A budapesti MSZP leválthatja Kocsis Istvánt
2009.08.07. 19:41 - MTI
Az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat.
Nevük elhallgatását kérő szocialista politikusok szerint ez a lépés egyértelműen azt jelenti, hogy a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által szorgalmazott vizsgálatok lefolytatása után kezdeményezni fogják a BKV Zrt. vezérigazgatója, Kocsis István eltávolítását. Az MTI úgy tudja, hogy a BKV-s végkielégítések ügyét az elnökség "egyebek" napirendi pontjai között Lendvai Ildikó pártelnök hozta szóba és Burány Sándor fővárosi pártelnök adott tájékoztatást. Az elnökségi ülésen résztvevők egyetértettek abban, hogy gyors cselekvésre és megoldásra van szükség; tarthatatlan és erkölcsileg elfogadhatatlan az, ami a fővárosi közlekedési vállalatnál a végkielégítések körül történt, ezért le kell vonni a személyi konzekvenciákat. A közlekedési társaságnál a napokban pattant ki a végkielégítési botrány: nyilvánosságra került, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát, a volt humánpolitikai igazgatót tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki 100 millió forintos végkielégítését. Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd - a Magyar Nemzet értesülései szerint - 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki. Kocsis István a hvg.hu információi szerint a Magyar Villamos Művektől (MVM) 80 millió forintos végkielégítéssel távozott. A BKV pénteken azt közölte az MTI-vel: amikor távozott a MVM-től, Kocsis lemondott végkielégítéséről, és csupán a felmentési idejére járó bérét kapta meg. Ennek összegéről a BKV kommunikációs igazgatója nem tudott nyilatkozni. Andó Sándor szocialista fővárosi képviselő, a BKV felügyelőbizottságának (fb) tagja levélben javasolta Székely Gábornak, az fb elnökének: hozzák nyilvánosságra Kocsisnak a Magyar Villamos Művekkel (MVM) kapcsolatos nyilatkozatát, illetve az fb ülésén tekintsék át a BKV jelenlegi munkaszerződéseit, az abban foglalt végkielégítéseket és egyéb juttatásokat. A levélben, amely pénteken került az MTI birtokába, az áll, hogy a vezérigazgatói nyilatkozat nyilvánosságra hozatala - köztulajdonban álló cégek vezetőjéről lévén szó - nehezen kerülhető el.

Kommentek
2009.08.07 20:42:58Kocsis István
A jó kurva anyátokat fogjátok ti leváltani!!!
2009.08.07 21:08:28malenkij robot
Kedves Kocsis Pista Bácsi kérem!
A nyulaimnak nincs, mit enni, ha netalántán télre egy kis káposzta levéllel, torzsával kitudna segíteni, nagyon megköszönném.
Tisztelettel: Nyúlász Rezső.
2009.08.07 21:14:40akárki
Önként kellene lemondania, sőt már le kellett volna.
2009.08.07 21:21:05radiator1
Felfelé bukik valami fb helyre, vagy hasonló zsírosba. Mi lett Siilvaássy-ból, s a hasonlókból, ill. rokonaikból. Remélem ez a fasiszta-szocialista (id: József Attila) bagázs kidöglik vlgre, vagy saját magukat kapzsiságukban kiírták.
2009.08.07 21:43:19wagabound
Vajon miért van olyan érzésem, hogy a hír valójában igy hangzik: "Az MSZMP Központi Bizottsága XY elvtársat érdemei elismerése mellett felmentette vezérigazgatót, egyúttal más fontos beosztásba helyezte."
Amúgy a pártok mi a jó kurva anyjukért pofáznak bele abba, hogy ki (ne) legyen egy (közlekedési) cég vezetője? Jó lenne, ha végre hozzáértő szakemberek és nem síkhülye pártkatonák irányítanák az ország fontos, meghatározó üzemeit, vállalatait.
2009.08.07 22:00:51Stock
"fb ülésén tekintsék át a BKV jelenlegi munkaszerződéseit, az abban foglalt végkielégítéseket és egyéb juttatásokat."
nem rossz az elképzelés, de inkább hozzák nyilvánosságra!!!!!!!!!!
2009.08.07 22:24:43Spammer Sügér
A döglődő szocik most igyekeznek levakarni magukról a döglött ZSDSZ fővárosi disznóságait. Azt, amihez eddig éveken át asszisztáltak.
Ezektől már undorodni sem érdemes.
2009.08.07 22:26:16borovi
Kardélre az egész rohadt, tolvaj bandával! Csak az a baj, hogy a következők is lopni fognak. Pont ilyen pofátlanul.
2009.08.07 22:27:44Gabbesz
Nem leváltatni kellene, hanem börtönbe zárni.
2009.08.07 22:29:52karakter
..események után kullogni...egy darabig lehet....
aztán nem kell csodálkozni.....
2009.08.07 22:43:44Lajosbácsi
Nem lenne jobb a helyén hagyni. Mennyi végkielégítésbe fog ez kerülni ?
Csak nehogy megemeljék az szja-t emiatt.
2009.08.07 23:00:09orsi00
Na végre! Mostanra teljesen visszatért a pártrendszer. A párt ad engedélyt bármire. Ezért nem volt szükség az elmúlt húsz év vacakolására.
2009.08.08 00:17:14Tesztelo.hu
Gyerekek, ennyire nem lehettek tájékozatlanok. A BKV a Fővárosi Önkormányzat tulajdona. Az önkormányzatnál pedig, bármennyire is meglepő, politikusok ülnek. (Tudjátok, rájuk szavaztok az önkormányzati választásokon...)
Így döntenek ők a BKV vezetőségéről.
2009.08.08 01:05:26IndexAdmin
Attol hogy politikusok ulnek a Fovarosi Onkormanyzatban, meg lehetne szakmailag is jo vezetot talalni!
Csak persze a mi orszagunkban a parterdek messze az orszagerdek elott van.
2009.08.08 05:27:06bipaci
Mit tudhat ez a faszi, hogy nem lehet csak "ukk-mukk-fukk" kibacni, mint a taknyos macskát
2009.08.08 08:43:02Rókakígyó
Hogy kerül Andó Sándor a BKV fb-be? Ez hihetetlen. Csak legalább ne szólalna meg. Mentsék fel az fb-t. ennyi politikus nem kell a bkv-be. Szerintem ezért nem műkszik szegény cég.
2009.08.08 08:51:14ninimimi
Amíg görgettem az egérrel a hozzászólásokhoz, nekem is éppen a legelső bejegyzés ("Kocsis István" 2009.08.07 20:42:58) első négy szava jutott eszembe. (az ott látható hétből...)
2009.08.08 09:14:12kacsa65
A cikk jellemző magyaros hozzáállásra világít rá. Ez a finom úriember végiglopta az ország legnagyobb állami vállalatait csúcsvezetőként. Milliárdokat tapsolt el, ebből milliárdokat könnyen bizonyíthatóan a saját zsebébe, de ha bukik, akkor még az elődje bűnéért veszik elő, hátha megnyer egy polgárjogi pert, aminek a költségét megint azok fogják fizetni akiktől lopott.
Vajon miért nem azt olvassuk a hírekben, hogy "sorozatos, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, okirathamisítás, hatalommal való visszaélés, stb. megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték...", miközben töredék összegekért, hamis feltételezések alapján kisemberek tucatjainak életét teszik tönkre.
2009.08.08 10:04:25Sikin
Ez az ember még a Fidesz idején kezdte a lopkodást, nem véletlen, hogy a szokottnál csendesebb a Fidesz és a hozzá tartozó médiakör.
Ha leváltja a Főváros, akkor azért köcsög komcsik, ha nem váltja le, akkor meg azért. Én tényleg csak azért várom már a jövő évi választásokat, mert akkor végre minden szép lesz, minden jó lesz, senkinek nem kell megdolgoznia semmiért, Viktor és TarlósPityu majd megoldja helyettünk.
Csokkerek vagytok mind!
2009.08.08 10:33:47zeneovi
Így van Sikin! Vajon miért nem kiabál a FIDESZ? Egyébként is csak a nagyközönség előtt van cirkusz, hátul, a "függöny" mögött egymással játszanak a nagy pártok, lsd. országgyűlés létszámának szűkítése. Mindenki ezzel kampányolt, aztán nem szavazták meg, nem az Ő érdekük. Kész.
De vajon, hol van most a szakszervezet, miért nem hangosabb? Ja, tényleg, Ők is a BKV vezetéstől kapják a pénzt, hogy ne kelljen kétkezi munkát végezniük.
Higgyétek el, Minket, BKV-s dolgozókat szomorít el legjobban, mivel Mi tudjuk igazán, mindeközben mennyi, milyen basztatást kell lenyelnünk az asztalukat 3 kézzel fogó főnököktől.
Lehet bántani a BKV-s melóst - az ork nem az, kikérjük magunknak - de meg lehet próbálni, ennyiért fenntartani legalább ezt, ami van, ilyen vezetői segítséggel - nélkül.
2009.08.08 10:46:47vizipipa
Ezt a hírt bekeretezve kell kitenni a falra, dátummal.
Döntött az MSZ(M)P PB, 2009-ben.
Aki a FIDESZ-re vár annak csak egyetlen kérdés: mi újság a Centrum Parkoló Kft.-vel?
2009.08.08 11:19:26moncayo
Lecsukni, kivallaltni (ha kell némi fizikai vagy phszihés kínzással) majd lecsukni. Börtönben 200 kg-os homokossal összezárni, végbélér bevérzés esetén nem ellátni.
2009.08.08 11:21:04tron.
a kuuuuurva i... b... mán meg
2009.08.08 11:45:51csendeske
Tényleg ki kéne már rúgni Kocsi elvtársat, de rendesen végignézve minden viselt dolgát és hozzátenni a többihez, így kb. 160-170 évet kaphatna leülősen.
2009.08.08 11:54:31Vendor
és ha elküldik mi lesz? majd találnak neki egy másik nyugis állami céget, ahonnan még nem tett zsebre semmit.
2009.08.08 12:11:33ellenbogen
és ha többé nem lesz állása, sem kerül nyomorba: összeharácsolt már több életre szóló pénzt, és röhög a sok hülye rabszolgán, aki ezt neki akaratlanul összeadta.
2009.08.08 13:50:22HulyeReklamok
Érdekes ... Kínában kivégzik az ilyenért az embert. Itt meg nyugodtan praktizálhat tovább. Szánalom.
2009.08.08 14:10:11padisah
Rúgjátok ki ki a Kocsist, majd én eligazgatom a BKV-t!!
(én megcsinálnám havi 250 bruttóért, jobbára a javító szándék kiélése végett)
:)))
2009.08.08 14:37:591956-os
Akkor kapjon 112millió végkielégítést, mivel nincs jobb legyen továbbra is vezér dupla béren. emellett nevezzék ki egy sosemvolt háttérintézményhez igazgatónak 3 mill/hó.
Minek ülnek ezek ott, ez elég lenne az északi régió összes kisközségének. Több a Kocsis mint a régió! Rajta!!!
2009.08.09 19:55:08chillman
kocsist simán fejbe lőném.. de mindegyiket egyébként.
2009.08.11 12:29:42zsákzoli
Kár hogy van ez a net...Csak felidegesítem magam ezeken a mocskos bűnözőkön.Főleg mikr megkapom a 27 ezres rendszeres szociális járadékom...Ja és évente kell bejárni az orvosi bizottság elé,hogy kegyesen megadják.Tiszta orwelli ez a komcsivilág...
2009.08.11 12:33:02zsákzoli
Ja és ez a hajdu elvtárs közel 200 milliója...Csodálkoznak hogy 56-ban lámpavasra húzták őket..Ő sajnos kimaradt...A rohadék.De azt is megkéne nyúzni aki aláírta a kifizetést.Biztos tejelt neki a mocsadék...