Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Előkerült a MEH és a Nexus között létrejött szerződés

2006.08.23. 22:40
A Miniszterelnöki Hivatal csendben nyilvánosságra hozta az augusztus 20-i tűzijáték szervezőjével kötött szerződést, amelyben Szilvásy György keddi állításával ellentétben mégiscsak szerepel a rossz időjárásra vonatkozó kitétel.

Az Index még kedden kérte a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy az augusztus 20-i tűzijátékot szervező Nexus Reklámügynökség Kft.-vel kötött szerződést hozzák nyilvánosságra, a MEH mostanáig elzárkózott ez elől. Szerdán este viszont az MTI híradásából kiderült, a nap folyamán a Kormányszóvivői Irodán a sajtó számára hozzáférhetővé tették a kontraktust.

Szilvásy György, a katasztrófát kivizsgáló miniszter keddi tájékoztatóján elismerte, a szerződésben hiányosságok vannak. Az egyik például éppen az, hogy a katasztrófaterv kizárólag tűzesetre vonatkozott, de nem tértek ki az időjárás okozta katasztrófa lehetőségére. A távirati iroda által idézett szerződésben ugyanakkor van egy pont, amely a rossz időjárásra is kitér. "A több évre visszamenő meteorológiai statisztikák szerint kevéssé valószínű, de nem zárható ki a rossz időjárás". Ennek esetén a rendezvény átszervezésével, átalakítással próbálják azt megtartani, s csak végső esetben jöhet szóba annak más időpontra történő áthelyezése, olvasható a szerződésben.


Szélviharban is folytatódott a tüzijáték

A szerződés szerint "ha vis maior következik be (...), ha csak a Megrendelő (a MEH) írásban másként nem rendelkezik, a Vállalkozónak (Nexus Kft.) folytatnia kell a szerződéses kötelezettségek teljesítését a józan és a gyakorlati megfontolás határain belül".

A szerződés e pontjának folytatásában az olvasható, hogy a vállalkozónak "olyan teljesítési feltételeket kell keresnie, melyeket nem akadályoz a vis maior eseménye". A kontraktus tartalmaz egy olyan részt is, ami a tűzijáték a vállalkozónak felróható okból történő meghiúsulása esetén lép életbe. E szerint ilyen esetben a vállalkozónak 30 millió forint kötbért kell fizetnie.

A biztonsági és egészségügyi feladatokkal összefüggésben leginkább a pirotechnikai tevékenységekkel kapcsolatos rendelkezések olvashatók. A szerződés úgy fogalmaz, hogy a kontraktus mellékletét képező egészségügyi és biztonsági terv szerint köteles a vállalkozó a rendezvények biztonságát és egészségügyi ellátását biztosítani. Ez az egyoldalas melléklet azonban csupán azt tartalmazza, hogy a frekventált csomópontokon hét mentőautó "áll rendelkezésre", valamint egyeztetnek a társrendezvényekkel és az ügyeletes kórházakkal. Ezenkívül a terv a parkolási tilalomra és az útzárás biztosítására vonatkozik.


A vihar képekben.

A szerződés egyik melléklete a tűzijáték tűzvédelmi feladatainak biztosítási terve, amit a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság készített. A MEH és a Nexus Kft. közötti szerződés úgy rendelkezik, hogy a megrendelő a szerződésszerű teljesítés esetén augusztus 21-étől számított tizenöt napon belül köteles a teljesítésigazolást kiadni. Nem szerződésszerű teljesítés esetén a megrendelő ezt megtagadhatja.

A szerződést a kft. részéről Simon Gábor ügyvezető, a MEH oldaláról Bodor Tibor főcsoportfőnök írta alá. A Miniszterelnöki Hivatalban (MEH) indult vizsgálat során visszavonták Bodor Tibornak a vezetői megbízását, fegyelmi eljárás indult az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletese ellen, aki e-mailben értesítette a katasztrófavédelmet a közelgő viharról, vizsgálják az OMSZ vezetőjének felelősségét, felmentették azt a katasztrófavédelmi ügyeletest, aki nem olvasta el az OMSZ-től kapott értesítést, és a katasztrófavédelmet vezető személyek felelősségét is vizsgálják.

A katasztrófával kapcsolatban számos további ellentmondás és homályos pont található, amelyekről az alábbi cikkünkben és a kapcsolódó anyagokban olvashat.