Tarlós István a Fidesz főpolgármester-jelöltje
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Tarlós István elmondta, hogy a döntés egyhangúnak tekinthető, mivel az egyetlen tartózkodó szavazatot ő adta le, a többiek támogatták megválasztását.
A politikus közölte, hogy kampányát augusztus 20-án kezdi meg, előtte azonban - várhatóan július első napjaiban - az országos választmánynak még jóvá kell hagynia a jelöltségét.
A négy éve függetlenként induló Tarlós István arra is kitért, hogy az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP pártonkívüli jelöltje lesz.
Programjáról szólva közölte, hogy az Orbán Viktorral tavaly bemutatott, A nemzet fővárosa című dokumentumon nem kell sokat változtatni, inkább csak aktualizálásra szorul helyenként.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e elszámoltatás a fővárosban, Tarlós István úgy felelt: "nem azért megyek oda, hogy bárkinek álmatlan éjszakákat okozzak". Mint mondta, noha a szocialista irányítású városüzemeltetés területén szinte minden közszolgáltatónál vannak olyan ügyek, amelyek a hatóságok látókörébe kerültek, kutakodni nem az ő dolga.
Ugyanakkor tervei között említette a fővárosi tulajdonú vállalatok igazgatótanácsainak megszüntetését, valamint a felügyelőbizottságok erősítését oly módon, hogy azok minden esetben ellenzéki többségűek legyenek.
A választmány arról is döntött, hogy Tarlós vezeti a Fidesz-KDNP fővárosi listáját, a további sorrend: Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester, Pesti Imre országgyűlési képviselő, Rogán Antal V. kerületi polgármester és György István parlamenti képviselő.
A huszonhat nevet tartalmazó listát 45 igen szavazattal, 13 nem ellenében fogadott el a testület. Ezt is jóvá kell hagynia az országos választmánynak.
Összeállt a kerületiek listája is
Az I. kerületben Nagy Gábor Tamás, a II. kerületben Láng Zsolt, a III. kerületben Bús Balázs, a IV. kerületben Wintermantel Zsolt, az V. kerületben Rogán Antal, a VI. kerületben Hassay Zsófia, a VII. kerületben Vattamány Zsolt, a VIII. kerületben Kocsis Máté, a IX. kerületben Bácskai János, a X. kerületben Kovács Róbert, a XI. kerületben Simicskó István, a XII. kerületben Pokorni Zoltán, a XIII. kerületben Spaller Endre, a XIV. kerületben Papcsák Ferenc, a XV. kerületben László Tamás, a XVI. kerületben Kovács Péter, a XVII. kerületben Riz Levente, a XVIII. kerületben Ughy Attila, a XIX. kerületben Tarnai Richárd, a XX. kerületben Földesi Gyula, a XXI. kerületben Németh Szilárd, a XXII. kerületben Szabolcs Attila, a XXIII. kerületben pedig Egresi Antal a várható Fidesz-KDNP-s induló.