Orbánék koronás füzetét is a MERT 2000 készíttette
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Az Orbán-kormány egyik nagy politikai vihart kavart intézkedéséről, a korona Parlamentbe szállításáról készült ismertető, a "Magyarország mindannyiunké" című kiadvány elkészítésében is közreműködött az előzetes letartóztatásban lévő T. Szabolcs cége. A Millenniumi Országjárón milliárdos nyereséget szerző vállalkozó tevékenységét a rendőrség a közel négymillió példányban készült koronás füzet ügyében is vizsgálja. Az Index információi szerint az Országimázsközpont több kiadványának elkészítését is rábízta MERT 2000 RT. igazgatójára, aki közben a Wermer András vezetése alatt álló Happy End Kft-nél is dolgozott.
2000-ben közel négymillió példányban került a postaládákba az a kis füzet, amelyet a millenniumi ünnepség emlékére adott ki a Miniszterelnöki Hivatal. A 22 oldalas Magyarország mindannyiunké című kiadvány többek között Orbán Viktor és Áder János a korona Parlamentbe szállítása alkalmából mondott beszédeit tartalmazta.
Koronás oldalak
Az Index információi szerint az egy hete előzetes letartóztatásban lévő T. Szabolcs az úgynevezett koronás füzettel kapcsolatos tevékenységét is vizsgálja a rendőrség. A Országimázs Központ kiadásában megjelentetett füzetet a Miniszterelnöki Hivatal közlése szerint a Magyar Posta Rt.-vel kötött kedvezményes megállapodás alapján a posta saját címjegyzékére támaszkodva juttatta el 3 millió 800 ezer háztartásba. A MEH szerint a Magyarország mindannyiunké című kiadványt egy 1998-ban kiírt közbeszerzési tender nyertesei készítették el. A millenniumi ünnepségek nyitányaként számon tartott rendezvényt megörökítő lapot már akkor is számos szakmai kritika érte.Tudta a nyomdai árakat
Mint emlékezetes a Millenniumi Országjáró című lap elkészítésében is szerepet vállaló T. Szabolcs a rendőrség szerint a nyomdai árnál közel egy milliárd forinttal magasabb összeget számlázott a Happy End Kft.-nek. A MERT Rt.-t 2000 márciusában bízta meg Happy End, a nyomdai munkát azonban végül a Szikra Lapnyomda végezte. Az ORFK szerint a MERT 2000 Rt. tényleges munkát nem végzett, hanem fiktív számlát állított ki a jogtalan haszon megszerzésére. Az Index úgy tudja, hogy T. Szabolcs, aki a MERT-ben és a Happy Endben is dolgozott, korábban a Szikra Lapnyomda munkatársa is volt, így a megrendelés vállalásakor tisztában volt annak nyomdai áraival.
|