Tarlós: Budapest visszaléphet a budai fonódóvillamos-projekttől

2011.04.21. 16:59

Ha napokon belül nem születik döntés, vagy nem mozdul el a holtpontról a budai fonódó villamoshálózat-projekt ügye, akkor Budapest nem valósítja meg a beruházást - mondta Tarlós István főpolgármester egy budapesti konferencia után. A beruházást a II. kerület ellenzi. Az ügyben Tarlós István Orbán Viktorhoz fordult.

Mint Tarlós István elmondta, közhasznú beruházásról van szó, amelyet civilek és a szakma is támogat, a II. kerület azonban ellenzi azt. A főpolgármester szavai szerint, ha a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a II. kerület mellé áll, akkor  kezdeményezni fogja a közgyűlésnél, hogy vonja vissza a beruházási igényt, és inkább olyan fejlesztésre fordítsa azt, amelyet mindenki támogat.

A II. kerületi önkormányzat csütörtöki közleményében azt írta: az NFÜ egyetértett a kerület aggályaival és újabb hatástanulmányok elkészítését rendelte el. A Moszkva téri ág kivitelezése ellen viszont a kerületnek nincs kifogása, de álláspontjuk szerint a városvezetés egy hónapja semmit nem tesz ennek érdekében.

Az NFÜ februárban közölte, hogy helyt adott a II. kerület egyes kifogásainak, és két hónappal május 31-ére tolta a támogatási szerződés határidejét. Eddig a dátumig kellene a II. kerületnek kiadnia hozzájárulását az építési engedélyhez, mint területgazda. Ha ez nem történik meg, akkor az NFÜ visszavonja a beruházás 5 milliárd forintos uniós támogatását.

A Főmterv animációs kisfilmje a Bem rakpart és az alsó rakpart Margit híd alatti szakaszán a forgalom tervezett megváltoztatásáról.

A fonódóvillamos-projekt célja az észak-dél irányú villamosvonalak Moszkva tér irányú összekötése, amellyel átszállás nélkül lehetne villamossal utazni a budai csomópontok között. A budai fonódó villamosprojekt első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó utcán át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adná meg az összeköttetést. A 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körtér útvonalon közlekedne a jövőben. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna.

A Főváros kész ésszerű kompromisszumokra, jelen helyzetben azonban nincs már ésszerűen hová hátrálnunk. Szeretnénk a Budai Fonódó villamos projektet megvalósítani, azonban a II. kerület által javasolt megoldást, miszerint a villamos projektből épp a villamosok összekötését hagyjuk el, a Főváros nem tudja elfogadni, értelmezte csütörtök esti közleményében Tarlós István kijelentéseit György István főpolgármester-helyettes.

"Továbbra is kérjük, hogy a II. kerület álláspontját vizsgálja felül és kérjük a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is, hogy végre világosan mondja ki álláspontját a fejlesztés ügyében. Amennyiben a Bem rakparti villamos összekötés elhagyását ultimátumként kapja a Főváros, és a döntést véglegesen, hivatalos állásfoglalásban közlik, a Fővárosnak nem marad más választása, mint hogy a projekt megvalósításától elálljon. A Főpolgármester úrtól idézett mai nyilatkozat ezen érvrendszer és háttér mentén született és így is kell értelmezni."

A Fővárosi Önkormányzat nevében szeretném leszögezni: Budapest meg kívánja valósítani ezt a villamosberuházást, hangsúlyozta György István. Mint írta, a projektet még az előző városvezetés kezdte meg, azonban a közlekedési szakma, az összes szakmai civil szervezet és II. kerületen kívül a budai kerületek is egyöntetűen támogatják a projektet, mely Tarlós István Budapest-programjában is szerepelt. "Ahogy a nyilvánosság előtt ismert, sajnos a II. kerületi Önkormányzat a projektet immár két éve akadályozza, az elengedhetetlen tulajdonosi hozzájárulását nem adja ki." - áll a közleményben.

György István közlése szerint az ügyben az elmúlt hónapokban a nyilvánosság előtt látszólagos csend volt, azonban ezen időben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tanulmányt rendelt meg a Közlekedéstudományi Intézettől, a Főváros pedig a Budapesti Műszaki Egyetemet kérte fel a projekt műszaki tartalmának felülvizsgálatára. Mindkét vizsgálati jelentés a Főváros álláspontját erősítette meg. A II. kerületi Önkormányzat mai közleménye szerint azonban "kiderült: a kerület aggályai jogosak".

A főpolgármester hangsúlyozta: a Budai Fonódó projekt az NFÜ-től korábban már támogatást kapott, támogatási szerződés van érvényben. Mint jelezte: a jelentős szakmai, civil, lakossági támogatással bíró projekt valódi érvek nélküli meghiúsításának felelősségét nem vállaljuk, az a II. kerületi önkormányzatot terhel.

György István szerint ezek a viták Budapest fejlődését akadályozzák, és ellentétesek a többség érdekével. Minderre tekintettel Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult az ügyben, kérve, hogy a szakvéleményékre és a civil és lakossági támogatásra figyelemmel segítsen a projekt megmentésében és az NFÜ egyértelmű állásfoglalásának megszerzésében.