Kontármunka a kettes metró felújított állomásain

2005.08.22. 17:42
Kivitelezési hibák tömkelege és beázás a piros metró frissiben felújított állomásain, két nappal azután, hogy szombaton ismét átadták a forgalomnak a teljes vonalat. Tíz hét alatt végeztek a kettes metró 2005 nyarára ütemezett felújítási munkáinak java részével, a jelek szerint azonban a hamar munka valóban ritkán jó.

A nyolcmilliárd forintos beruházáson hatszázan dolgoztak, a munkások 12 ezer négyzetméter lemezburkolatot szereltek fel, csaknem négyszáz tonna sínt fektettek le, hatszáz köbméter betont öntöttek le, és 81 kilométer kábelt cseréltek ki. A metróvonal 2007-ig tartó felújításának erre a nyárra ütemezett munkái augusztus 20-ig tartottak, a tíz hét alatt kompletten felújítottak három metróállomást is. A Batthyány tér, az Astoria és a Keleti pályaudvar metróállomása új arculatot kapott, így a tavaly felújított Blaha Lujza téri és a Kossuth téri állomásokkal együtt már a vonal öt állomása néz ki egységesen ugyanúgy.

Összegányolt

Klikk a képre!
Minőségi munka

Az, hogy az elkészült állomások összképe kinek tetszik, kinek nem, nyilván ízlés dolga, de az már nem, hogy jobban megnézve rengeteg hiba fedezhető fel a felújított terekben. Hasonló hibákat már a tavaly elkészült Blaha Lujza téri és a Kossuth téri állomásokon is lehetett találni, ezt többen szóvá is tették. Úgy tűnik azonban, hogy egy év alatt nem sikerült olyan munkamódszert kidolgozni, amivel ezek elkerülhetők lettek volna - így a most átadott három állomáson valósággal hemzsegnek a kontármunkára utaló jelek (lásd negyvenképes galériánkat).

Az összegányolt munkadarabok, az igénytelen megoldások alapvetően háromféle esztétikai hibához vezettek: egyfelől szinte megszámlálhatatlanul sok a rossz illesztés, és látszólag (főként a kőburkolatok és a lemezek találkozásánál) nem is törekedtek a megfelelő illeszkedésre. A legszembetűnőbb a mozgólépcsők és a falak közti, a patkányok és csótányok számára ideális átjárást biztosító hézagok, és rengeteg a síkba még csak véletlenül sem simuló burkolatelem is. Ezek mellett már csak hab a tortán a piros információs panelek szigetelőszalagos rögzítése, a fali és mennyezeti konzolok rúdjainak kivágott lyukak igénytelensége.

A tervezők nem gondoltak

Az egyformára szabott állomások más gondot is felvetnek (mint arra a T. Homár egyik olvasója is rámutatott a témábavágó posztban): a metróban ülők ha kicsit is figyelmetlenek, könnyen eltéveszthetik, hogy éppen melyik állomáson is járnak. Az új arculat ugyanis csak szövegesen igazít el, a tervezők nem gondoltak arra, hogy például markáns színekkel kellene jellegzetessé tenni az egyes állomásokat (mint például a hármas metró állomásai viszonylag jól felismerhető hunyorítva is).

Klikk a képre!
Pedig az összkép nem rossz

Ugyanígy szóvá lehet tenni, hogy ismét nem gondoltak a vakok és gyengénlátók igényeire a tervezésnél, kivitelezésnél. Sehol nincs (előlegezzük meg: egyelőre) vakvezető csík, pedig a ragasztott vagy padlóba mart segítség nem kerülne horribilis, százmilliós összegbe. A lépcsők éleit, illetve minden egyéb szintkülönbséget éles kontrasztú, más színű festéssel és felülettel kellene érzékelhetőbbé tenni. A jelenlegi fényesre polírozott padló helyett jobb lenne a matt felület, ami a tükröződő csillogóval ellentétben nem nehezítené meg a rosszabbul látók mélységérzékelését. Emellett nagy, jól látható betűkkel kiírt információkra is szükség lenne, a metrószerelvények apró betűs reggeli és esti menetrendje a peronok fölött sokak számára alig olvasható.

Be is ázott

Az időjárás sem kegyelmezett a piros metrónak, a rendkívüli esőzés miatt beázott a Batthyány téri metróállomás. A BKV illetékese a HavariaPress hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy az állomás egyik vasbeton födémje ázott át, olyan helyen, ahol 1972 óta eddig még sohasem. Molnár Gábor projekt-főmérnök a hírügynökség érdeklődésére elmondta, az érintett födémre a felújításkor nem is kértek szigetelést, hiszen még soha nem volt ott vizesedés.

A főmérnök szerint a hétfő délelőtti esőzés csak a rendkívül vízmennyiség miatt idézhette elő a kis mértékű beázást. Ugyanakkor elmondta, hogy hasonlóan nagy vízhozamú eső a későbbiekben is okozhat kisebbfajta beázást ugyanott. A mostani beázás egyébként az utasforgalomban semmilyen fennakadást nem okoz, és a hibát várhatóan keddre kijavítják.