Ambrus
-7 °C
3 °C

A határon elkapták Kulcsár feltételezett bűntársát

2004.06.10. 15:39
A határon fogták el Kerék Csabát, a Britton cégcsoport magyarországi vezetőjét, akire múlt héten terhelő vallomást tett Kulcsár Attila. Az ügyészség csütörtök délelőtt bejelentete: Kerék Csabát ma gyanúsítottként hallgatják ki. Az Index úgy tudja, hogy a kihallgatás jelenleg is tart az Országos Rendőr-főkaptányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán.
Csütörtök hajnalban a határon elfogták Kerék Csabát, a Britton cégcsoport magyarországi vezetőjét - tudta meg az Index. Az ORFK nem adott tájékoztatást, a szóvivő sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a hírt, csupán annyit közölt, az ügyben az ügyészség nyilatkozik.

Gyanúsítottként hallgatják ki

"Ügyészi utasításra csütörtökre virradóan az ártándi határátkelőhelyen elfogták K. Csabát, a K&H nyomozásához köthető személyt" - jelentette be Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője Budapesten újságíróknak. "A büntetőeljárási törvény szerint az őrizetbe vételt követően 24 órán belül K. Csabát gyanúsítottként hallgatja ki a nyomozó hatóság, az Országos Rendőr-főkaptányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának és az ügyészségnek a munkatársai. Ez a mai nap folyamán megtörténik" - mondta Borbély Zoltán. Kérdésre válaszolva nem erősítette meg, hogy az elfogásnak köze lehet Kulcsár Attila a K&H Equities több milliárd forintos sikkasztással gyanúsított volt befektetési tanácsadójának vallomástételéhez. Az Index Sódor István főügyésztől délután úgy értesült, hogy a kihallgatás jelenleg is tart az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán.

Kulcsár Attilát nyolc napon belül háromszor hallgatták ki, a múlt héten kétszer a Fővárosi Főügyészségen, szerdán pedig a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban (KÜNYH). A kihallgatáson elhangzottakról viszont egyelőre nem tájékoztatták a közvéleményt. "Természetesen, ha az eljárás olyan szakba kerül, amikor ezt meg lehet tenni, akkor nyilvánvalóan semmit nem fogunk a nyilvánosság elől elrejteni. Ebben a pillanatban az eljárás érdekei (..) olyan erősek, meg olyan jellegűek, hogy most részletesen nem tudunk beszámolni arról, mit mondott Kulcsár Attila" - jelentette ki szerdán az MTI-nek Sódor István főügyész.

Mint arról beszámoltunk, tíz hónapos hallgatás után pénteken több mint öt órán keresztül vallott a brókerbotrány főszereplője. Az álbróker beismerte a terhére rótt bűncselekményeket, és bűntársakat is megnevezett, köztük a Britton cégcsoport magyarországi vezetőjét. Kulcsár Attila múlt heti vallomásban azt mondta Kerék Csaba volt a főnök kettejük közül, "ő találta ki az okosságot".

Nem tanúsított ellenállást

Orodán Sándor, a Határőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-nek elmondta: az ORFK Vizsgálati Főosztályának gazdasági bűnözés elleni osztálya sikkasztás miatt adott ki körözést szerda délután Kerék Csaba ellen. A körözött személy éjjel fél egykor jelentkezett kilépésre a román határnál fekvő Ártándon. Miután a határőrök azonosították őt, értesítették a körözést elrendelő szervet. Az intézkedés során Kerék Csaba nem tanúsított ellenállást.

Pannonplasttal ügyeskedtek

Az álbróker vallomása szerint Kerék ötletei sokszor nem nyerték el az ügyfelek tetszését, ezért gyakran a tudtuk nélkül cselekedtek. Az egyik ilyen ügy a Pannonplast-részvények a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által is kifogásolt felvásárlása volt.

Kulcsár 2003 elején több ügyfele nevében, vélhetően azok engedélye nélkül, felvásárolta a műanyagipari cég részvényeit. A tranzakcióhoz állítólag Kulcsár biztosította a pénzt. A papírokat ezután három, a PSZÁF szerintl szorosan együttműködő cégnek, köztük a Kerék vezetésével működő Britton Kft.-nek adta el. A PSZÁF szerint a három cég így az engedélyezetnél nagyobb részesedést szerzett a Pannonplastban. A három társaság tagadja az összehangolt magatartást, az ügyben a mai napig folyik a pereskedés.

Kulcsár és Kerék feltehetően közeli barátságot is ápolt - erre utal legalábbis, hogy a hivatalos papírok szerint az álbróker a Britton Újpesti rakparton fekvő székhelyén lakott.