Miklós
-7 °C
2 °C

Hetvenöt évet kaptak Soproni Ágnes gyilkosai

2002.03.28. 12:02
Legkorábban negyven év múlva szabadulhat Petróczi András, Soproni Ágnes fia, amiért megölette anyját. Lázár Zsoltnak, aki a gyilkosságot végrehajtotta, majd feldarabolta a színésznőt, legkevesebb 35 évet kell fegyházban eltöltenie.
A Főváros Bíróság csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében mindkettőjüket bűnösnek találta, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. Lázár a tettes, és Petróczi a felbujtó, egyaránt életfogytiglani szabadságvesztést kaptak és tíz évre a közügyektől is eltiltották őket.

- Na mi van Sopikám - hajolt halott anyja fölé Petróczi András. Ez most már bíróság által megállapított tény, mint ahogyan az is, hogy azért kellett meghalnia, mert akadályozta a fiát, hogy az általa elképzelt nagyvilági módon élhessen. És mert egészen másképpen látta a világot.

Hidegvérrel, aljas indokból

A még nem jogerős ítélet szerint Petróczi kitalálta, és Lázárral közösen hetekig tervezgették a gyilkosságot. 2000. május 9-én pedig végrehajtották. Lázár Zsolt miután megivott két és fél deci vilmoskörte pálinkát alsónadrágra vetkőzött, kesztyűt húzott a kezére és némi unszolás után, a háromeres kábeldarabbal a kezében indult Soproni Ágnes hálószobájába. Először nem tett semmit. De Petróczi Zsolt másodszor is lekísérte, majd visszament a szobájába zenét hallgatni. Lázár a kábeldarabbal, nagy erővel fejbe verte az alvó Soproni Ágnest, majd dulakodni kezdtek, végül megfojtotta a színésznőt.

Halott anyját Petróczi is lement megnézni. Aztán még aznap este elmentek autókázni - miután Soproni Ágnes bankkártyájáról vettek le pénzt - bevásároltak, filmet kölcsönöztek, videóztak.

Anyja húsához a tepsit Petróczi hozta

A horror másnap következett. Már nem volt hátra, csak előre: a holttestet el kellet tüntetni. A sav nyomot hagy a kádon, ezért a darabolás mellett döntöttek. Petróczi a Balaton körül autózott és anyja telefonjáról, jellegzetes betűhibáival sms-eket küldözgetett. Lázár pedig fűrészelni kezdett. Mire Petróczi hazaért már majdnem mind a 15 csomag elkészült. Azért az anyja combjából kivágott két hússzeletnek még hozott egy tepsit, bár mégsem sütötték meg, inkább a kutyáknak adták a húst. A 15 műanyag szemeteszsákot -benne Soproni Ágnes holttestének darabjaival - a solymári kiserdőben ásták el.

Néhány nap múlva Petróczi jelentette a rendőrségen anyja eltűnését, amit sokáig a rendőrségen is eltűnésként vizsgáltak.

Érzéketlen és gátlástalan

Lázár Zsolt nem tagadott semmit: se a gyilkosságot, se a darabolást. Petróczi kérte és ő megtette. Petróczi viszont csak abban érzete magát bűnösnek, hogy nem akadályozta meg ezt a szörnyű tettet. Bár olykor veszekedtek, szerette az anyját, nem akarta megölteni- mondta. De a bíróság nem neki hitt. Az ugyanis a tárgyaláson is kiderült: gátlástalan és érzéketlen. - Még most sem azt sajnálja, ami az anyjával történt, csak azt, hogy már nem sajnálja őt senki - hangzott el az ítélethirdetésen. És tényleg, miután kimondták, hogy legkorábban 40 év múlva szabadul, csak dühös volt.

A felbújtó többet kapott, mint a tettes

A bíróság szerint büntetésként semmi más nem jöhetett szóba, mint az életfogytiglan. Enyhítő körülmény mindössze annyi volt, hogy Petróczi fiatal felnőtt, Lázár pedig beismerő vallomást tett. Súlyosító körülmény viszont akadt bőven: például az, hogy alvó, kiszolgáltatott nőt öltek meg, még inkább azt, hogy megfosztották Soproni Ágnest attól, hogy emberhez méltó módon temethessék el és a családját attól, hogy méltó búcsút vehessenek tőle. Gátlástalanságukra és cinizmusukra utal az is, hogy kivágtak a holttest combjából egy darabot. Petróczinál az is sokat számított, hogy anyját öltette meg, amit jó előre eltervezett. És ha ő nem erőlteti, Lázár nem ölte volna Soproni Ágnest. Ezért kapta a szigorúbb büntetést Petróczi.

Bűnösnek találta a bíróság emberölés előkészületében Dajka Beátát, és ezért két évi, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Petróczi a lányt kérte először arra, hogy nyolcmillió forintért ölje meg az anyját, Dajka Beáta pedig mindezt közvetítette is két barátnőjének.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, az elítélt vádlottak és védőik viszont mindannyian enyhítés miatt fellebbezetek.