Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Tizenhat házat biztos lebontanak a régi zsidónegyedben

2004.07.08. 16:57
Az ÓVÁS! városvédő egyesület gyalogos és buszos körsétán mutatta be a VII. kerület lakatlanul álló, bontásra ítélt házait, amelyek többsége kiemelt építészeti értéket hordoz. Az egyesület aktivistái festékszóróval hagyták ott kézjegyüket néhány érintett házon; a busz mögött várakozók ilyenkor türelmetlenül dudáltak. Az önkormányzat pénz hiányában nem renováltatja, hanem lebontatja a rossz állapotú házakat, hogy a helyükön újak épüljenek, az egyesület szerint azonban szeretné ezt megakadályozni. A civil szervezet egyik tagja úgy fogalmazott, a lakók kiköltöztetése "erőszakos lakosságcsere".
Bámész turistacsoportnak hihették a környékbeliek az ÓVÁS! városvédelmi egyesület által, a régi zsidónegyedben rendezett séta résztvevőit. A kirándulás egy részét a csapat egy, a Margitszigetről ismert, nyitott, háromkocsis busszal tette meg, amely mögött gyakran indulatosan dudáló kocsisor gyűlt fel a szűk utcákban. Főként akkor, amikor az egyesület két aktivistája egy festékszóróval és egy sablonnal felszerelkezve rendre kiszállt egy-egy háznál, hogy a falra fújja az ÓVÁS! nagy nyomtatott R-t formázó kézjegyét. Ezt az akciót különösen rossz néven vette a már épülő Holló utca 9 alatti lakópark egyik munkása, aki "Ha megcsinálód, fel foglak jelenteni" - felkiáltással vonult el.

A Dob és a Király utca közötti keresztutcák műemlékjellegű, de romos házaiból utcánként körülbelül egyet hagynának életben a terület rendezési tervei, mondta Perczel Anna építész, a séta idegenvezetője. Közvetlenül mintegy tizenhat, hosszú távon pedig huszonhat ház van bontásveszélyben.

Védelem egy évre

Tekintse meg képeinket!
Miután az ÓVÁS! beadványt nyújtott be, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) részéről Varga Kálmán ígéretet tett, hogy az egyesület mellé áll. Kiadtak egy rendeletet, amely egy évre védelem alá helyezi a területet, ezt azonban az önkormányzat megfellebbezte. A KÖH-nak és az ÓVÁS!-nak sincsenek törvényes lehetőségei azokban az esetekben, amikor a történelmi, városesztétikai értékeket hordozó épületekre már érvényes bontási engedélyt adtak ki, és a ház a beruházó tulajdonába vándorolt, tudtuk meg Marinov Pétertől, a séta egyik fő szervezőjétől.

Így járt például a Holló utca 11-ben még éppen megtalálható, szecessziós Ezüstműves Ház is, amelynek megmaradásáért júniusban demonstrációt tartott az egyesület; sikertelenül, hiszen most már csak egy torzót látni a házból. Megőrizték azonban a jövőnek a Rumbach Sebestyén utca 10 és a Károly körút 9 közötti háromudvaros, eklektikus átjáróházat, amely rejtett útként szolgált a Rumbach utcai régi zsinagóga felé. A zsinagóga épületében a később Kisinyovba hurcolt zsidókat gyűjtötték össze a holokauszt idején, mondta Szegő György, az ÓVÁS! egyik alapítója.

Névleges státusz a világörökség szomszédságában

A KMH további hetven épületet kíván a jövőben védelmébe venni, mondta Perczel Anna a szintén bizonytalan sorsú Dob utca 19-ben, a Szódaudvarban rögtönzött sajtótájékoztatón. Marinov Péter elmondta, a VII. kerület érintett övezete úgynevezett védő rávezető zónát képez az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Andrássy út körül, aminek nincsen semmi kézzelfogható műemlékvédelmi haszna, viszont indokolja, hogy a környék eredeti formájában maradjon fent.

Az egyesület célja, hogy az épületeket ne rombolják le, hanem állítsák vissza eredeti állapotukat, erre azonban az önkormányzatnak nincs pénze. Perczel Anna értesülése szerint ez olyannyira igaz, hogy a romosnak talált házak lakóinak kiköltöztetéséről rendszerint nem a kerületvezetés, hanem a beruházó gondoskodik, és szerződésben vállalja ennek anyagi terheit is, hiszen az üressé vált telken gyorsan elkészülő, jól jövedelmező társasházakat húz fel.

Muskátli, kisváros

Klikk a képre!
Hunvald György, a kerület polgármestere korábban az egyik hetilapnak azt mondta, szeretnék, ha a régi polgárházakban kialakított, szinte komfort nélküli lakások eltűnnének, a romos házakat lebontanák, az ablakokban muskátli lenne, kiskocsmák nyílnának, és a környékbe ismét élet költözne. Az ÓVÁS! tagjai szerint azonban a zsidónegyed Budapesten egyedülálló építészeti értéket képvisel, és fontos az élethez az a kisvárosias jelleg, amit ezek az egy-három emeletes, néhol szecessziós, néhol art deco, néhol eklektikus stílusú házak jelentenek.

"Nem tudom" - felelte Perczel Anna arra a kérdésre, hogy mekkora lakossági támogatás áll szervezetük tevékenysége mögött. Hozzátette, egy felmérés szerint a lakók többsége - épülettípustól függetlenül - ragaszkodik szűkebb pátriájához. Az építész még a körséta során úgy fogalmazott, a terület átrendezése és a lakók kiköltöztetése akár "erőszakos lakosságcserének" is tekinthető.