Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Dúl a dabasi nyilatkozatháború

2001.04.05. 15:56
Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke nem indul a dabasi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, így Franka Tibor MIÉP-es jelölt szombati visszalépése után most már hatra csökkent a jelöltek száma. A politikusok nem akarnak azzal a lehetőséggel számolni, hogy nem lesz érvényes a szavazás, ezért a korteskedés elsősorban a szavazás szükségességéről szól. Az első fordulóban - az ócsai polgármester-választással együtt - csupán 28 százalékos volt a részvételi arány a Pest megyei 14. választókerületben. A közömbösség ellenére a pártok folyamatosan marják egymást.
Annak ellenére, hogy Kónya László, a Magyar Demokrata Néppárt alelnöke sikerként könyvelte el jelöltjük, Pusztai Erzsébet két héttel ezelőtt megszerzett 852 szavazatát, a jelölt csütörtök délelőtt bejelentette: nem indul a dabasi választás második fordulójában.
Mérlegeltük az indulás előnyeit és hátrányait, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem győzhetünk. Nekünk az volt a fontos, hogy lássuk a választók véleményét - fogalmazott Pusztai Erzsébet a bejelentés indoklásaként.

Kivárták, mi lesz a "koalícióval"

Pusztai Erzsébet
Pusztai hangsúlyozta, hogy választóikat nem szólítják fel más párt jelöltjének támogatására. "A szavazók el tudják dönteni, hogy kire szavaznak"- fogalmazott az elnök asszony. A jelöltet a Békejobb Szövetségből - az MDNP mellett - a Vállalkozók Pártja is támogatta, a szövetség harmadik tagja, az MDF viszont Szűcs Lajos, a Fidesz-FKgP jelöltje mögé sorolt be. Pusztai a visszalépés késői bejelentését azzal indokolta: "megvártuk, hogy létrejön-e a választások második fordulójára egy általunk károsnak ítélt Fidesz-MIÉP koalíció, amelynek támogatását mindenképp el akartuk kerülni".

Pusztai Csurka István kijelentésre utalt, miszerint "a sajtó nyomása ellenére a Fidesz és a MIÉP közeledésére van szükség". Az MDNP csak Kövér László Fidesz-elnök nyilatkozata után nyugodott meg. "A MIÉP kormányzati szerepvállalása az európai uniós csatlakozás szempontjából is aggályos" mondattal ugyanis elhatárolódott a MIÉP-pel való szoros együttműködéstől. Pusztai visszatáncolása azonban - a MIÉP elleni nyilatkozattétel ellenére - hasonlít Franka Tibor visszalépéséhez. Franka ugyanis hétfőn lapunknak kijelentette: "nem a Fidesz javára lépett vissza", hanem a jobboldali erők sikeres parlamenti szereplése érdekében.

A jelöltek cáfolják az összejátszást

A Fidesz-MIÉP közti viszony tisztázására szólította fel Orbán Viktort Kovács László, az MSZP elnöke is szerdán kelt levelében. Kovács szerint Franka visszaléptetésének célja a "jobboldal" esélyeinek erősítése. Ily módon okkal feltételezhető - szól az okfejtés -, hogy a visszaléptetés a Fidesz, az FKGP és az MDF közös jelöltje javára történik". Ezt mind a Szűcs Lajos, a Fidesz jelöltje, mind Franka Tibor cáfolta az Indexnek. A levelet egyébként Borókai Gábor kormányszóvivő úgy kommentálta, hogy a kormány nem foglalkozik "pártkombinációkkal".

Rendben halad az előkészület

A tizenöt települést, és ezen 52 ezer választópolgárt érintő választás előkészületei rendben haladnak, bízunk benne, hogy meg lesz a szükséges részvételi arány - tájékoztatta az Indexet Garajszki Gábor, Dabas városának jegyzője, az Országos Egyéni Választókerületi Választási Iroda vezetője. Garajszki csupán egyetlen beadványról tud, amely a választás tisztaságára vonatkozik.

MSZP: A Fidesz törvényt sértett

Kovács István
A jegyző elmondása szerint Kovács István, Örkény polgármestere, jelölő pártja az MSZP nevében azzal a panasszal fordult a dabasi választási bizottsághoz, hogy a Fidesz nyolc szavazókörben megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. A szocialisták azt kifogásolják, hogy a szavazókörök bizottságaiba a Fidesz saját helyi önkormányzati képviselőit, alpolgármesterét és polgármesterét is delegálta. Mivel a választási eljárásról szóló törvény szerint a választási bizottságnak nem lehet tagja képviselő, megyei közgyűlés elnöke, polgármester, jegyző - az MSZP úgy véli, hogy a dabasiakat a fideszes vezetés így akarta szemmel tartani.

Kovács Attila, a Fidesz országos hivatalának önkormányzati osztályvezetője ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak elmondta, hogy a választási bizottságtól a Fidesz semmilyen jelzést nem kapott arról, hogy probléma merült volna fel a helyi testületekbe delegált személyekkel kapcsolatban. Így a Fidesz kíváncsian várja a bizottság döntését - fűzte tovább gondolatmenetét Kovács.

A "kicsik" állják a sarat

Nem akarok, és nem is fogok visszalépni. Meg kell mutatni, hogy ebben az országban nem csak két párt van. Nem az a lényeg, hogy fideszes vagy mszp-s jelölt nyer-e, hanem az, hogy érvényes legyen a szavazás - indokolta ringben maradását Nagy Ferenc, a szabad demokraták jelöltje. Nagy figyelmeztetett arra hogy a választók igazi akaratát "jó lenne, ha nem 100 emberből 25 döntené el, hanem lehetőleg minél több".

Palotai Sándorné Bodó Ágnes
Az Indexet Palotai Sándorné Bodó Ágnes, a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület 255 szavazatot begyűjtő jelöltje a hét elején arról tájékoztatta, hogy ő sem akar visszalépni. A HOME elsődleges célja a 2002-es választásokra való felkészülés, ezért "programjuk ismertetésére minden eszközt" megragadnak. Béres András, Komjáti Jakab KDNP-s jelölt kampányfőnöke szintén jelezte, hogy főnöke "talpon van, és természetesen megméretettei magát". Béres felhívta a figyelmet arra, hogy a médiának fokozott szerepe van a részvételi arány alakulásában. Az első fordulóban 197 szavazattal utolsó helyen végzett zöld demokrata Juhász Károly szintén csatasorban marad, mivel - indoklása szerint - minden alkalmat meg kell ragadni a környezetvédelem fontosságának hangoztatásáért.

Ha a választók száma nem éri el a 25 százalék +1-es küszöböt - a Pest megyei 14. választókerület országgyűlési képviselő nélkül marad. A törvény értelmében ugyanis nem írhatnak ki több választást.

"A MIÉP a kormány kurvája"
"A MIÉP a kormány kurvája" címmel közölt szemelvényeket a csütörtöki Népszabadság egy budakalászi rendezvényen elhangzott Franka Tibor előadásból. Az alábbi idézetek szövegkörnyezetükből kiragadottak...

(...) A Magyar Hírlapot, ahol főmunkatárs voltam, 1989-ben megvette egy úr, Maxwell, akire elég volt ránézni, és az ember zsebében összegyűrődött a zsebkendő. Ezeknek csöpög az orruk, a fülük lejjebb van, mint az orrcimpájuk, és csámpásak. Nagyon meg lehet ismerni. Amikor voltam a Szentföldön, én mindjárt tudtam mindent. Gondolom, mi magyarok nem ilyenek vagyunk... Akkor azt mondta: itt valaki nincs itthon, és kiléptem a Magyar Hírlaptól. (...)

Volt bennem még valamiféle bizalom Orbán Viktor iránt, amikor a saját SZDSZ-es és KISZ-es csapatával kivonult a Trianon-vitáról, hogy megváltozott. De kérem: én vallom, hogy Horn Gyulából, Berecz Jánosból, Pintér Dezsőből, Bányász Rezsőből nem lesz szalonna. Akkor Orbán Viktorból lesz szalonna? Eljutottam oda, hogy miközben ez a kormány úgy tűnik jobboldalinak, hogy kifelé mutatja a nemzetit, befelé bal-liberális intézkedések sorozatát hozza meg. (...)

Mi folyik a színfalak mögött? A Fidesz-FKGP-MDF és a jobboldali MIÉP között? Nyilvánosan Orbán Viktor elzárkózik a MIÉP-től. Nemegyszer gondoltam már, ajánlok neki egy SZDSZ-es libresst, hogy nehogy becsináljon esetleg. Mitől fél Orbán Viktor? A saját fajtájától fél Orbán Viktor? Vagy Orbán Viktor nem a saját fajtája?

Mint a korcsolyában: van a kötelező, meg van a szabadon választott. Minden férfi tudja, hogy a kötelező akkor jó, ha van szabadon választott. Orbán Viktor ezt eljátssza a politikában. Kötelező néki az MDF-fel meg a kisgazdákkal. Szabadon választottként meg dörgölődzik a színfalak mögött a MIÉP-hez. Kvázi a MIÉP a koalíció kurvája. És a MIÉP van olyan okos, hogy belemegy ebbe a játékba.

2002-re ez nem jó vért szül. (...)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!