Vilma
-8 °C
3 °C

Túlélte az autóbalesetet az aranyhal

2004.02.07. 12:11
Rajzfilmbe illő kalandokat élt túl az az aranyhal, amely egy angliai autópályán kirepült gazdája felboruló autójából, és negyedórát hevert a belső sávban.
Az M1 autópályán Leicestershire grófságban történt balesetben felborult az autó, amely a halat szállította. Ennek következtében kifolyt az akvárium vize, az aranyhal maga pedig négy métert repülve a belső sáv asztfaltján kötött ki.

A 23 éves Sophia Underhill elmondása szerint amikor felborult az autóval, az volt az első gondolata, hogy most megölte a kedvenc aranyhalát. A megérkező rendőröknek ugyanezt mondta, de azok láthatóan nem értették, miről van szó.

Durrdefekt

A földrajzszakos egyetemista Londonból tartott Leicester felé, amikor hangos robajt hallott, majd elvesztette az utalmát az autó fölött. A Daily Mirror beszámolója szerint a baleset február 1-én, délután fél kettőkor történt, és rendőrök az oldalára borult autón kívül nem találtak más járművet a helyszínen.

A Leicestershire-i rendőrség szóvivője szerint az autó mozgatásakor vették észre a rendőrök, hogy a belsejében áll a víz, mindent belepnek az apró kavicsok és bent van a kiborult akvárium is.

Először nem találták

A rendőrök próbálták megkeresni a halat, de nem látták sehol a közelben. A 15 perccel később baleset helszínén az üvegcserepeket sepregetve fedezték fel az állatot. Azt feltételezték, hogy a hal kimúlt.

Amikor viszont egy mentőorvos vízzel teli dobozba tette a Bercy nevet viselő aranyhalat, az ismét úszkálni kezdett. A segítők azt feltételezték, hogy az aranyhal a balesetben veszítette el az egyik uszonyát, de később kiderült, hogy az egy korábban szerzett sérülés. Azóta a fiatal nő és Bercy már kiheverte a baleset okozta sokkot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.