Judit
-2 °C
8 °C

Gyurcsány Pokornival is megküzd a bíróságon

2005.03.18. 17:26
A tankönyvkiadó privatizációja körüli furcsaságokról tartott tavaly novemberben sajtótájékoztatót a fideszes politikus, a megállapításokat sérelmező miniszterelnök polgári per keretében kíván elégtételt venni. A per pénteki, első tárgyalásán a peres felek jogi képviselői csaptak össze, kedélyes, felhőtlen jogi adok-kapok keretében.

Pokorni Zoltán a Nemzeti Tankönyvkiadó 2004 őszén végbement privatizációja körüli állítólagos szabálytalanságokról, furcsaságokról tartott sajtótájékoztatót 2004. november 19-én, valamint november 22-én. Pokorni elmondta, hogy a látszat semmiképpen sem kedvez a kormányfőnek, Gyurcsány Ferencnek vigyáznia kellett volna, hogy ne tűnjön úgy, korábbi, üzletemberi léte és a miniszterelnökként "alá besorolt ÁPV Rt. döntései" összefüggnek.

A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a tankönyvkiadót megvásárló Láng Kiadó tulajdonosa, Erdős Ákos, a kormányfő üzleti partnere. "Ez az állítás igaz és helytálló, és ezt a parlamentben Gyurcsány Ferenc sem tudta cáfolni" - mondta a politikus, aki úgy vélte, a tényt nem is lehet cáfolni, mert Erdős Ákos irányítja, tulajdonolja Gyurcsány Ferenc két volt cégét.

Egyszerű adásvétel

Gyurcsány Ferenc szerint Pokorni kijelentései sértették a személyiségi jogait, mivel azt sugallták, hogy miniszterelnökként visszaélt hatalmával és befolyással volt a privatizációs folyamatra. A nézeteltérés "tisztázása" a Fővárosi Bíróságon folytatódott pénteken. A felperesi keresetben a Gyurcsányt képviselő ügyvéd kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés tényét, és kötelezze az alperest, Pokorni Zoltánt, hogy saját költségén jelentesse meg az ítélet rendelkező részét. A felperes rámutatott, hogy Gyurcsány még sportminiszteri pályafutása előtt eladta a kérdéses cégeket, és hogy az egyszeri adásvétel még nem jelent "üzleti partnerséget".

Svejk a bíróságon

"Mi az hogy, nagyon is" - kezdte mondandóját Pokorni Zoltán jogi képviselője, aki szerint ügyfele semmilyen jogsértést nem követett el, ellenben véleményével kritikát fogalmazott meg politikai ellenfeléről. Az alkotmányban védett véleményszabadság kereteibe szerinte bőven belefért, hogy a cáfolatlan tények alapján Pokorni a kifogásolt megállapításokat tette. Tény ugyanis, hogy a Láng Kiadó vette meg a tankönyvkiadót, tény hogy Gyurcsány a miniszterelnök, tény hogy Gyurcsány a főnöke az ÁPV Rt.-t felügyelő pénzügyminiszternek, tény hogy a pályázat kiírása körül több furcsaság is volt, és tény, hogy a pályázatot az a Láng Kiadó nyerte, aminek Erdős Ákos a tulajdonosa, sorolta az ügyvéd.

Az ügyvéd szerint a közéleti szereplőknek számolni kell azzal, hogy tevékenységüket kritikával, negatív véleményekkel illetik, bírálják. Az ügyvéd nagy derültséget kiváltva Svejket idézte, aki szerint ha fehér szülőknek néger gyereke születik, akkor legalábbis gyanakodnia kell az apának.

Nem tesz vallomást Gyurcsány

A felperes szerint a közéleti szereplőktől ugyanakkor az is elvárható, hogy nagy pontossággal fogalmazzanak, ha általuk nagy horderejű témákban tartanak sajtótájékoztatót. Így többek között az "üzleti partnerség" fogalma szigorúan véve nem érvényes Gyurcsány és Erdős kapcsolatára.

Az alperes végül bizonyítási indítványjként az javasolta, hogy a bíróság hallgassa meg tanúként Vági Mártont, az ÁPV Rt. vezérigazgatóját és Török Zoltánt, a pályázaton kibukott Mozaik kiadó ügyvezetőjét a privatizáció körölményeiről, illetve Erdős Ákost és Gyurcsány Ferencet "szoros kapcsolataikról". A bíróság előtt álló miniszterelnök víziója újfent némi derültséget váltott ki a tárgyalóban, azonban végül a bíró elutasította az alperesi indítványokat, és április 8-ra túzte ki az új tárgyalást, amin ítélethozatal várható.