Interneten az Antall-féle ügynöklista

2005. február 27., vasárnap 13:10

Egy 219 nevet tartalmazó, állítólag a rendszerváltás idején készült ügynöklista jelent meg szombaton egy ingyenes internetes tárhelyen. A listát álnéven helyezték el az angelfire.com oldalon, a kísérőszöveg végén csupán Szakértő'90 aláírás szerepel. A dokumentum publikálója azt állítja "hiteles forrásból" jutott hozzá az öt csoportra oszotott névsorhoz, amely véleménye szerint "több mint valószínű", hogy azonos a Németh Miklós által készíttetett és a hivatalba lépő Antall Józsefnek átadott ügynöklistákkal.

(Az Index a továbbiakban adatvédelmi jogi megfontolásokból nem teszi elérhetővé saját oldaláról a listát. Az ügynöknévsor az angelfire.com tárhelyen található.)

A sajtóban, a kulturális élet különböző területein, a politikában tevékenykedő és a történelmi egyházakba beépített egykori ügynökök névsora került fel az internetre szombaton. A magát Szakértő'90 néven aposztrofáló ismeretlen szerint a 219 nevet tartalmazó lista azonos az Antall József exminiszterelnöknek átadott, ám 1990 óta csupán szóbeszédből ismert anyaggal.

Anonim módon


Kattintson a nagyításhoz!
A lista közlője bevezető kísérőszöveggel látta el az anonim, ingyenes tárhelyen megjelentetett dokumentumgyűjteményt. "Szakértő'90" állítása szerint "hiteles forrásból" jutott hozzá a gépelt listákhoz, amelyeknek fénymásolatát változtatás nélkül - "úgy, ahogy azokat 15 évvel ezelőtt készítették" - helyezte el az angelfire.com ingyenes tárhelyszolgáltatón. A 17 lapból álló anyag valójában öt egymástól elkülönülő ügynöklista. Az egykori összeállítók külön kategóriába sorolták a a rendszerváltás évei előtt az országos sajtóban dolgozókat, a kulturális és a művészeti élet szereplőit, a helyi lapkiadásban tevékenykedőket, a pártok és politikai szervezetek tagjait és a történelmi egyházak képviselőit. A különböző hosszúságú listákon összesen 219 név és a személyazonosság megállapításához szükséges adat (születési hely, dátum és anyja neve) szerepel.

Illusztráció volt

A kísérőszöveg szerint nem ismertek a listára felkerült személyek kiválasztásának szempontjai, de valószínűsíti, hogy "a 90-es évek közéletéhez tartozó személyek egyes csoportjainak érintettségét" próbálták illusztrálni a készítők. A listákon sem fedőnév, sem az esetleges beszervezést bizonyító bármilyen adat nem szerepel, de "Szakértő'90" úgy véli, hogy a többség a Belügyminisztérium egykori III/III-as csoportfőnökségéhez tartozott, a kisebb részt pedig a kémelhárítással foglalkozó III/II-es csoportfőnökség szervezte be.

Tévés, rádiós, püspök

Első blikkre az
Antall Péter, az egykori kormányfő fia az Index kérdésére azt mondta, hogy "első blikkre" úgy tűnik, hogy ez az a lista, amelyet édesapja 1990-ben kapott hivatali elődjétől. Antall Péter, aki egyelőre mélyebb vizsgálódás nélkül telefonon nyilatkozott, úgy vélekedett, hogy a listán szereplő nevek és a tagolás alapján nagy bizonyossággal beazonosítható a dokumetum.
A részlisták a kulturális és egyházi személyek esetében a leghosszabbak, az előbbi 62, az utóbbi 50 nevet tartalmaz. Közismert, de eddig ügynökmúlttal nem gyanúsított embereket különösen az országos média és az egyházak esetében sorol fel nagyobb számban a dokumetumgyűjtemény. Szerepel a listán több tévés és rádiós személyiség, történelmi egyházak ismert képviselői, valamint a katolikus egyház néhány ma is aktív vezetője, egykori pápai követe. A lista az MDF, az SZDSZ, a Fidesz és több a rendszerváltás idején a politikában aktív, azóta marginalizálódott vagy megszűnt szervezet tagjai közül is tartalmaz néhány nevet. Az MSZP nem szerepel a kigyűjtésben, ami egybeesik azzal, amit a kísérőszövegben idézett egykori belügyminiszter, Horváth Balázs egy korábbi nyilatkozatában elmondott: "szocialista párti személy egy darab sem volt" abban a listában, amit Antall és Göncz Árpád melett ő is megkapott Németh Miklóstól.

Ismertek lettek

A különböző kategóriákban felbukkanak olyan személyek is, akikről már korábban ismertté vált, hogy beszervezték, vagy csak megkörnyékezték őket. A kulturális élet szereplőiről összeállított listán szerepel többek között a Népszabadság szinikritikusának, Molnár Gál Péternek neve is, akiről tavaly év végén derült ki, hogy éveken át jelentett a szolgálatnak. A listán megtalálható Forró Tamás neve is, akiről pedig októberben írta meg a Magyar Nemzet, hogy Szilágyi Ákos fedőnéven írt feljegyzéseket. Forró akkor nem reagált. Az MDF-es ügynökök között sorolja fel a lista Csurka Istvánt, a MIÉP jelenlegi elnökét is, aki 1993-ban már elismerte, hogy beszervezték, de azt állította, hogy csak kényszer hatására írta alá 1957-ben a 6-os kartont. A politikusnévsorba került az SZDSZ politikusa, Szalay Gábor is, aki a Medgyessy-ügy idején, 2002-ben ismerte el, hogy '70-es évek végétől a '80-as évek végéig megszakításokkal együttműködött a Belügyminisztérium III/II-es csoportjával. A kulturális szekcióban felsorolt Arató András, egykor ismert lemezlovas néhány hónapja egy tévéműsorban ismerte el ügynökmúltját.

Nem teljes, tendenciózus, de eredeti
A listák faximile másolatai Varga László levéltáros szerint arra engednek következtetni, hogy eredetiek. Az állambiztonsági iratok szakértője szerint az Antall-listák történetének ismeretében hihető, hogy a most felbukkant névsorok valóban azonosak az 1990-ben összeállítottakkal. Varga a lista megbizhatóságát az utóbbi időben kétségbe vonó nyilatkozatokkal ellentétben tartalmában is valósnak tekinti a dokumentumot, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az összeállítók minden bizonnyal tendenciózusan, számukra valamilyen okból fontos szempontok alapján szemezgettek a rendelkezésre álló információkból. Varga szerint biztos például, hogy a listán szereplő rendszerváltás utáni képviselők felsorolása nem teljes.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!