Miklós
-7 °C
2 °C

MSZP-választmány: nem tudták kényszerpályára terelni a kormányt

2002.06.01. 18:10
A szocialisták szombati elnökségi és választmányi ülésüket követően bejelentették: megkezdték a felkészülést az önkormányzati választásokra. Medgyessy Péter a kormány megalakulásáról tájékoztatta a testületet, amely megállapította: az előző kabinet sikeretelenül próbálta kényszerpályára állítani utódját.
Az MSZP június 1-jével megkezdi a felkészülést az önkormányzati választásokra - jelentette be a párt választmányának elnöke, Jánosi György a szocialisták országos elnökségének és választmányának szombati ülését követően.

Jánosi hangsúlyozta: az MSZP a lehető legszélesebb politikai és társadalmi párbeszéd híve, ennek jegyében indult meg a felkészülés.

Elmondta: megalakult az MSZP országos választási bizottsága, amely az önkormányzati kampányukat irányítja - ennek tagjai: Kovács László pártelnök, Szili Katalin elnökhelyettes, Lendvai Ildikó alelnök, Jánosi György választmányi elnök, Baja Ferenc pártigazgató, Puch László pénztárnok, Tóbiás József, Nagy Sándor korábbi frakcióvezető, továbbá egy, a Baloldali Önkormányzati Közösség által delegált személy.

Tarják az irányt

Jánosi György beszámolója szerint a választmány az önkormányzatok erősítésének a híve, egyúttal elutasítja a Fidesz korábbi túlközpontosító politikáját.

A választmányi elnök az önkormányzati választásokon induló jelöltekről szólva azt mondta: olyan emberekre van szükség, akik becsületesek és a közösség érdekeit szolgálják. Megjegyezte: azt javasolták a helyi szervezeteknek, hogy a helyi programok összeállításánál azt a logikát kövessék, amely országos szinten már sikert hozott az MSZP-nek.

Jánosi György a szükséges intézkedések között említette az adott térség modernizációját, az esélykülönbségek csökkentését, a helyi szintű szociális fordulat végrehajtásának megalapozását. Hozzátette: nem kell olyan mértékben átpolitizálni a kis- és nagyvárosok életét, mint az az elmúlt négy évben történt.

A párbeszéd kabinetje

A választmány elnöke elmondta: a testület napirendjén szerepelt Medgyessy Péter miniszterelnök tájékoztatója a kormány megalakulásáról, valamint a kabinet, a párt, illetve a frakció együttműködésének formáiról. Kiemelte: a választmány ülésén a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy kormánya a párbeszéd kabinetje lesz.

Jánosi György közlése szerint a testület megállapította, hogy az új kormány sikeresen kezdte meg működését és annak ellenére, hogy az Orbán-kormány kényszerpályára próbálta terelni, végre tudja hajtani a 100 napos programot és a későbbre tervezett programelemeket is.

Oktatás: alapkészségek kellenek

Hiller István, az MSZP oktatási kabinetjének vezetője, az oktatási tárca államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a testület örömmel fogadta a kormány első ülésén oktatási kérdésekben született döntéseket.

Elmondta, a választmány egyetért azzal a törekvéssel, hogy erősíteni kell a szakma, illetve az Oktatási Minisztérium közötti párbeszédet, vissza kell állítani a 20-21 órás kötelező heti óraszámot, és hogy a tanév kezdete szeptember első, míg befejezése június második hetének utolsó munkanapjára essen.

Hiller István szavai szerint a magyar oktatásügy előtt álló legnagyobb kihívás az alapkészségek megerősítése, mert ez szükséges a későbbi piacképes tudáshoz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.