Árpád
-2 °C
9 °C

Szex a pótjegy mögött

2005.10.26. 23:21
Tatártöröklabancfattyok a parkolóőrök abban az országban, ahol erény az ellenállás - erre a következtetésre jutottunk parkolóőri munkák utolsó napjára. Mindent láttunk és sok mindent hallottunk az utcán, amely, igaza volt az Első Emeletnek, bizony hadszíntér. Megúsztuk a fehér Mercedest, a késes családot az Alsóerdősor utcából, így irigykedhetünk a mozgássérültek sportautóira, és rádöbbenünk: a népszerűséghez bankrablónak vagy rajzfilmfigurának kell lennünk. Parkolási munkanapló, befejező rész.
A parlamenti közvetítéseket elnézve talán nem is meglepő, hogy a politikusok például előszeretettel kerülnék ki a díjfizetést. A. mesélte, miközben a Klauzál téri nyilvános vécé felé gyalogoltunk, hogy néhány nappal korábban ott büntetett meg egy minisztert. Óvatosan szerettem volna kipuhatolni, melyiket, de úgy, hogy ne soroljam fel a teljes kormányt, nehogy gyanút fogjon, honnan ismerem azokat az embereket, akiket nem ismer és nem szeret senki.

Végül kiderült, hogy nem is miniszter volt, csak "szimpla" országgyűlési képviselő, "jött nekem a mentelmi jogával és a parlamenti parkolási engedélyével". De hiába, A. kemény asszony, pedig a képviselő - nem próbáltam kitalálni, ki volt az, 386 névvel nem dobálózna az ember akkor sem, ha tudná - minden bizonnyal szintén megígérte a kirúgatását. Ő viszont, ahogy mesélte, egyre csak azt hajtogatta, "mondja már meg uram, hol van itt az országház?", és mutogatott körbe a Klauzál téren focizó gyerekek, nyargalászó kutyák és csókolózó-dohányzó 14 évesek között. Végül a képviselő adta fel, legalábbis A. így mesélte.

De összefutott ő már a hatodik kerület polgármesterével is. "Na, az is vicces volt, ott állt az az ember, aki a rendeleteket csinálja, és kérdezte, hogy neki kell-e fizetnie vagy sem" - meséli mosolyogva. "Kérdeztem, itt lakik-e, van-e lakossági engedélye, mondta erre, hogy van neki valamilyen engedélye, de nem tudja, milyen. Hát kik vezetik ezt a várost, most mondd meg" - nevetgél, miközben csirkepörköltet ebédelünk 45 percre, szigorú keretek - 12.30 és 13.15 vagy 13.15 és 14.00 - közé szabott ebédidőnkben az ellenőrök egyik törzshelyén, a Klauzál téri vásárcsarnokban, ahol Zámbó Árpy szokott grillcsirkét árulni.

'Ott liheg az arcomba'

Persze nem ez volt a legérdekesebb történet, ami megesett vele - derült ki a tíz órán át tartó séta során. A. ugyanis szerencsére elég bőbeszédű asszony, így történetek egész sorát meséli el. "Egyszer megpótdíjaztam egy csinos kisautót, Nissan volt, ha jól emlékszem. Alighogy kinyomtattam a pótdíjszelvényt, már érkezett is a tulajdonos, harminc év körüli, jólöltözött fiatalasszony. Mondta az ilyenkor szokásosat, hogy nem tudta, hogy itt fizetni kell a parkolásért, meg azt, hogy egyébként is csak öt percre állt le, és úgy tudta, hogy van annyi türelmi idő, végül előjött a farbával, hogy ő főosztályvezető az APEH-nél, és nagyon megjárom, ha megbüntetem. Ettől sem ijedtem meg, még akkor sem, amikor elővette a telefonját, és elkezdte nyomkodni. Kíváncsi voltam, kit hív, hát ott maradtam. Pár másodperc múlva hallom, hogy felsír: 'anyu, megbüntettek a parkolóőrök, most mit csináljak?', na akkor eljöttem".


Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az én kedvencem azonban nem ez a história - bár jó hallani egy kemény APEH-esről, aki sírva fakad -, hanem egy furgonos sztori. A. állítja, az is vele esett meg, de talán bármelyik parkolóőr elmeséli ezt újdonsült kollégájának. Szóval egy furgont pótdíjazott éppen, amelynek lejárt a parkolójegye, hátrament, hogy nem rakodnak-e éppen, de nem látta semmi nyomát: az ajtó hátul be volt zárva, a sofőrteret a raktártől elválasztó függöny is el volt húzva. Hallani vélt ugyan valami neszezést azt autóból, de életnek semmi nyomát nem látta. Beütötte hát a radixba az adatokat, majd, miközben a kéziketyere nyomtatta a pótdíjcsíkot, elkezdte fotózni az autót. Megcsinálta a rendszámfotót, majd a szélvédőhöz lépett, hogy makróra állított gépével megörökítse a lejárt parkolójegyet is.

"Ahogyan helyezkedtem ide-oda, és néztem, hogyan tudom úgy lefotózni, hogy minden jól látszódjon, egyszer csak a háttérben kis időre szétnyílt a függöny, egy nő kipirult arcát láttam, a fényképezőben úgy tűnt, hogy ott liheg az arcomba, mögötte, gondolom, hogy térdelt egy fickó, és nyomták rendesen". Elvileg, ha van a kocsiban valaki, nem szabadna büntetni, hiszen az nem parkolásnak, hanem várakozásnak számít, amit bármikor meg lehet szakítani, és elmenni. De itt "úgy tűnt, hogy nem nagyon akarnak elmenni, legalábbis nem a kocsival", mosolyog. Annyira nem, hogy állítólag a fotón, a pótjegy hátterében, elmosódva látható volt a pár is, akiket, úgy tűnt, nem nagyon zavart a büntetés, mert nem hagyták abba az akciót.

Bármikor megszakítható

A pótdíjazást ugyanakkor, minden ellenkező híreszteléssel szemben, az utolsó fázisig meg lehet szakítani. Ez az utolsó fázis a nyomtatás, tehát amíg nem indul el a papírszalag a gépből, az eljárás bármikor leállítható. Ha a parkolóőr ezt tagadja, nyugodtan mondjuk meg neki - ha pótdíjazás közben érkezünk érvényes jegyünkkel az autóhoz -, hogy használja bátran a kék radixokon a Shift+V, az újabb, fekete gépeken az Esc billentyűket. Az ellenőrök egyébként jó eséllyel tényleg tagadni fognak, hiszen akkor ugrott az ütés, ugrott a pótdíj. Inkább odaadják a pótdíjfizetési felszólítást, és azt mondják, vigye be az ügyfélszolgálatra, ott majd törlik a büntetést. Erre egyébként, kedves autósok, nem kell mérget venni.


Nem igaz, hogy nem lehet kilépni pótdíjazás közben

Végképp nem szabad a parkolóőrökre hallgatni, ha akkor érkezik valaki az autójához, amikor azt már pótdíjazzák. Ebben az esetben sok ellenőr az esetleges veszekedés elkerülése érdekében azt a megoldást választja, hogy azt mondja az autósnak: szaladjon el a közeli automatához, vegyen gyorsan egy jegyet, és ha látják az ügyfélszolgálaton, hogy a pótdíjkészítés időpontjában vette a jegyet, akkor elengedi a pótdíjat. Hát nem, kedves autósok, az ügyfélszolgálaton azt fogják mondani, hogy ha csak egy perccel később is vették meg a jegyet, mint amikor a pótdíjfizetési felszólítás készült, már kár volt.

Mert övék a hatalom

Igaz, az ellenőrök többsége ezt nem azért mondja, hogy átvágja vagy kétszer fizettesse meg az embert, a többség egyszerűen csak kerülni akarja a konfliktusokat, túl akar lenni a dolgon a lehető legegyszerűbben. A parkolóőrködés korántsem az a munka, amit az ember szívét-lelkét beletéve végezne. Vannak persze, akik élvezik, hogy büntethetnek, de inkább az a jellemző, hogy egyfajta igazságosztónak érzik magukat ilyenkor. Azt érzik, hogy most az övék a hatalom, hogy jogosultak igazságot tenni, bosszút állni a világon az őket - és általában a gyengéket, kiszolgáltatottakat - ért sérelmeken.

Hiszen a parkolóőrök nagy többsége a szó klasszikus értelmében vett kisember, Ferge Zsuzsa egész életműve gyűlik össze reggelente és esténként a Szív utcában. Vannak köztük, akik napról napra élnek, gyakran teljes létbizonytalanságban, a rezsi kifizetése után napi pár száz forintot beosztva. Ezzel magyarázható - legalábbis szerintem - egymás kölcsönös és következetes urazása is, próbálnak önmaguknak és a helyzetüknek rangot, komolyságot adni. A legtöbbeknek ez egy kényszerpálya, "fotós voltam, a bal kezemben van egy visszatérő ínhüvelygyulladás, kirúgtak, ötvenévesen mit kezdhetnék magammal?", mondja G. úr, aki azért büszke arra, hogy a fotóit már többször megdicsérték. A kényszerpályára kerülését persze ők is megdolgoztak, S. úr például nyomdász volt "egész jó helyen", míg el nem kezdett inni; mi tagadás, a radixon a gyakorlás időszakában többször nyomott mellé, mint rá.

Bármennyire is kényszerpálya a parkolóőrködés, a teljesítménykényszer azért nagy úr. Ugyanis, noha kötelező penzum nincs, ha valaki egy pályáról rendszeresen kevesebb ütést visz be, mint az átlagos, előbb-utóbb barátilag megkérdezik tőle: ugyan miért? Az ilyen baráti beszélgetéseknek, ahogyan mesélik, általában nincs jó vége. Ezért aztán a parkolóőr időről időre pótdíjazási trükkökre kényszerül.

Másodpercemberkék harca


Ha nincs rendszám, nincs mikuláscsomag

Megvan például a maga technikája annak, mit tegyenek, ha olyan autóra bukkannak, amely jegy lejártát követő 15 perces türelmi időből eltöltött már 11-12 percet. Ilyenkor ellenőrizni kell ezt-azt, majd nagyon lassan elkezdik bevinni a radixba az autó adatait, és abban a percben, amint letelik a negyedóra, már nyomtatják is kis a pótdíjat, nehogy az autós beelőzhesse őket. Az autósok ugyanis - ha egész nap fizető övezetben kell parkolniuk - nagyon odafigyelnek minden percre; nem egyszer fordult elő, hogy pontosan a negyedóra lejártakor voltak ott a következő parkolójeggyel.

A kevésbé lelkiismeretes és teljesítményvezérelt ellenőrök külön örülnek annak, ha egy-egy autót elhalmoznak reklámanyaggal, szórólapokkal. Ekkor ugyanis nyugodtan lehet pótdíjazni arra hivatkozva, hogy nem látták a parkolójegyet, hiszen elvileg az autóhoz nem nyúlhatnak, ami - ha szigorúan vesszük - azt is jelentheti, hogy a szélvédőt és az azon lévő szóróanyagot sem piszkálják. Ha esetleg nem lenne az autón szórólap, de a közeli kapubejáróban ott hagytak egy csomaggal, a parkolóőrök hajlamosak néha egy kis kreativitásra is, hogy meglegyen a napi ütésszám.

Persze azzal a lehetőséggel, hogy az autókhoz nem lehet nyúlni, az autósok is szívesen élnek: a VII. kerületben van egy fehér 120-as Skoda, amelyen elől nincs rendszám, míg hátul egy rágumizott kartonlappal le van takarva. Mint rendkívüli jelenséget, jelentettem a belső ellenőrömnek - hierarchia negyedik szintje, ha jól számolom -, de ő megnyugtatott, hogy egy ott lakó, aki nem hajlandó kiváltani a lakossági engedélyét, hagyjam. Hagytam, egyébként sem égett bennem a tűz, hogy pótdíjazzak nyakra-főre.

Sportautó mozgáskorlátozottaknak

Ennél tenyérbemászóbbak azok, akik mozgáskorlátozott igazolványokkal ügyeskednek - azt ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy a magyar autóstársadalom körülbelül fele mozgásában vagy érzékszerveiben korlátozott vagy rendszeresen ilyen családtagot szállít. Különösen az szúrt szemet, még nekem, tapasztalatlan ellenőrnek is, hogy a kétszemélyes sportautók egytől egyig mozgáskorlátozottak tulajdonában vannak. Akiken néha nem is látszik a rokkantság: a Podmaniczky utcában egy kék villámból két hatalmas, kigyúrt, csillogó koponyájú mozgássérült szállt ki, csak a napszemüvegük utalt arra, hogy valószínűleg vakok voltak (bár ebben az esetben nem kis bátorság volt tőlük, hogy kábé százzal rongyoltak végig a körúttól majdnem a Bajcsyig).

És itt már vissza is tértünk a parkolóőrök igazságérzetéhez és szociális körülményeihez: a fenti jelenet valószínűleg még egy átlagos körülmények között élő emberből is kiváltja a bosszúvágy édes érzését. A parkolóőrök többsége az ilyen helyzetekben, egyenruhája páncéljában - amely nemcsak ápol és eltakar, hanem el is személytelenít, régi, bár régen látott ismerősöm nem ismert fel a Bajcsy-Nagymező sarkán - fontos személyiségnek, komoly tényezőnek érzi magát azáltal, hogy "hatalom" került a kezébe. "Milliós autójuk van, és nem képesek nyamvadt 200 forintot költeni egy parkolásra" - igaz, ezt nem az egyik kollégám, hanem egy alumínium ételhordóval ballagó nyugdíjas mondta, aki feltehetően a parkolóőrökben látta az aszfalt Dennis Moore-ját, aki, ha nem is farkasbabbal, de radixszal tesz igazságot ebben a zord világban.


A titokzatos, megnyomorító sofőrinfluenza kíméletlenül szedi az áldozatait az autósok körében

Ezzel egyébként jól összefoglalta a parkolóőrök többségének érzelmeit is. A drága és hivalkodóan drága autók pótdíjazásával a parkolóőr, legalábbis úgy érzi, megmutatja a világnak, hogy nem minden a pénz. Persze ebben tévednek, hiszen egy Audi A6-os tulajdonos valószínűleg nagy ívben tesz arra, hogy megbüntették 1320 forintra, és megnézném azt a jogászt, aki bírósághoz fordul ennyi pénz miatt (igaz, az adósok többsége ennél jóval többel tartozik, P. úr felidézte, hogy az év elején lefoglaltak egy autót, miután annak tulajdonosa 823 ezer forintos pótdíjtartozást halmozott fel, egy másik notórius nemfizetőnek az ingatlanján van jelzálog egy 1,3 millió forintos tartozás miatt).

Öntudatos hajléktalanok

Ilyen összegek láttán-hallatán - pláne, hogy ezeket most már az APEH hajthatja be - persze érthető, miért is utálják úgy az autóstársadalom tagjai a parkolóőröket - és nemcsak ők. Megdöbbentő élmény volt számomra, hogy a Rózsák terének környékén napozgató hajléktalanok, ahányszor arra jártam - és nem kevésszer - minden alkalomra tartogattak egy-egy megjegyzést. A csúcs az volt: "Nem igaz, miért nincs valami tisztességes munkája... Az összes ilyet elküldeném Csepelre a vasgyárba betonozni". Tízórás gyaloglás alatt felélve szociálisérzékenységem-tartalékomat szívesen visszakérdeztem volna, hogy ő miért nem ott áll sorba ahelyett, hogy Metró újságokat és Fedél nélkült árusít, de megtanítottak arra, hogy hallgassak, hát hallgattam. Viszont az biztos, hogy Fedél nélkül-vásárlásaimban számottevő visszaesés lesz ezentúl - menjenek el inkább a vasgyárba betonozni, ha tudnak.

Persze néha nemcsak a hajléktalanok, hanem az autósok parkolór-gyűlölete is érthetetlen, de ott általában legalább az alapja megvan a dolognak. Persze nem mindig: az Alsóerdősor egyik kisboltja előtt egy kék Renaultból kiszálló huszonéves srác kért meg, hadd ne kelljen neki elgyalogolni az automatáig, csak egy üdítőért szaladna be a kisboltba. Mondtam, rendben van, tényleg nem akartam szétfüstölni a radixot, menjen. Néhány perccel később, már a Péterffy utcán ballagok, elgurul mellettem a kék autó, a lehúzott ablakon kiszól a srác: "azért nagy gecik vagytok ti, bazmeg"; gondolom, jól megmutatta a barátnőnek, milyen is ő, amikor igazán kemény. Ilyenkor aztán persze, hogy még a leggalamblelkűbb parkolóőrök zsebében is kinyílik a bicska - pláne, ha tényleg hordanak maguknál.

Tatártöröklabancfatty parkolóőrök

De ettől függetlenül azt hiszem, mégsem ezért utáljuk a parkolóőröket. Hanem azért, mert, ha ez viccesnek is tűnik, a parkolási ellenőrök valamilyen szinten a hatalmat testesítik meg. A hatalmat, amelyet ebben az országban, ahol a történelem másról sem szólt, mint arról, hogy a hatalom beleavatkozott a mindennapokba, családok életébe, egyéni sorsokba. Tatár, török, osztrák hódítók, janicsárok és labancok, Jellasicsok és Haynauk, vörös- és fehérterror, keretlegények, ávósok és munkásőrök, náci megszállók és szovjet ideiglenesen itt-tartózkodók - ez jut eszünkbe a hatalomról.

Mi egy betyárkodó kuruc nemzet vagyunk, ahol az ellenállás, a törvények és (jog)szabályok kijátszása a társadalom szemében nem büntetendő cselekmény, hanem az igaz magyar virtus igazolása, a köz elismerését kiváltó ügy; gondoljunk csak Lúdas Matyira, Rózsa Sándorra vagy a viszkis Ambrus Attilára. És ebben a kontextusban a parkolóőrök kétségkívül a labancok, a Döbrögik, a rendőrök - a Gonosz egyenruhás megtestesülései. Akiknél jobban már csak azokat az autóstársainkat utáljuk, akik hozzánk hasonlóan a szabályok kijátszásával akarnak parkolni, és akik miatt a negyedik, hetedik, tizenegyedik körünket kell megtennünk, ha a Síp utcában vagy a Kazinczyben vagy a Dohány, Wesselényi, Nagydiófa utcákban - vagy bárhol a belső kerületekben - szeretnénk végre megállni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!