Miklós
-7 °C
4 °C

Románia még nem izolálta a vírust

2005.10.11. 17:44
Egy hétig is eltart, mire kivzsgálják a madárinfluenza-gyanús romániai és bulgáriai madárpusztulások okát.

Még nem izolálták a vírust a román egészégügyi hatóságok, ezért csupán a jövő héten derül ki, hogy mi okozta a tömegesen elhulló madarak vesztét több román megyében.

Romániában három új megyében, Konstancában, Ialomitában és Calarasiban is találtak vadmadártetemeket. Tulcea megyében az éritnett nyolc településből már csak egyben van vesztegzát, mert ott már napok, sőt, talán hetek óta tömegesen pusztulnak a baromfik. A karanténba zárt magyarok is hazamehetnek.

Azt, hogy az állatpusztulást valóban madárinfluenza okozta-e, csak szerdára tudják megállapítani. Az előzetes eredmények szerint nem az emberre is átterjedő H5N1 vírustörzs okozta az állatpusztulást. Törökországban, ahol szintén vadmadártetemeket találtak, már beigazolódott a gyanú, ezért az Európai Unió behozatali tilalmat rendelt el a tollra, az élőállatra és a húsra. Magyarország, Ausztria és Lengyelország Romániával szemben is hasonló intézkedéseket léptetett életbe.

Időközben Bulgáriában is találtak három madártetemet a román határ közelében, Pleven környékén, a Dunától 100 km-re délre. A. A közegészségügyi hatóságok szerint ennek ellenére egyelőre nincs jele annak, hogy a madárinfluenza elérte az országot. A tetemek vizsgálata egy hétig is eltarthat.

Keletről közeleg

 

A magyar hatóságoknak nincs olyan információja, ami szerint emberi egészséget veszélyeztetne a madárinfluenza Magyarországon, jelentette a Magyar Rádió. Az Egészségügyi és a Földművelésügyi miniszter külön-külön is megerősítette, hogy kizárólag állatbetegségekről van szó. A földművelési minisztérium arról is intézkedett, hogy a vándormadarak kedvelt pihenőhelyén, a Hortobágyi Nemzeti Parkban minden elhullott madarat megvizsgálnak majd.

Nagy-Britanniában, ahol már egy éve a spanyolnáthához hasonlóan pusztító világjárvány kitörésétől tartva rendkívüli intézkedési terveket dolgoztak ki, a madárfigyelők segítségét kérték. A hobbimadarászok forródróton jelenthetik az elhullott vadmadarakat a hatóságoknak.

A madárinfluenza először Oroszországban bukkant fel Európában. A szakértők már akkor attól tartottak, hogy a vírust vándormadarak terjeszthetik tovább. Ez különösen veszélyes, mivel például a vadkacsák tünetmentesen hordozhatják a vírust.