Akit a gázgyár füstje megcsapott

Rekonstrukció, rehabilitáció, fejlesztés, a terület megnyitása, múzeum, régészeti feltárások, kerékpárút, a Duna-part rendezése, környezeti kármentesítés, területrendezés, rekreációs lehetőségek, kulturális funkciók - csak néhány azon kulcsfogalmak közül, amiket az utóbbi években, évtizedben bedobtak a köztudatba, ha az észak-budai csücsökben elterülő óbudai gázgyárról esett szó. Budapest egyik legszebb Duna-menti része, a sokak által alig ismert, szépséges ipari műemlékegyüttes sorsa a jelek szerint az idén egyenesbe kerül. A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy a fővárosi tulajdonban lévő terület megnyitása 2006 végére várható.

Az óbudai gázgyár ügyében 2005 decemberében döntött a Fõvárosi Közgyűlés a fejlesztési koncepcióról, a 2006. április 27-i döntéssel alapították meg a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zártkörűen Működõ Részvénytársaságot, ami a terület vagyonkezelõje lett. Az alapító okiratot május 31-én írták alá, Gróf Imrét július elsején nevezték ki vezérigazgatónak, így tulajdonképp a rehabilitációt koordináló érdemi munka pár hete kezdõdhetett csak meg. Gróf Imre városházi ideiglenes irodájában fogad, egyben elárulja, hogy a társaság a gázgyári területen kialakítandó irodába szeptember elejétõl költözik, hogy helybõl tudják irányítani a terület ügyeit. Az idõ pedig kissé sürget, hiszen szeptember 15-ig kell az ideiglenes fejlesztési tervet elkészíteni.

Elhanyagolt, életveszélyes

"Az óbudai gázgyárról sok dokumentum, tanulmány, írás készült eddig, ezeket át kell nézni, rendszerezni, amit nehezít az, hogy korántsem egységes a több mint húsz hektáros terület dokumentáltsága" - mondja az elõttük álló feladatokról az igazgató. Emellett a gázgyári terület értékeirõl vagyonbecslést kell készíteni, az épületek értékét is fel kell mérni, mindezt azzal együtt, hogy műszaki, infrastruktúrális javaslatokat is tenni kell a rövidtávú elõhasznosítás érdekében (mint amilyenek például a 2006. májusi színházi előadások is voltak).

"A terület jó része jelenleg meglehetõsen elhanyagolt, életveszélyes, mostani állapotában nem lehet embereket beengedni, noha az érdeklõdés nagy" - mondja az igazgató azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz látogatható a műemlékegyüttes. "Az érdeklõdésnek engedve azonban 2006. szeptember 16-17-én, a Kulturális Örökség Napja keretében megnyitjuk a gázgyárat, ekkor regisztráció után, kis csoportokban, kísérõvel megtekinthetõk lesznek a műemléki részek" - teszi hozzá.

"A Duna-parti sétány megnyitása is szerepel a tervek között, természetesen a statikai, biztonsági kérdések tisztázása - no és a megfelelõ közvilágítás kialakítása - után" - magyarázza az igazgató. Persze nemcsak a ipartörténet és építészet iránt fogékony átlagemberek, hanem rendezõk, filmes stábok, rendezvényszervezõk is érdeklõdnek a komplexum iránt. A gond azonban minden esetben az, hogy nincsenek működõ közművek a területen, tehát elõbb ezekrõl kell valamilyen formában gondoskodni.

Földhözragadt

Több tanulmány is készült a gázgyár kulturális örökségérõl, illetve annak legszebb darabjáról, a központi helyen lévő víztoronyról és a mellette lévõ három kátránytoronyról. A gyár maga 1912-1914 között épült, és az épületek jó része ma már védett ipari mûemlék. Megõrzésük tehát kötelezõ, rehabilitációjuk azonban igen nehéz a sok kötöttség miatt - hiszen egy szigorú funkcionalitás kiszolgálására emelt épületcsoport kevés alternatív felhasználásra kínál lehetõséget. "Felvetõdött többek között egy műszaki múzeum létrehozásának ötlete is, de kérdés, hogy állami támogatás híján milyen forrásokból lehet majd fenntartani egy ilyen nonprofit intézményt" - említ egy, a területre szabott ötletet Gróf Imre.

Az épületek után rátérünk földhözragadtabb témákra. A terület régészeti feltárása például külön kérdés, mivel itt húzódott a római határvidék, és a szomszédos Aquincum miatt rengeteg régészeti maradvány lehet a föld alatt. Ezen kívül az ipari környezetszennyezés kérdése is napirenden van, mivel a gázgyár majd egy évszázados működése alatt nehézfémsókkal szennyezõdött nagy mértékben a talaj. Ezzel kapcsolatban elõször fel kell mérni az szennyezettség mértékét és a veszélyességi skála alapján dönteni a földcserérõl, a mentesítésrõl vagy a szennyezett területek lefedésérõl. Mindezek a beruházás ütemében elvégzendõ feladatok.

A rehabilitációs munkákat könnyítheti, hogy a Budapesti Városfejlesztési Zrt kapcsolatban van hollandiai kollégákkal is: a hasonlóan műemlékjellegû amszterdami gázgyár hasznosítása során szerzett tapasztalotokból a magyar illetékesek is profitálhatnak.

Jabba palotája

Mint beszélgetésünk során kiderül, a területen vannak olyan épületek, amik nem védettek ezért ezek jó része bontható, mert a jövendõbeli befektetõ esetleg nem tud mit kezdeni kezdeni a Duna-part közelében lévõ javítóműhelyekkel, a ronda, leharcolt raktárakkal, vagy a fémszerkezetes csarnokokkal. A gázgyárral kapcsolatban a Budapesti Fejlesztési Zrt olyan befektetõket vár, akik nem riadnak vissza az igen komplex, sok kötöttséggel, specifikummal megvert/megáldott területtõl. És bár sok befektetõt elriaszthat a területtel járó rengeteg gond, annyi azonban bizonyos, hogy fantázia van a gázgyárban, "akit a gázgyár területe megkapott, az visszatér, azt nem hagyja nyugodni a hely hangulata, gondolatébresztõ izgalmassága".

Arról, hogy a terület életveszélyes, saját szememmel győződök meg, a biztonsági szolgálat csak egy nyilatkozat aláírása után enged be, a szöveg szerint csak saját felelősségemre tartózkodhatok a kapun belül. A vagyonőrök azzal a figyelmeztetéssel búcsúznak, hogy lehetőleg ne térjek le az aszfaltozott utakról, "a dzsumbujba" ne merészkedjek, mivel a környék tele van nyitott közműaknával, különféle ipari nyiladékokkal, lezáratlan gödrökkel és lyukakkal. Szóval ha mégis letérnék az útról alaposan nézzek a lábam elé. De jobban teszem, ha egyáltalán nem térek le.

Behatolva a forróságtól remegő levegőjű gyártelepre, hamar feltárul a komplexum leglenyűgözőbb épületegyüttese, a fentebb már említett víztorony és a három kátránytorony. Valahogy Jabba palotája jut róla eszembe a Jedi visszatérből, mesés, egyszerűen mesés a hatlams nyílt teret uraló négy torony. A belső térbe lépve (ami az omlásveszély miatt nem igazán javasolt) pedig megszakad a lélegzet is, a kupolák nyílásain bevágódó fénynyalábok, a szűk csigalépcsők, a téglafalak, boltívek együttese valóban mihamarábbi hasznosításért könyörög.

Körülbelül két órát töltök kísérő nélkül a gyártelepen, a legnagyobb déli hőség idején, körülbelül fél óra alatt rájövök, hogy többek között miért baj a közművek teljes hiánya - majd megdöglök egy pohár vízért. A területen amúgy is érezhető a mérgező fémekkel teli gáziszap enyhén fullasztó kigőzölgése, a szóbeszéd szerint nem véletlen, hogy nem élnek giliszták az itteni földben. A kibelezett aknákat kerülgetve azért bekukkantok az összes nyitva lévő épületbe, a Jabba-palotán kívül jónéhány értékes és érdekes csarnok, fűtőház, laboratórium tátong üresen és szétverve - az omlásveszélyre figyelmeztető táblák valóban nem véletlenül vannak mindenütt jól látható helyekre kibiggyesztve.

Több ezer hulla

A látottaktól lenyűgözve, kifelé menet benézek a szomszédos, kerítéssel elválasztott nadrágszíjparcella területére, ahol a daruk és földmunkagépek árnyékában régészek is ásnak. A főváros ugyanis korábban már eladott egy darab földet a gázgyár mellett a Graphisoftnak, amely a Technopolis projekt keretében más cégek számára teszi lehetővé technológiai központ, európai fejlesztési centrum létesítését. A beruházások létesítése előtt törvényben előírt régészeti feltárásokra van szükség, ennek megfelelően az archeológus kutatók jelenleg itt dolgoznak.

A feltárásokról Lassányi Gábor, az Aquincumi Múzeum munkatársa, a gázgyári ásatások vezetőjét kérdezem. "A gázgyár felépítése előtt homokdombos terület volt ez a Duna partján, amelyet a római korban intenzíven használtak. A huszadik század elején azonban az építők legyalulták a dombokat, miután bizonyos részeket akkor feltártak Kuzsinszky Bálint, az aquincumi múzeum akkor igazgatójának vezetésével. A kor viszonyaihoz képest ez igen komoly feltárás volt, de a terület ledózerolásával és a gyár felépítésével sok lelet megsemmisült" - mondja Lassányi Gábor, aki a veszteségek szemléltetésére később két virágládának használt római szarkofágot mutat a gyár bejáratánál.

A mostani megelőző feltárásokat a beruházó - azaz a Graphisoft - finanszírozza, a terület történetéről röviden annyit tudok meg, hogy az Aquincum polgárvárosának falain kívüli részen voltak többek között az akkori ipartelepek, fazekasműhelyek és ide temetkeztek a város polgárai. "Pár évvel ezelőtt még csak sejteni lehetett, hogy ennyi sírt találnak majd itt a régészek. 2005-ben és idén eddig összesen 430 római sírt tártunk fel és a munka javában tart még. Óvatos becslések szerint is több ezer temetkezési hely lehet a területen" - meséli lelkesen az archeológus, majd körbevezet a forró gödrökben görnyedő, óvatosan lapátolgató munkások, leleteket ecsetelő, csontvázakat tisztogató technikusok közt. Két szinte teljesen épnek látszó római kori csontvázat is megcsodálhatok, azonban Lassányi Gábor felhívja a figyelmemet arra, hogy az egyik halottnak hiányzik a feje - a koponya a gázgyár építésekor az itt lefektetett, jókora ipari csővezetéknek esett áldozatul.

A temetkezési leletek mellett más kőépületek maradványait is megtalálták már itt a huszadik század elején, például egy kora keresztény sírkápolna is állt valamikor itt. "A terület olyan gazdag régészeti emlékekben, hogy minden egyes épület, minden négyzetméternyi föld és beton alatt lehetnek római, de akár rézkori vagy bronzkori leletek is" - teszi hozzá búcsúzóul a kutató.

A kijáratnál a biztonsági őr minden további nélkül utamra bocsát, kilépési nyilatkozatot már nem kell aláírni, én meg kicsit fellélegezhetek, hogy ép bőrrel megúsztam a nem mindennapi terepszemlét. Az őr kifelé menet még megkérdi, hogy jövök-e még valamikor. Ha minden jól megy, szeptemberben már szakértő vezetővel, csoportosan.