Egy emailre fogják a katasztrófát

2006.08.21. 21:40
Az augusztus 20-i tűzijáték közben bekövetkezett, négy halálos áldozatot követelő katasztrófa felelőseit kereső kormányzati vizsgálat megállapította, hogy a rendezvényt szervező, és a tűzijátékot felfüggesztő, majd újraindító Nexus kft. mindent megfelelően csinált, viszont azt érdemes volna kivizsgálni, hogy a meteorológiai intézet figyelmeztetésének miért nem lett foganatja. A meteorológusok ugyanis bár nem igazán konkrétan, de küldtek egy figyelmeztető emailt a katasztrófavédelemnek, ám azt csak órákkal a vihar után olvasták el. Politikai felelősei is lehetnének a katasztrófának, ha szóltak volna nekik a viharról.

Úgy tűnik, hogy a katasztrófavédelmet, pontosabban egy késve elolvasott emailt tesznek felelőssé a vasárnap bekövetkezett, 4 halálos áldozatot követelő katasztrófáért - legalábbis a kormányzati vizsgálat eredményeiről beszámoló Szilvásy György kancelláriaminiszter délutáni tájékoztatójából ez derült ki. Szilvásy meteorológiai vis majornak nevezte a vasárnap esti budapesti vihart, és azt állította, nem elég fejlett a meteorológiai szolgálat ahhoz, hogy megfelelő módon előre jelezzen egy a mostanihoz hasonló időjárási helyzetet.

Számítógép szabályozza a közvilágítás kikapcsolását
A tűzijáték idején, a hatalmas eső és a szélvihar közben nem volt közvilágítás a Duna-parton. A sötétben menekülők közül sokan panaszkodtak arra, hogy szinte látni sem lehetett, ami megnehzítette a menekülést a vihar elől. A felvetésre reagált a közvilágításért felelős cég is. A fővárosi közvilágítás kikapcsolását a rendezvény-szervező a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-n keresztül rendeli meg meghatározott időintervallumra, de a rendszerbe szükség szerint be lehet avatkozni, ahogyan az vasárnap este is történt - mondta el Császár Ferenc, a vállalat beruházási vezetője hétfőn az MTI-nek. Mint mondta, a díszkivilágítás üzemelt a fővárosban az augusztus 20-ai tűzijáték idején, a rendezvényszervező csak a közvilágítás kikapcsolását kérte a BDK Kft.-től 20 óra 58 perctől 21 óra 30 percig. A BDK Kft. ezt megrendelte a Budapesti Villamos Teherelosztónál, a számítógép-program pedig a szükséges időben, 20 óra 58 perckor lekapcsolta a közvilágítást - tette hozzá. Megjegyezte: szükséghelyzetekre felkészülve kézzel is be lehet avatkozni a rendszerbe és a meghatározottnál korábban is vissza lehet kapcsolni a közvilágítást. Ez történt most is, a rendőri kapcsolattartó kérésére 21 óra 23 perckor kézzel visszakapcsolták a közvilágítást - mondta.

Szilvássy elmondta, hogy a rendezvényt szervező Nexus Kft. mindent rendben csinált, és a meteorológusok is tették a törvényben meghatározott dolgukat: egy figyelmeztető emailt küldtek a katasztrófavédelemnek, ám a levelet a katasztrófavédelem nem olvasta el időben.

AZ OMSZ papíron rendbe járt el

A meteorológusok hétfőn két alkalommal is tájékoztató hirdettek meg, majd mindkétszer lemondták azt. Végül késő délután részletesen tájékoztattak a vasárnapi eseményekről. Ezek szerint az, hogy összefüggő zivatarfelhő közelít Magyarországhoz, viszonylag korán kiderült. A szupercellás zivatarzóna 16:30-kor lépte át a nyugati határt, és 18:15-ös radarképen már látható volt, hogy eléri Budapestet.

A vasárnapi ügyeletes meteorológus 17: 31-kor adott ki riasztást a Nyugat-Dunántúlra, 18:23 - kor a Közép-Dunántúlra, a 18: 41-es országos előrejelzésben pedig benne volt, hogy a zivatarrendszer áthalad az egész országon, és viharos széllökések kísérik. 19: 39-kor adtak ki konkrét riasztást a közép-magyarországi régióra, beleértve Budapestet. Február elsejétől új riasztási rendszer lépett életbe, ami szerint régiókra kell kiadni a riasztást, 1-3 órával az esemény előtt, és a meteorológusoknak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot kell riasztaniuk. A levelezésük adatai szerint figyelmeztető levelüket 23:30 után olvasták el a katasztrófavédelemnél.


A vihar képekben.

Dunkel Zoltán, az OMSZ igazgatója azt elismerte, hogy az ügyeletet adó kollégájuk kis bátorsággal lehetett volna specifikusabb, adhatott volna konkrétan Budapestről riasztást. Arra a kérdésre, hogy tervezik-e megváltoztatni a riasztási rendszert, azt felelte, hogy nem, de a jövőben ilyen esetekben majd a telefonhoz nyúlnak a meteorológusok. Dunkel egyébként a legsikeresebb prognózisuknak nevezte a vasárnapit.

Széttárják a karjukat

Dobson Tibor, a Katasztrófavédelem szóvivője a kancelláriaminiszter beszédét követően az Indexnek azt mondta: korábbi nyilatkozataiban is világosan jelezte, valóban kaptak egy figyelmeztető emailt a meteorológiai szolgálattól, amit Szilvásy György állításával szemben időben el is olvastak. Pár órával később Dobson módosította nyilatkozatát, és elismerte, hogy valóban későn olvasták el a levelet, és a felelősöket ezért meg is büntetik, de azt kifogásolja, hogy miért nem telefonáltak például a meteorológusok.


A képeken jelzett időhöz képest a magyarországi idő +2 óra

Dobson szerint az OMSZ viharjelzése Közép-Magyarországra vonatkozott, és egyetlen szóval sem tért ki a Budapesten várható időjárásra. A szóvivő szerint azért sem tudtak volna a "gombra kabátot varrni", mert az email nem volt elég konkrét. De Dobson szerint még abban az esetben, ha lett volna kifejezetten a budapesti körzetre vonatkozó részletes figyelmeztetés a szövegben, akkor sem tudtak volna mást tenni, mint azt ajánlani a szervezőknek, hogy fontolják meg a tűzijáték elhalasztását. A katasztrófavédelemi szóvivő azt állítja, hogy szervezetének semmilyen intézkedési joga nem volt a tűzijátékkal kapcsolatban. Ennek ellenére tudomásul veszi a kancelláriaminiszter kritikáját.

Politikai felelősök is lehetnének

A kancelláriaminiszter elmondta, hogy a rendőrség és a tűzoltóság kérésére a szervezők néhány percre felfüggesztették a tűzijátékot, ám később úgy döntöttek, hogy folytatják. Szilvásy jelezte, a kancellária munkatársai is kezdeményezhették volna a tűzijáték lefújását, hiszen az illetékes főosztályvezető ott volt az egyik dunai hajón. Mint mondta: Bodor Ferenc főosztályvezető, Tóth Miklós szakállamtitkár, Gál J. Zoltán államtitkár, illetve ő maga is leállíthatta volna az égi parádét, de nekik nem szóltak a közelgő viharról. Ugyanakkor többször hangoztatta, hogy nem lehet tudni, ha pánikot keltenek egy ilyen lépéssel, mi lett volna a következménye. Azt Szilvásy is elmondta, hogy a meteorológusok előrejelzése nem volt elég pontos, de hogyha az is lett volna, két-két és fél óra kellett volna ahhoz, hogy egy ekkora tömeg szétoszoljon.

Amire Szilvásy nem tudott válaszolni

Arra a kancelláriaminiszter nem tudott válaszolni, hogy fizetnek-e a rendezvényt szervező Nexusnak. Azt mondta, hogy a vizsgálat a továbbiakban arra is kiterjed majd, hogy minden szerződéses kötelezettségét megtette-e a cég. Szilvásy érdemben nem válaszolt az Index azon kérdésére, miért épp ő lett a vizsgálatot vezető kormánytag, amikor a tűzijáték szervezéséért éppen a kancellária volt a felelős. Szilvásy nem válaszolt arra sem, kik döntöttek arról, hogy az a Nexus legyen az állami ünnep szervezője, amely már részese volt egy kisebb katasztrófának 3 évvel ezelőtt, akkor egy uszály és egy teherautó gyulladt ki. Szilvásy György nem reagált érdemben arra a kérdésünkre sem, hogyan fordulhatott elő, hogy a tűzijáték szervezője VIP-vendégeit értesítette a közelgő rossz időről, a budapestieket pedig nem. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy felmerült a politikai felelősség kérdése is, de csak a vizsgálat végeztével lehet majd levonni az esetleges következtetéseket.