Vilma
-7 °C
4 °C

Ki verte meg Dutroux-t?

2004.04.06. 15:37
Rövid időre berekesztette a tárgyalást az elnöklő bíró és elrendelte a több lány elrablásával, megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt Marc Dutroux orvosi vizsgálatát, miután a vádlott kedden délelőtt egy hatalmas dudorral a jobb szeme fölött jelent meg a vádlottak üvegkalitkájában.
Rendőrségi illetékesek, és a legelvetemültebbnek tartott belga bűnöző védőinek a közléséből azt tűnik ki, hogy Dutroux a reggel kétszer is incidensbe keveredett fogvatartóival.

Eltérő magyarázatok

Marc Dutroux
Dutroux már börtönében a szokásos reggeli motozásnak sem akarta alávetni magát, ezért a fegyőrök kénytelenek voltak a földre teperni.

Egyik ügyvédje szerint később, amikor egy rendőrségi furgonban a délkelet-belgiumi Arlon városának az igazságügyi palotájába szállították, Dutoroux úgy érezte, hogy az egyik rendőr provokálja. Ezt követően dulakodás kezdődött köztük és fogvatartott a hátán megsebesült. Dutroux nem akart a törvényszéki palotába bemenni, inkább vissza akart térni a cellájába - Ronny Baudewyn ügyvéd.

Nico Snelders bírósági szóvivő viszont azt közölte: Dutroux saját magának okozott sebesülést azzal, hogy fejét a rendőrautó falába verte. Ezt az esetet biztonsági kamerákkal le is filmezték, a reggeli motozás során történt incidenst viszont nem. Rendőrségi illetékesek már korábban azt mondták, hogy a fegyőrök nem alkalmaztak erőszakot a furgonban, Dutroux öncsonkítási kísérlete közben sebesült meg.

Nihoulra hárítja a felelősséget

Michel Nihoul, Michel Lelievre és Michelle Martin
A most 47 éves belga Marc Dutroux pere március elsején kezdődött. A férfi a kilencvenes években nyolc és tizenkilenc év közötti lányokat rabolt el és tartott fogva, négyet közülük meggyilkolt miután megerőszakolta őket. Az ügy kirobbanása óta nyolc éve telt el, ami főként annak köszönhető, hogy a belga rendőrség elhúzódó nyomozást folytatott szélesebb pedofil hálózatot gyanítva Dutroux ismeretségi köreiben. Az ügy további három vádlottja: Michelle Martin, Dutroux felesége, Michel Nihoul üzletember és a rablásokban állítólag segítő Michel Lelievre.

Dutroux a második tárgyalási napon saját magát jószándékú embernek állította be és másokra, mindenekelőtt egyik vádlott-társára, Michel Nihoulra hárította a felelősséget az elkövetett bűncselekményekért.