Ophélie-ügy: elkészült a DNS-vizsgálat

2009. február 16., hétfő 15:22 |

Megérkezett az utolsó szakértői vélemény is, ami alapján már teljes bizonyossággal kijelenthető, a december óta keresett Ophélie Bretnacher holttestét vetette ki magából a Duna Csepelnél. A szülők egyelőre még nem vihetik haza lányuk holttestét.

Február 16-án elkészült a DNS-elemzés, amely egyértelműen, minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a tavaly december 4-én eltűnt 22 éves francia diáklány holttestét találták meg február 12-én a Csepel szigetnél, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő délután.

A SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet munkatársai még a megtalálás éjjelén soron kívül elvégezték az igazságügyi orvos szakértői boncolást. A boncolás feladata volt egyrészt a holttest személyazonosságának megállapítása, illetve annak feltárása, hogy a fiatal nő mikor és milyen körülmények között halt meg.

Az elsődleges igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint Ophélie Bretnacher halának oka fulladás volt. Az elsődleges szakvélemény szerint idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyomot nem találtak a boncolás során.

A rendőrök hétfőn tájékoztatták a családot a DNS vizsgálat eredményéről. A végleges boncolási jegyzőkönyv birtokában további orvos szakérőket vonnak be a rendőrök az eljárásba, e szakvélemények elkészültével, eredményüktől függően adják ki majd a holttestet a családnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán még tart a nyomozás emberrablás miatt, a továbbiakról - a végleges szakértői vélemények ismeretében - a Fővárosi Főügyészséggel történő egyeztetés után születik döntés.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ophélie apja szerint semmi nem utal öngyilkosságra - 2009.02.15.
Gyanúsak a lány jobb combján talált kék foltok.
Szülei Franciaországban is felboncoltatják Ophélie-t - 2009.02.15.
Nem hisznek az öngyilkosságban, és a magyar rendőrségnek sem.
Ophélie szülei Magyarországra érkeztek - 2009.02.13.
A francia diáklány szülei a megtalált holttestet jöttek azonosítani.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!