Perre megyünk a Margit híd számláiért

2010.05.06. 11:04

Mivel a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 Konzorcium az előírt 15 napon belül nem válaszolt hivatalos adatigénylésünkre, az Index képviseletében a Társaság a Szabadságjogokért jövő héten benyújtja a keresetet a konzorcium ellen a kért adatok nyilvánosságra hozataláért. Azért a kivitelezőtől kérjük a beruházás részletes adatait, mert a megrendelő fővárosi önkormányzat csak néhány papírlap birtokában kíséri figyelemmel a bruttó 26 milliárd forintos felújítást.

Április 19-én fordultunk a Margit híd felújítását kivitelező Mh 2009 Konzorciumhoz (A-HÍD Építő Zrt., Közgép Zrt., Strabag), hogy a fővárosi önkormányzathoz eljutott néhány adaton kívül adjon lapunknak részletesebb adatokat résztételekről, szállítóknak, alvállalkozóknak kifizetett összegekről. Jogi álláspontunk szerint a híd felújítása közpénzen történik, amire nem alkalmazhatóak az üzleti titok szabályai, azaz adatai közérdekűek.

Levelünkre a konzorcium sajtóosztálya nem is válaszolt. A hivatalos igénylést megelőző korábbi kérésünkre is csak annyit válaszoltak, hogy eleget tettek minden előírásnak, így betartották az adatszolgáltatás szükséges mértékére vonatkozókat is.

Ezért az Index a közérdekű adatok nyilvánosságáért már többször fellépő Társaság a Szabadságjogokért egyesülettel a bírósághoz fordul a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992 évi LXIII. tv. 21.§ alapján, hogy kikényszerítse a közpénzen történő beruházás adatait. A hazai jogtörténetben ez lesz az első olyan per, amelyben közérdekű adatokért (az önkormányzati adatok hiányában) magáncéget perelnek be.

SZT6164

A Hídpénz mellékletet tavaly augusztusban indítottuk, azzal a szándékkal, hogy nyomon követjük a Margit híd felújítási költségeit a beruházás ideje alatt. A főpolgármesteri hivatal főjegyzője ígéretet tett arra, hogy az összes szerződést, teljesítési igazolást a rendelkezésünkre bocsátja, amit megkap a kivitelzőtől és aminek a közlése nem ütközik személyiségi jogokba.

A dokumentumokat már az önkormányzattól is hónapos késéssel, elég nehézkesen kaptuk meg. Az első, konkrét összegeket tartalmazó részszámla fél évvel a Hídpénz indulása után érkezett, és mint azt márciusban megírtuk, roppant kevés adatot tartalmazott. Mindössze hat tétel százalékos előrehaladása látszott (költség nélkül), valamint egy szám: 2,6 milliárd forint kifizetett részösszeg.

Megtudtuk, hogy maga a fővárosi önkormányzat sem kap több adatot, ebből kísérheti figyelemmel - ha egyáltalán figyelemmel kíséri - a kiemelt beruházást. Ezek után a kivitelező Mh 2009 Konzorciumhoz (A-HÍD Építő Zrt., Közgép Zrt., Strabag) fordultunk, hogy adjanak részletesebb tájékoztatást. A konzorcium a március vége felé érkezett válasz szerint eleget tett minden előírásnak.

Örömmel láttuk, hogy a 2. részszámla (elvileg negyedévente fizet a főváros az addig elvégzett és igazolt munkákért), amit áprilisban kaptunk meg, már 18 tételt tartalmaz (úgy mint általános tételek, mederhíd felszerkezete, meder- és parti pillérek, szárnyhíd, budai oldali műtárgyak, pesti oldali műtárgyak, építészet, restaurátori munkák, útépítés, forgalomtechnika, vágányépítés, az ahhoz kapcsolódó munkák, akadálymentesítés, elektromos hálózatok, organizáció, kocsivezető állítású váltó és váltófűtés, fedező jelző).

35

A tételek mellett már nem csak az előrehaladás százaléka, hanem a teljes áruk és az aktuális előrehaladásra kifizetett összeg is szerepel. Csakhogy abból például, hogy általános tételekre kifizettek eddig 695 millió forintot, nem lehet megtudni semmit, hasonlóan az építészet, forgalomtechnika, organizáció címszó alatt futó, vagy akármelyik tétel mellett szerplő számból sem.

Ezért újra a kivitelezőhöz fordultunk, ezúttal a Társaság a Szabadságjogokért non-profit szervezettel közösen, hogy adjon részletesebb adatokat résztételekről, szállítóknak, alvállalkozóknak kifizetett összegekről, és például arról is, hogy mi az a fedező jelző, és mi kerül rajta 166 millió forintba. Nem adott.