes parkolóórát!

  • 2009.04.24 17:32:27tiborc2008

    Nem értem a cikknek azt a mondatát, hogy:

    "A parkolási bevételek, amik eddig a fővárosi „nagy kalapba” folytak, nyártól külön erre elkülönített keretbe folynak majd"

    Tudomásom szerint a Centrum nevű maffiatulajdonú magáncégbe folyt a pénzek nagy-nagy része, és fityingek a főváros kasszájába.

  • 2009.04.24 17:34:45Gábor2000

    Semmi gondom nem lenne a parkolási díjjal ha nem magánzsebekbe vándorolna.
    Ebben a bal- és jobboldal egyes prominensei érdekeltek, így ez nem is nagyon fog megváltozni.
    De miért is nem az önkormányzatok üzemeltetik a parkolóórákat ?
    Ehhez talán olyan óriási vállalkozási tapasztalat lenne szükséges ? Ó dehogy. Csak úgy nehezebb lenne eltűntetni a bevételt.
    De ugyanez a helyzet a köztisztasággal és a tömegközlekedéssel is.
    Szánnivaló balkáni megoldások.

  • 2009.04.24 17:35:11senderesevece

    .

  • 2009.04.24 17:36:22mi nem foglalt még

    cyric: biztos veszteségesa parkolási társaságoknak a dolog. azért ragaszkodnak hozzá ennyire.

  • 2009.04.24 17:36:30senderesevece

    centrum=fürst+kupper

  • 2009.04.24 17:40:07dzsi85

    nyilván minden rendes nagyvárosban fizetni kell a parkolásért, ez idáig rendben is van...
    de nyilván egy vicc volt, hogy 800 forintot apróban kell bedobálni, amiből minden harmadikat kiköp a gép...
    és nyilván vicc, hogy a város fele rokikártyával parkol, ez joggal bosszantja és sarkallja szabályellenes viselkedésre az amúgy szabályosan parkolókat is...
    és nyilván mindennek megvan ára, a megnövekedett bírságnak most a parkolóőrök és a parkolótársaságok örülhetnek a legjobban, ez az "ő tarifájukat" is növeli.. jaaaaj neeem, hát miket beszélek, nálunk nincsenek kenőpénzek, ha vannak is, azok véletlen, egy-egy szemét parkolóőr egyedi esetei...
    összességében nyilván az egész város egyre élhetetlenebb, köszönhetően a sok prolinak, aki ezt a szaros demszkyt választja meg a rendszerváltás óta...

  • 2009.04.24 17:41:39Gábor2000

    dzsi

    amen !

  • 2009.04.24 17:42:42nnnno, megint

    ezt is csak a magyarokkal lehet megcsinalni. micsoda luzerek vagytok! es persze most meg haragudjatok ram es kuldjetek el a budos picsaba, mert arra van batorsagotok, de aztan meg igazitsatok vissza a nyelveteket a seggekre es fizetgessetek, hehehe.

    vagy! mutassatok meg hogy meg mindig van hun ver a pocsotokben es kergessetek mar el ezeket a szarfaszuakat a nyakatokbol! vagy nektek EZ kell? tiszta idegbajban eltek, mindenki egyszeruen meglop titeket mindenfele cimszoval. meg beszedni is lustak, nektek kell befizetni, onkent, a tolvajok torvenyenek a neveben! ebredjetek mar fel, hulyek.

  • 2009.04.24 17:45:30Árpi

    "Bevezetik az 5 perc türelmi időt, amit a visszaélések elkerülése végett viszont csak havonta egyszer vethet be az autós a parkolóőrnél."

    Valaki magyarázza már el nekem, hogy a megállásért miért kell fizetni? Ugyanis az 5 percnél rövidebb idő esetén, ha a vezető a járműve közelében tartózkodik, nem várakozásról (más szóval parkolásról), hanem megállásról ír a KRESZ. Amely magasabb szintű jogszabály, mint amit a főváros hozhat. Vagyis ha én elmegyek 20 métert a kocsitól, hogy jegyet vegyek, és ez legfeljebb 5 percig tart, akkor a parkolóőr havonta 200x is tehet egy szívességet. Sőt, akkor is, ha megállok, és folyamatosan pakolok ki vagy be az autómba. Ugyanis a folyamatos ki- és beszállás vagy rakodás ideje is megállásnak minősül.
    Idézet a KRESZ-ből:
    "d) Megállás: járművel a be- és a kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg - ha a vezető a járműnél marad - egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás.
    e) Várakozás: járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egyhelyben tartózkodás."

    Tehát akkor hogy is vagyunk ezzel a nagy 5 perces "keggyel"? A közúton nem a KRESZ szabályai azok, amelyek elsődlegesen alkalmazandók?

  • 2009.04.24 17:45:39senderesevece

    .

  • 2009.04.24 17:49:40bastian

    Azt gondolom az lenne a kultúrált megoldás, ha egyrészt nem magáncég lenne a parkolási cég, másrészt lenne havi/éves bérleti lehetőség, elfogadható áron, mint az autópálya díj. Nehogy már egész nap azzal foglalkozzam, hogy éppen mikor jár le az idő, meg honnan vegyek aprót, meg sms-t küldözgessek, rendszámmal, stb... Hülyének néznek ezek? Fizetünk mondjuk havi 10 rugót egy bérletért és jólvan.

    Természetesen az lényeges, hogy legyen szolgáltatás érte: pl. rendőrségi/közterületes folyamatos járőrözés, utak felújítása, stb.... Éves nyílvános elszámolás. Azért szervezik ki magáncégbe, mert azt nem vizsgálhatja az ÁSZ, lehet lopni gőzerővel...

  • 2009.04.24 17:50:50nopasaran

    smacika ..ne csinalj semmi olyat aminel jol kell tudni saccolni, (pl. tervezési munkát)

    Mert 10 négyzetméter heylből kevés egy autónak.
    2,3*5,5 méter cirka egy állóhely, ami közel 13 m2
    Másik ennyit számolhatsz a kiszolgaló utaknak, területeknek....szoval legyen alsóhangon is 25 négyzetméter...

    1 m2 telek az ilyen P+R parkolós környéken
    úgy 10 000 Ft/m2 ugyebár pesten...

    ---------------
    A földmunkákra számolj 3000 Ft-t
    A közművekre (csatorna, vílágítás) 1000 ft-t
    A burkolatra, aszfalt esetén, 5000 Ft-t
    díszkő burkolat esetén 7000 Ft-t
    A festésekre, táblákra 3000 Ft-t
    Díjak, tervek, mínősítések, engedélyek 1000 Ft
    -----------------------------------
    Szumma: telek nélül 15000 Ft/m2
    -----------------------------------
    Telek nélkül az 570 férőhely megépítése,
    tehát ~ 230 millióFt, ami ~ 400 eFt/hely

    A telek pedig 25 * 570 * 10 eFt, mondjuk a
    masik cirka 150 millaFt..és megis van a 400 milla.

    Ezek az árak a ma a mélyépítő piacon extra haszon nélkül elérhető árak. Tudod az ilyen parkoló építő cégek azért az ismerős 1 személyes kőműves kft.-nél azért kicsit naygobb rezsivel mükődnek...

    Úgyhogy a durrogásod, nem más mint a szokásos hozzá nem értő okoskodás csak...

  • 2009.04.24 17:52:15Tomzone

    B Meg, a ferdites es emberi butasag faj a legjobban. A birsag a cikk szerint sem lehet 300-szoros, hanem csak a parkolasi dij 300-szorosa lehet. Ujsagironk a cimben atgondoltobban is fogalmazhatna, a szenzaciohajhaszasbol amugy is van eleg.

  • 2009.04.24 17:54:39juhaszcs

    Köcsoög Rogán,Hagyó, és a többi tetves korrupt politikus!
    Szarjatok sünt!

  • 2009.04.24 17:55:22Aszi

    Árpi: járműNÉL maradás nem egyenlő jármű KÖZELÉBEN maradással. Ha te elmész húsz méterre a kocsidtól, akkor az már várakozás.

  • 2009.04.24 17:57:56Aszi

    Az új rendelet éppen az átláthatóság növelésére irányul, ezt csak üdvözölni lehet. Meglátjuk, mit fog jelenteni ez a gyakorlatban.

  • 2009.04.24 18:10:37Árpi

    Aszi:
    Járműnél: pl. olyan közel, hogy ha kell, odább tudj menni vele. Ez hány méter szerinted, Tudtommal jogszabályban nincs leírva. De ha igen, kérlek, áruld el, hol.

  • 2009.04.24 18:11:01Cselo

    Nem értem azokat, akik sokallják a parkolási díjat. Magyarország és azon belül Budapest a világ egyik leggazdagabb városa, csodálatos szociális ellátó rendszerrel, amit mi sem bizonyít fényesebben, hogy minálunk a mozgásukban sérült, korlátozott emberek hihetetlen jólétben és anyagi biztonságban élek. Hogy ezt mire alapozom? Hát csak sétáljatok egyet a belvárosban a nagy bankok, irodaházak, minisztériumok, stb. környékén és mit láthattok: a mozgáskorlátozottak, hatalmas és méregdrága terepjárókkal, luxuslimuzinokkal, felső prémium kategóriás autókkal járnak. Másra nem tudok következtetni abból a tényből, hogy jóformán minden ilyen autó ablakában ott virít a mozgáskorlátozott igazolvány. Szóval, ha a mozgáskorlátozottaknak ebben az országban, hátrányos helyzetük ellenére ilyen csodaautókra telik, akkor az átlagpolgár biztosan még gazdagabb, vagyis könnyedén ki tudják fizetni a megemelt parkolási díjat. Ezért aztán ne tessenek panaszkodni!

  • 2009.04.24 18:22:23Aszi

    Árpi: járműnél, az szerintem azt jelenti, benne ülsz vagy ott állsz mellette. Ha már körül kell nézni, hogy vajon hol lehet ennek az autónak a tulaja, az már biztos nincs a járművénél.

  • 2009.04.24 18:43:05CConstantine

    Szlovákok betiltották a parkolási díjakat, mivel kimutathatóan nem forgatják vissza a pénzeket, alkotmányellenes mert nincs ellentételezés, csak adó fizetés.

    más felől még többen fognak rokizni, már elérték azt a díjhatárt amiért már inkább fognak csalni az emberek. Miért is? mert eszement díjakat szabnak ki, ami nincs se fizetéssel se mással arányban, de ezt csinálják az adókkal is.

    Jönnek itt a BKV jegyek díjszabásával. Ez plusz röhej, max 3-3.5 literből megyek be és vissza BP-re. hol hasonlítható ez a BKV tarifával?
    és ha már ott vannak a cégek - akikkel sokszor kifizettetnek az Önkormányzatok parkolóhely díjat (több millió) és nem kapnak érte parkolási helyet... - akkor fizessek hogy odamentem, leálltam, csak mert dolgozom nekik?
    Ha ez nem tetszik a vezetőknek, ne csak Budapestet fejlesszék, olyan mint egy vízfej.

    Még az EU-s pályázatoknál is a középmo-i régióban csökkentett támogatást fizetnek, mert elértük az EU GDP átlag 75%-át. Emiatt max 25% támogatást kapnak ezek a cégek.
    Erről kussolnak a politikusaink, pedig a vidéki "ipar" és gazdaság jelenleg nem fogja tudni felszívni, beépíteni az EU-s támogatásokat.
    Szóval akkor Budapest legyen külön, és Pest megyei városok és ottani székhelyű cégek igényelhessenek nagyobb támogatást (pl. 50-60%) és nem kell bejárnia annyi embernek, többen fognak vidéken, minimum Pest megyében irodát, szék- és telephelyet nyitni.

    szóval volna megoldás, de itthon az agyatlan "emeljünk adót" elvet követik, a parkolási díjakban is.

  • 2009.04.24 18:43:45spamle

    bevétel: 3-5 milliárd Ft. 10 civil szervezet működése évente a duplája lesz, természetesen politikusok fogják adni az elnökséget, fasza. nem lesznek parkolók meg bicikli utak. :|

  • 2009.04.24 18:47:48xcomman

    MimiMeirah: Maradj kint, én megértelek és sok más haverom is aki külföldön él;)

    TFec: Az ország szar, az emberek nem hülyék, a sok átbaszásnak és egyebeknek az lett az eredménye, hogy az emberek hallani sem akarnak
    olyan dolgokról amik csak gondot okoznak nekik és Igazuk van.

    Részemről nem fogok buszra ülni, már csak azért sem mert távköz és bkv 30.000 forint, kocsival meg 28.000. Még keresek valakit és rögtön csak
    14.000. Menjen tömegközlekedéssel az aki pesten lakik...vagy akinek van ingere felülni ezekre a hányásokra.. Jah, busszal 2 óra csak be, kocsival
    meg 40 perc..

    Palkovicsné: Fizetésemelésben is;) Persze nem tudom hány helyen csökkentették őket amit még anno tanultam, hogy ilyen a világon nem létezik, hogy fizetés csökkentés. Nálunk ez is van....

    nnnno, megint: Azt kellene mint párizsban. Felgyújtani a fél várost kezdve azzal a bizonyos dombbal. Nem lent kell arénázni hanem fent a hegyen. Nyugi biztos lenne hatása a dolognak. Sőt 1-2 nyomorékot hordóban kellene a dunába lökni.Persze azért sem panaszkodnék ,ha közben 1 fa kettészakítaná és a belei....

    Árpi: Szerinted érdekli őket? A fosos regadómat sem tudom miért fizettem be.Sőt csak egy példát hozok. bmw 320i nettó új ár 6.5 milla. Regadóval 8.9 Mire fel kérdem én? Ráadásul törvénytelen.. Nem csak erről a kocsiról van szó hanem az összesről.Miért 260 az üzemanyag literje? talán olyan jók az utak? Sajnálok a kocsimmal bemenni a városba vagy kimenni az útra.

    Érdekes a hülyeségeket behozzák az országba külföldről , de aminek talán valami haszna is lenne azt nem másolják le. Részemről 1 megoldás van erre a problémára:Az összeset a duna mentén kellene a lámpákra egyenként felakasztani.

  • 2009.04.24 18:52:46Árpi

    Aszi:
    Vagyis szerinted ha nincs az 5 perces "türelmi idő", akkor aki elmegy a parkolóóráig, az amíg vissza nem ér a jeggyel, addig szabálytalanul várakozik?
    Amúgy megjegyzem: ha másképp gondolom végig, akkor a parkolójegy a parkoláshoz szükséges, ugye. Azt be kell rakodni az autóba. Ennek feltétele az, hogy elmenjek az óráig, majd vissza. Tehát ez a művelet összességeben rakodásnak minősül. A rakodás esetében
    1. Nincs időkorlát.
    2. Nem elvárt a jármű közelében (nemhogy még a járműnél!) tartózkodás sem.
    Vagyis ha valóban a parkolójegyért mentem, úgy akkor sem büntethetnek meg, ha az 20 percig tartott. (Más kérdés, hogy ez mennyire életszerű, de egy korrekt bíróság minimum megvizsgálná az életszerűségét, nem vetné el eleve a dolgot.)
    Remélem, nem kötnek belém soha így, de ha ilyen esetben megpróbálnának megbüntetni, nem félnék bíróságra menni vele.

  • 2009.04.24 19:00:19Aszi

    Árpi: "szerinted ha nincs az 5 perces "türelmi idő", akkor aki elmegy a parkolóóráig, az amíg vissza nem ér a jeggyel, addig szabálytalanul várakozik?"

    Nem szabálytalanul, hanem díjfizetés nélkül. Ezért vezették be a türelmi időt.

    A rakodásnak egyébként folyamatosnak kell lennie. Az nem folyamatos rakodás, hogy elmegyek, majd 1 óra múlva visszajövök és beteszek valamit a kocsiba. De egyébként sem értem, miért kell ilyen agyament ötletekkel előhozakodni.

  • 2009.04.24 19:10:16Árpi

    Aszi:
    Tévedsz. A rakodásnak akár az áru átvétele/átadása is a része. Bemegyek az ügyfélhez, átveszem az árut (kitöltjük a papírokat), kihozom az árut, berakom. A KRESZ szerint tudtommal feltétele a "folyamatos rakodásnak" az, hogy az áru ott legyen a járda szélén, amikor megállok.
    És nem az én ötleteim agyamentek, hanem azoké, akik a többi, magasabb szintű jogszabállyal ütköző rendeleteket alkotnak. Ha már egy jogalkotó, aki szakember kéne legyen, sem ragaszkodik a joghoz, akkor mit vár a többiektől? A jog csak akkor ér valamit, ha konzisztens rendszert alkot. Abban a pillanatban, amikor a jogot hiányosan ismerő emberre bízzák az betartatását, rossz utasításokkal, csak szükségtelen feszültséget kelt.

  • 2009.04.24 19:12:19hufnagel@citromail.hu

    Tényleg igaz!
    Nem Szlovákiát kellene inkább a példaképünknek venni,
    és nem ezt a lenyúlós bolsi-libsi tolvajbagázst? Akik a kutyaszaros utcai nagy semmit (illetve a közterületet, melynek már magában a nevében is benne van, hogy a köz tulajdona) adják el horibilis pénzekért, s aztán ha 500-szoros lesz az a büntetés, akkor majd az 500-szorosan több bevételből 500-szorosan több parkolóház épül?
    Szerintem csak az ügyvezető igazgató elvtársak fizetését emelik belőle meg, hogy évente vehessenen maguknak, vmint a fel- és lemenő családtagjaiknak új A6-os Audit vagy vízparti ingatlant a horvátországi Riviérán.

  • 2009.04.24 19:13:35Lichtenstein

    Aki nem látja, hogy a parkolási rendszer a lehúzásról szól, az hülye. Épp ezért, jó lenne, ha nem idiótázna az illető, hanem csöndben befordulna a sarokba és kussolna, ahogy az egy hülyétől elvárható lenne.

  • 2009.04.24 19:14:08Bergeroth

    Az a baj kedves Cyric, hogy lehet hogy Te ezt nem veszed észre, de ebben az országban az emberek mostmár több mint 20 éve csak arra várnak, hogy végre valami tényleg olyan történjen, ami nem arra játszik, hogy pár embernek jó legyen, a többi akárhány millió meg le van szarva. Hanem hogy mostmár tényleg ez lesz az utolsó megszorítás, tényleg nem lesz több, mostmár itt a kánaán, tényleg, komolyan!!
    Tudod hányszor hallottam már ezt? Vicc.
    Ebben az országban már felnőtt egy generáció, amelynek élete kezdetétől fogva, csak a mézesmadzagot huzigálják az orra előtt, a szüleikről nem is beszélve. És ezt a generációt próbálják most megetetni, több mint 20 éve.
    Szerinted hány olyan embert fogsz találni ebben az országban, aki még hajlandó elhinni azt, hogy ami itt történik, azaz Ő érdekeit fogja szolgálni?

  • 2009.04.24 19:20:03Árpi

    Jav.:
    "A KRESZ szerint tudtommal feltétele a "folyamatos rakodásnak" az, hogy az áru ott legyen a járda szélén, amikor megállok."
    Kimaradt a "nem"
    Vagyis helyesen:
    "A KRESZ szerint tudtommal nem feltétele a "folyamatos rakodásnak" az, hogy az áru ott legyen a járda szélén, amikor megállok."

    Aki jogszabályban megtalálja a "folyamatos fel- és lerakás" meghatározását, és az ellentétes az állításommal, azt kérem, hogy szóljon! De kérem a hivatkozást is a definícióra!

  • 2009.04.24 19:24:03Aszi

    Árpi: nem értem, igazából mit akarsz ezzel a rakodás témával. Azt akarod megmagyarázni, hogy nem kell az 5 perc türelmi idő? Eddig meg mindenki azt követelte, hogy legyen.

  • 2009.04.24 19:30:01Árpi

    Aszi:
    Azt akarom megvilágítani, hogy ez nem jelent semmit. Fingreszelés. Enélkül is jogellenes volt megbüntetni, aki valóban a jegyért sétált el. És utálom, amikor hülyének néznek, és "kegyet gyakorolnak" abban, amihez eleve jogom volt. Ez kb. olyan, mintha rendeletet hoznának arról, hogy nem verhet meg a parkolóőr. Hiszen anélkül sem verhet meg, tehát ne kelljen már örülnöm, hogy rendeletben emlékeznek meg erről! :o)

    És komolyan kérem/várom a jogszabályi definíciót. Mert ami nincs meghatározva, az ugye vita tárgyát képezheti ugyan, de ilyen esetben korrekt bíró valószínűleg az "ügyfél" felé kell ítéljen.

  • 2009.04.24 19:56:33potyka22

    Ez lesz az ingatlan adóval is ! Bevezetik "100-al" majd,emelik 100000000-ra.Csak ezt tudják, a semmire fizethetünk.ROHADÉKOK

  • 2009.04.24 20:00:13Aszi

    Árpi: a türelmi időt követelte mindenki évek óta, most megvan, most meg nem tetszik.

    A rakodást hagyjuk, off topik. Még jó, hogy nem akarod megmagyarázni, hogy ha reggeltől estig parkolsz valahol, az nem várakozás, hanem rakodás, mivel reggel kirakodtad a kocsikulcsodat az autóból, este meg visszarakodtad.

  • 2009.04.24 20:05:26Giba

    Szerencsétek van, hogy nálatok nem basszák el felesleges a pénzt! Szolnokon a lakossági parkolás a legnagyobb lehúzás mert a sok majom megveszi, hogy a háza előtt megáljon. De sajnos csak 50 parkoló van 370 lakásra (szívás), és a szomszéd utcában már megbüntetnek ha nincs parkolójegyed!
    Szerencsére (a gyalogosnak) a befojt pénzből lesz 1 sávos körforgalom a 2x2 vagy 2x3 sávos úton! Ezért okosan a szélső sávokat átalakítják parkolónak! Ezután a helyi lapban a pofádba vágják, hogy tavaj 60

  • 2009.04.24 20:07:47Giba

    parkolót adtunk át a városnak! De az lemarad, hogy ezeken az utakon akkora lett a forgalom, hogy inkább menj kerüld ki a környéket!

  • 2009.04.24 20:09:39Giba

    Pesten örülhettek, hogy az amugy is szarrá zsufolt utakból nem vesznek el még 1-1 sávot új parkolók létrehozásához!

  • 2009.04.24 20:10:36plutó111

    Ebben tényleg csak az a vicc, hogy az eddig befolyt bevételekből jónéhány P+R épülhetett volna, ami radikálisan csökkenthetné a Budapesti forgalmat. Ha csak a HÉV-ek és vasútak környékén megépítenék már javulna az egész város közlekedése (lehetőleg ingyenes parkólóhely kellene, majd a vasútért fizet az ember)

  • 2009.04.24 20:48:10Navarone

    Nagyon örülök!

    Remélem, a következő a rokkantkártya megszüntetése lesz, mert a kiadott kártyák 80 %-a csalás alapján lett kiadva, egyébként is tök értelmetlen kedvezmény.

  • 2009.04.24 21:28:08cso zsi

    "A Nagykörúton belül a belső kerületek kérésére 18 óra helyett 20 óráig tart a fizetési kötelezettség, az ott lakók ugyanis panaszkodtak, hogy hat óra után sincs szabad parkolóhely a házuk előtt."

    Ami úgy baromság, ahogy van.
    Nálunk is bevezetik a fizetőparkolást, "lakossági kérésre".
    A kutya nem kérte, csak van még a kerületben egy kis hely, ahol nem sarcolnak. A ház lakói főként albérlők, lakossági engedély nem jár.
    Ha este 6 után nincs parkolóhely, akkor a hosszabbított fizetés esetén lesz?
    A dolog arról szól max, hogy a belvárosi szórakozóhelyek, kultúrális létesítmények látogatóit is le lehessen húzni, elvégre egy színházból nem lehet kiszaladgálni, de még az sms-fizetés is problémás lehet.
    Ja, hogy tömegközlekedésre akarják átszoktatni a színházba járó, és autót is eltartani tudót?
    Az legfeljebb taxiba ül, a mocskos, járatkimaradós éjszakaira nem száll fel estélyiben, öltönyben. Tehát a taxi-bizniszben is benne lehet a kiötlő.

    Az ingyenes parkolás a rákfenéje a városnak? Mókás.
    A fizetős helyeknél háztömb körüli keringőzés van, mert aki oda AKAR menni, az oda FOG menni, ahol dolga van. Ha ingyenes, ha fizetős.
    Ha nincs hely, nem tud parkolni fizetési kötelezettség mellett sem.

    A jegyárhoz mi köze a parkolás díjának?
    Az egyik drága és lehúzós szolgáltatás függ a másik drága és pocsék szolgáltatás árától?

    Esti (sőt hétvégi) parkolást láttam már, pl. Sydneyben, az üzleti negyedben. Számunkra horror áron, Bár 6 után már kedvezményesebben.
    http://img7.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/3858495_cfe8c943a76672a31047fd82a7d61bd2_m.jpg

    Említettem, hogy az ottani jövedelmekből ez jóval könnyebben kifizethető, mint minálunk?

  • 2009.04.24 21:41:42potyka22

    Navarone
    Kivánom neked,hogy ülj bele egy kerekes székbe, órditani fog a gyökér pofád a rokkantkártyáért.

  • 2009.04.24 21:49:27jethro

    Szlovákiában azért nyilvánították alkotmányellenesnek a parkolási díjak felszámítását, mert a parkolási társaságok az égegyadta világon semmiféle plusz szolgáltatást nem nyújtottak a beszedett pénzekért cserében.

    Annyira tiszta, józan és logikus!!!! Milyen np vagyunk mi, hogy ilyenek vannak közöttünk és hogy velünk meg mindent meg lehet csinálni???!!!!

  • 2009.04.24 22:09:08Árpi

    Aszi:
    "Még jó, hogy nem akarod megmagyarázni, hogy ha reggeltől estig parkolsz valahol, az nem várakozás, hanem rakodás, mivel reggel kirakodtad a kocsikulcsodat az autóból, este meg visszarakodtad."
    Nem, én egyáltalán nem a joggal való visszaélésről beszélek. Hanem arról, hogy eddig is volt jogszerű módja, hogy megváltsd a parkolójegyet, csak pont a parkolócégek voltak, akik jogellenesen viselkedtek, ha ilyenkor büntettek.

  • 2009.04.24 22:13:03Aszi

    Szlovákiában alkotmányellenes? És akkor ez mi?
    http://www.bratislavaguide.com/pozsonyi-parkolasi-lehetosegek-es-szabalyozas

    "Pozsonyi parkolási lehetőségek és szabályozás

    A belvárosban a legtöbb utcában napközben (délután 4 óráig) kötelező megvásárolni és megjelölni az egy órás parkolókártyákat, amelyek nagyon olcsóak, EUR 0.70 kerülnek. A kártyákat, amelyeken be kell jelölni a parkolás időtartamát a sárga mellényt viselő parkolóőröktől vagy néhány újságosbódéban vásárolhatjuk meg."

  • 2009.04.24 22:23:28cso zsi

    Aszi
    Ebből is látszik, hogy Pozsony magyar. :)))

  • 2009.04.24 23:47:58kecmec

    Na ezem megint sokan meg fognak gazdagodni!
    Természetesen adómentesen...

  • 2009.04.25 00:10:07lifelike

    rohadt mocskos lehuzod tolvaj gecik
    MINEK SZAVAZTATOK MEG OKET???
    kovetkezo onkormanyzatin csakis valami civil szervezetre szavazzatok NE PARTRA!

  • 2009.04.25 00:22:57DeadBodiesEverywhere

    Geolány:
    Jó ötletek, kár hogy azzal hogy "nincs rá pénz" ezeket már rég elvetették, most meg h megemelik pénzt akarnak behozni amiből a felét ellopják a másik feléből meg majd csinálnak valami szart.

    Nézzétek meg az Infoparkot, életveszély oda kocsival menni, azaz veszélyes a kocsi épségére.

    Az IVG akik az irodákat felhúzták építettek mélygarázst, de gondolom annyira drágán adják hogy a normál dolgozónak nem vesz a cége, tök üresen állnak, míg körbe mindenhol a fűben autók állnak, a tűzoltósági felvonulási úton, az egyetem parkolóban. Mindenhol.
    És most építik az új épületet és mögötte még lesz kettő.
    Akik oda jönnen dolgozni és vidékiek AZOK hová fognak parkolni?

  • 2009.04.25 00:32:32látóideg

    Már csak abban reménykedhetünk, hogy egyszer megbukik ez a mérhetetlenül aljas szenny rongy irányító hatalom ,amgával rántva a Hagyókat, Draskovicsokat, és a hasonlókat.
    Ez az Európa csak egyre ócskább és szarabb lesz, és benne Magyarország az élen.
    A becsületes embernek már csak a remény maradt.

    A FIZETŐPARKOLÁSNAK MÁR A KEZDETI BEVEZETÉSEKOR LÁTSZOTT, HOGY EZ LESZ BELŐLE!
    ÉS MÉG NINCS VÉGE

  • 2009.04.25 00:34:20látóideg

    Az egész rendszer maga a hazugság és a tolvajlás, a rablás, az erkölcstelenség, az embertelenség és az irracionalitás!
    Néhány iszonyatosan aljas, gyalázatos emberformájónak meg a nagy nagy pénz.

  • 2009.04.25 00:39:14látóideg

    A helyhiány fő oka az, hogy szándékosan, mestreségesen szűkítik a parkolási lehetőségeket már évek óta!
    A helyi lakosokra hivatkozni egy nagy hazugság!
    Legfeljebb az agynélküli helyilakosokra lehetne...

    A helyhiány másik oka az, hogy a fizetős területekről KISZORULT AUTÓK a fizetős terület határain kívül zsúfolódnak össze, ÜRÜGYET szolgáltatva a zóna kiterjesztésére.
    Minél nagyobb a zóna, annál több lesz a kiszorult autó!
    Senki sem hülye, hogy a napi fizetésének a felét költse parkolásra! Aki a díjakat megállapította, az őrült, elmebeteg és mérhetetlenül becstelen és rosszindulatú

  • 2009.04.25 01:41:53pösti

    Centrum=pártfinanszírozás(sajna csak az egyik buli...),fürst+kupper csak stróman!

  • 2009.04.25 08:36:12digitális küllő

    lehet, nehéz a fejem, de! miért van az , hogy KÖZTERÜLETET, tehát mindannyiunk!! pénzéből épült utcát,teret, stb,kiadnak egy vállalkozásnak, hogy ott pénzt szedjen parkírozásért, ELLENSZOLGÁLTATÁS nélkül! értünk? ellenünk?

  • 2009.04.25 09:52:36látó szög

    Látóideg-nek igaza van - és nem a névrokonság miatt :)
    Ebben az országban senki sem a megoldást keresi. Sem az "illetékesek" sem az érintett emberek. Elgondolkozott már valaki azon, hogy mennyi pénz folyik be a parkolódíjakból és hogy mi lett belőle. Megmondom: nagyon sok pénz és semmi sem lett belőle (vagy legalábbis nem nekünk).
    A legjobb módszer emberek kirablására, ha összeuszítjuk őket, addig amíg veszekszenek, nyugodtan ki lehet zsebelni őket. És ami itt folyik ebben a témában az veszekedés, nem problémamegoldás. Egyik fél sem próbálja figyelembe venni a másik érdekeit, enélkül pedig nem fog menni. Ugyanis aki a belvárosban lakik, annak joga van a tisztább, csendesebb élethez (mellesleg sokan vannak pont közülük, akik sz@rni is autóval járnak), aki meg máshol lakik, annak meg joga van autót használni. Nekem például a munkám miatt rendszeresen autóval kell mennem, hogy a felszerelésemet magammal tudjam vinni (ráadásul vidéken lakom), de ha nem kell cipekednem és nincs nagyon rossz idő, akkor motorral megyek (az ugyanis nem foglal akkora helyet).
    Más. A kedves pesti lakosok belegondoltak már abba, hogy a vidékebben lakók nem biztos, hogy jószántukból mennek a belvárosba dolgozni. Lehet, hogy csak nincs más lehetőségük. Én például be nem megyek a városba, ha nem muszály.
    Szerintem a megoldás nem parkolódíjasdiban, meg plusz parkolóházak építésében van, hanem a szervezettségben. Pl. rengeteg irodában gépelgető ember vonul be reggelente autóval, akinek egy laptop, meg internetkapcsolat elég lenne, hogy ugyanazt otthonról megcsinálhassa. Minek találták ki ezeket a dolgokat, ha nem tud élni velük a társadalom. Persze úgy nem lehetne ennyi benzint eladni...

  • 2009.04.25 10:10:44Bilux67

    Drága a mélygarázs?
    A Déli pu mellett lévő jelenleg 420 forintba kerül óránként, három éve 330 Ft volt. Ez nagyon nem kevés, de hol van az 580 Ft-tól?
    Ha ezt a garázst fel lehetett építeni és üzemeltetni lehet ennyi díjból, akkor máshol is megérné.
    Agyatlanul árat emelni nem nehéz b@meg!
    Nálam ezentúl 800 Ft a parkolás. Én nyertem!

  • 2009.04.25 10:22:30Ot

    Mi lenne, ha végre meg is oldanák a parkolási problémát? Ha építenének parkolóházakat, P*R parkolókat?

  • 2009.04.25 10:57:12tripanek

    "ameddig a parkolási cégek bevételéről halvány fogalmunk sincs, nem hogy a pénzek útjáról és végállomásáról, addig abszolút érthető a felháborodás. Nem kizárólag sejtések vannak arra vonatkozólag, hogy a bevételek nem az önkormányzati vagyont gyarapítják"

    Egy pillanat. Létezik _bárki_, aki nem tudja, hogy ezeket a pénzek a pártkasszákba vándorolnak?!

  • 2009.04.25 11:02:26tripanek

    A parkolóházas "jaj de drága" okoskodáshoz:

    Francokat. Menj ki Bécsbe körbenézni, miből és hogyan is oldották meg.

  • 2009.04.25 11:20:01Karlitosz

    nyilt haborut hirdetek a parkolasi cegek ellen.
    kinai piacon kaphato elektromos sokkolo, kell meg egy chipkartya aminek a fem erintkezoje ki van vezetve egy vekony kabellel. chipkartya berak, sokkoloval megkuldom. tobbszazezer forintos kart okoz 1 perc alatt. minden nap nehany automatat tonkreteszek. ha sokan csinaljuk csodbe mennek hamar.

  • 2009.04.25 12:04:31websas

    Szerintem senkinek nem kellene fizetni "Oszt jónapot" A sok peres eljárás úgyis kezelhetetlen.
    Talán okulnak ha nem lehet durvábban is.

    websas

  • 2009.04.25 12:06:22Káposztakukac

    na, ez a 300-szoros bírság kiverte a biztosítékot. ez megy az AB-hez.

  • 2009.04.25 14:11:47tiborc2008

    Ezt az országot a maffia üzemelteti pénzcsináló gépként.
    Szenny Máfia Országa.

  • 2009.04.25 19:02:05M1275

    Fantasztikus ötletnek tartom

    a mi adónkból megválasztott, fizetett képviselők megszavazzák hogy még több pénzbe kerüljön ÉLNI.

    Én a belvárosban lakom , autóm is van, tudom miről beszélek....ez így nem MEGOLDÁS pusztán a dolgok elnapolása, lassan 10000 forint lesz egy óra parkolás nehogy bejöjjön vki autóval a városba.....

    A megoldás nem ez lenne, hanem parkolóházak, mélygarázsok, P+R parkolók erre azért nincs pénz mert ugyanaz az önkormányzat elb@ssza amelyik most díjat emel...

  • 2009.04.25 19:03:28M1275

    Karlitosz mindenképpen beszéljünk, nekem is van pár hasznos ötletem .-)

  • 2009.04.26 00:44:42BiroAndras

    Az egészben az a szép, hogy nekem a lakásom (albérlet) és a munkahelyem is fizetős zónában van. Bérlet nincs. Hova a f@szba tegyem a kocsit? Vagy a fizetésem felét parkolásra költsem? Még az a szerencse, hogy napközben nem vagyok otthon, a cégtől 1 utcányira már nem fizetős.

    Még egy abszurdisztáni adalék : A cégünk korábban a várban volt, és nem csak bemehettem kocsival, de INGYEN parkolhattam (egyes részein legalábbis)!

  • 2009.04.26 00:45:57BiroAndras

    Egyébként miért ne használjam a kocsimat, ha akkor is havi 30.000-be kerül (az értékvesztést is beleszámítva még sokkal többe), ha meg se mozdul?
    Hogy minek vettem?
    - Még a legbelebb belvároson keresztül is gyorsabb, mint a BVK.
    - Pláne gyorsabb, mint a MÁV.
    - Összehasonlíthatatlanul kényelmesebb.
    - Gyakran nagyon jól jön, hogy mindenféle anyg és nehéz cuccost lehet vele kényelmesen és olcsón szállítani.
    - Szinte bármikor bárhová gyorsan, kényelmesen elmehetek. Nem kell azt nézni milyen busszal/vonattal jutok oda, az mikor jár, honnan indul, hány átszállás, stb.
    Ma pl. Bp.-ről elugrottunk Soltvadkert-re fagyizni. Beütöm a címet a GPS-be, és már megyünk is. Autó nélkül ez annyival bonyolultabb, lassabb, és kényelmetlenebb lenne, hogy fel sem merülne az ötlet.
    - Utálom a tömegelést, a tömött buszon utazás nekem stresszes. Az autó biztosít számomra akkora személyes teret, amire szükségem van.

  • 2009.04.26 00:49:43BiroAndras

    Ezért a luxusért én baromi sok pénzt kifizetek. Megvettem a kocsit milliókért (nem sok, csak néhány), befizettem a elb@szott nagy regadót meg az áfát, fizetem a biztosításokat meg a súlyadót, és persze a benzinben levő nem kevés adót. És persze a parkolást is.
    Ennyi kiadás mellett nem az a 200 forint fáj, amit akkor dobok az automatába, ha be kell ugranom a bankba. Az fáj, hogy minden nap 8-10 órányi parkolást kellene kifizetnem, ha nem az ingyenes zónákban tömegelnék, ahol a fa tetején is kocsik állnak.
    És persze fáj az, hogy pontosan tudom, hogy ebből a pénzből szinte semmit sem fordítanak fejlesztésre. Inkább megszüntetik a parkolóhelyet.
    És újabban közellenség lettem, csak azért mert autóval járok.

  • 2009.04.26 01:08:46BiroAndras

    Még 1 dolog:
    Nem igaz, hogy Bp-n nem lehet autóval közlekedni. Lehet, csak meg kell tanulni. Első lépés : ki kell ismerni a csapdákat (pl. lakótelepi parkolónak látszó főútvonal, hirtelen 270 fokos csavarral a hídra felmenő út, stb.), egyirányú labirintusokat, és megjegyezni azt a három helyet, ahol meg lehet fordulni.
    Második lépés : Fel kell deríteni azokat az alternatív útvonalakat, amiken a dugók elkerülhetők (a hidaknál sajnos ez nem megy).
    Tapasztalatom szerint, ha jól csinálja az ember, akkor a BKV-nak nincs esélye. Szinte csak akkor gyorsabb, ha valamelyik metróvonal mentén közlekedik, meg esetleg akkor, ha hídon kell átmenni.

  • 2009.04.27 23:30:33rece.fice

    "A Nagykörúton belül a belső kerületek kérésére 18 óra helyett 20 óráig tart a fizetési kötelezettség,"

    Ne álljunk meg félúton! Legyen egész éjszaka .
    Nem baj, hogy a szinházak stb, ott vannak. Egy kis mozgás nem árt, kiszaladni óránként, éjjel pedig beosztással az éppen álmatlanul forgolódó leszalad befizetni...

  • 2009.05.01 08:27:16Kage

    Gratulálok, egy újabb bőr amit lehúznak az autósokról. Mindenki szidja őket, jön a sok szaros kritikalmesszes a felvonulással, de jóformán az autósok tartják már el az egész várost. Ezer féle adó, drága benzin, és akkor még a parkolás is, ráadásul kutyaszarban.. És ebből építenek bicikliutat.. Majd biciklivel fogok rárni a 22 Km-re lévő munkahelyemre..
    PARKOLÓHÁZAKAT kéne építeni elvtársak, meg utakat, és akkor lehetne közlekedni, nem lenne szmog, és nem lenne probléma.. Azért még fizetnénk is..
    De nem, majd lassan jön a behajtási díj is, csak hogy egy újabb nyalánkságot említsek..
    Addig örülj patkány demszki amíg csak tojással dobálnak, lesz még itt keményebb feléd repülő tárgy is (mondjuk egy golyó)

Parkolási szégyenfal

Keresés