Kocsis István: Horváth Éva nem dolgozott nekem
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Kocsis István a BKV jelenlegi vezérigazgatója a fővárosi szakbizottság előtt szerdán azt mondta, nem tartott kapcsolatot Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes sajtósával, Horváth Évával, és csak akkor látta, amikor a főpolgármester-helyettes kíséretében ellátogatott a BKV-hoz.
Fotó: Soós Lajos
A cég jelenlegi vezetője közölte azt is, Horváth Éva munkaszerződését Regőczi Miklós, a cég volt vezérigazgató-helyettese írta alá. Elmondta, utóbb kiderült, hogy Horváth Éva jelenléti ívét a cégnél Zelenák Tibor, a BKV volt kommunikációs főosztályvezetője írta alá, ezért neki rendkívüli felmondással távoznia kellett.
Közölte, nem tudta, hogy Horváth Éva BKV-dolgozó lenne, mint mondta, "szilárd meggyőződése volt", hogy Hagyó Miklós stábjának kommunikációs főnöke, ugyanis mindig a főpolgármester-helyettes mellett látta. Kocsis István szerint Horváth Éva munkaviszonya "egy jogszerűtlenül bújtatott" állás volt, ezért, amikor a sajtóból megtudta, hogy a BKV alkalmazásában áll, azonnal kérte munkaviszonyának a megszüntetését.
A vezérigazgató közölte, Horváth Éva másokon keresztül azt üzente neki, hogy "ki van rúgva egy héten belül", azaz rövidesen távoznia kell a cég éléről. Kérdésre elmondta azt is, voltak, akik - például Horváth Éván keresztül - megpróbálták a "menedzsmentet megközelíteni". Közölte, egészen biztos, hogy ez "gyakorlat volt" őelőtte, ezért azt javasolta, erről kérdezzék meg elődjét, Balogh Zsoltot.
Példaként említette, hogy "egy bizonyos időszakban", amikor Horváth Éva felhívta Balogh Zsoltot, akkor ő "vigyázzban állt, mint vezérigazgató-helyettes". Mint mondta, ezt ő többször látta, ám azt nem tudta, ki állhat a Horváth mögött. Hozzátette: próbálta többször is "bátorítani" Balogh Zsoltot abban, hogy az ügyeket ne Horváth Évával beszélje meg, hanem vele.
Kocsis István a BKV korábbi végkielégítési gyakorlatáról azt mondta: biztos abban, hogy az "nem volt rendben". A jutalmazási rendszerrel kapcsolatban ugyancsak azt közölte, hogy a 300 százalékos, "automatizmussal működő" premizálással nem ért egyet, ő legfeljebb egy 60-100 százalékos jutalmazást tart elfogadhatónak, és csak akkor, ha ahhoz értékelési rendszer is társul.
Kocsis István meghallgatásán azt is hangoztatta: szembe kellene nézni végre azzal, hogy ezer BKV-buszt le kellene selejtezni. A vezérigazgatónak ez a kijelentése azt jelenti, hogy a cég buszállományának 80 százaléka cserére szorul. Mint mondta, az autóbuszok biztonságának a kérdése gyakran felesleges vitákhoz vezet.
Megismételte korábban többször hangoztatott kijelentését, ami szerint nem tartja jónak a főváros intézményrendszerét, és mint mondta, nem tartja jónak azt sem, hogy, munkatársainak állandóan a fővárosi osztályokon kell szaladgálniuk, és gyakran "indokolatlanul rángatják" őket.
Kocsis István előtt a fővárosi szakbizottság meghallgatta Aba Botondot és Antal Attilát, a cég korábbi vezetőit. Aba Botond 2006-ig volt a cég vezérigazgatója, így ő érdemi információt nem tudott adni a bizottságnak az elmúlt évek ügyeivel kapcsolatban, míg Antal Attila azért nem válaszolt a kérdésekre, mert azokkal szerinte megsértette volna korábbi munkaszerződése titoktartási kötelezettségét. Balogh Zsoltot a fővárosi szakbizottság nem tudta elérni, ezért nem tudták meghívni a testület meghallgatására, de jelezték, hogy egy későbbi ülésen számítanának a megjelenésére.
A BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására még november 26-án alakított eseti bizottságot a Fővárosi Közgyűlés, a György István (Fidesz) elnök vezette testületnek március 24-ig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen. A bizottság addig meg kívánja hallgatni a cég valamennyi, eddigi vezérigazgatóját és megbízott vezetőjét, köztük a jelenlegi vezetőt, Kocsis Istvánt, továbbá bekéri azokat a dokumentumokat, amelyek a különböző vitatott kifizetések alapjául szolgálhattak. Az eseti bizottság a következő ülését két hét múlva tartja.