Drezda után Münchent is elöntheti az ár

2002.08.14. 13:49
Münchenben is megkezdték a lakosság evakuálását az Isar áradása miatt, Drezda környékén húszezernél is több ember kényszerült otthona elhagyására. Bajorországban hét megyét katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítottak. Schröder német kancellár 285 millió eurót ajánlott fel a tartományoknak a károk enyhítésére.
Közel húszezer embert kellett kitelepíteni Drezdából és környékéről az Elba és mellékfolyói áradása miatt. A folyón egyes számítások szerint 1845 óta most vonul le a legnagyobb árhullám. Az árvíz több városrészt elöntött a városban, egyes beszámolók szerint a belváros tóvidékre hasonlít.

Kitelepítések Münchenben is

Veszélybe kerültek olyan drezdai kincsek, mint a Zwinger és a Semper opera. A főpályaudvart kedden vízbetörések miatt zárták le, szerdára azonban már teljes egészében elöntötte a víz az állomást. Németországban a szerelvényeket leállítják a Drezda előtti nagyobb állomásokon, vagy már eleve rövidebb útvonalon közlekedtetik őket. A dpa jelentése szerint Münchenben is elkezdték a kitelepítéseket az Isar áradása miatt - Bajorország hét megyéjében hirdettek ki katasztrófaállapotot.

285 millió kárenyhítésre

A német kormány 285 millió eurót szabadít fel a tartományi kormányok számára az árvízkárok enyhítésére - jelentette be Gerhard Schröder kancellár. A kormányfő elismerte, hogy az utak és a vasúti hálózat helyreállítási költségei meg fogják haladni az erre tartalékolt 25 millió eurót, azonban ígéretet tett a fennmaradó összeg szövetségi költségvetés terhére történő kiegészítésére - jelentette a dpa. A német gazdálkodók szerint az idei esős nyár eddig egymilliárd eurós kárt okozott a termésben.

A kancellár hallgat a globális felmelegedésről

A mentési munkálatokat a katonaság, a határőrőrség és a műszaki mentőalakulatok 3500 tagja segíti az árvíz sújtotta tartományokban. "Ezek az emberek még az árvíz utáni eltakarítási munkálatokban is segíteni fognak" - mondta el Schröder, aki nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, vajon az áradások összefüggésben állhatnak-e a globális felmelegedéssel. "Ebben a helyzetben nem szeretnék vitát nyitni közép- és hosszú távú környezetvédelmi lépésekről" - mondta. Németországban többen is George W. Busht okolják az Európát sújtó árvizekért, mivel az amerikai elnök nem írta alá az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának korlátozásáról szóló kyotói egyezményt - írja a dpa.