Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

'A magyaroknál persze porzik az utca'

2005.07.12. 08:55
Isten - eddigi ismereteink szerint legalábbis - nem diszkriminál, a boldvai cigánytelep felét azért öntötte el a víz, mert a vízgyűjtő patak közvetlen közelében, a falu legmélyebb részén húzták fel 25 éve. Víz két nappal a nagy esőzés után is bőven akad, amit feljebb kiemelnek, lent visszafolyik. Az áradás évente két-háromszor jön, a gát mégsem épült fel.
Ha Edelény felől érkezik az ember Boldvára, rögtön a cigánytelepbe botlik, ahol a falu lakosságának egyharmada, 800 ember él. Közülük 400-at szombat délután öntött el a víz.

Két nappal később, hétfőn délután még mindig monszunutáni a hangulat, az utcákon hol térdig, hol bokáig ér a víz. Csak egy tűzoltóautó, meg mezítlábas asszonyok és gyerekek közlekednek a vízben, és egy zöld Ifa, melyet a tévések béreltek, hogy néhány erősebb képért bemerészkedjenek a mocskos víz mélyére.

Születni tudni kell


Nézzen körül az elöntött Boldván!
"Szerencsétlen helyre épült a telep úgy 25 évvel ezelőtt" - fogalmaz óvatosan, jó politikus módjára a három éve polgármesterkedő Csabai Gyula.

Igen, nevezhetnénk akár holland negyednek is a téglából épült cigánysort, hiszen a völgyben fekvő falu legmélyebb pontján áll, a Bódvába ömlő Ördög-patak közvetlen közelében, így áradás évente kétszer-háromszor van. A mostanihoz hasonlóra viszont nem emlékeznek az itteniek, ez idén egyébként már a második volt.

Az ok pedig, mint az elöntött falvak esetében általában, a vízelvezetés megoldatlansága. Legalábbis a boldvai cigánytelepen ez a helyzet, mert olyan gát, ami ne szakadt volna át, eddig nem épült. A patak tíz centiméteres vize most viszont 2,5-3 méteresre duzzadt.

Kétnapos vízforgatás után jött a megoldás

Vasárnap újabb zivatar jött, a boldvaiak kezdhették a szivattyúzást előlről, ami nemcsak a makacs csapadék miatt bizonyult sziszifuszi küzdelemnek: amit ugyanis a cigánytelep tetején kiemeltek, pár száz méterrel lejjebb visszajött. Két nap alatt annyi előrehaladás történt, hogy a víznek utat nyitottak egy mélyebben fekvő szántó felé. Pedig a két darab óránként 5000 literes kapacitású szivattyún nem múlt.

"A magyaroknál persze porzik az utca" - mondja a 12 éves Petra, és mindjárt közli, nem érti, hogy az előbb nagy hangon panaszkodó férfinak, miért ekkora a szája. Nála csak egy szobába ment be a víz, Petráék házát viszont teljesen elöntötte, a fal megrepedt, ezért a nagymamánál éjszakázik a hattagú család.

Egyedül a gyerekek élvezik a "természeti katasztrófácskát", gumicsónakkal, biciklivel szelik a hullámokat, papucsuk közben megtelik döglött gilisztával. Feltett szándékuk, hogy az összes híradásban szerepeljenek. És miközben fennáll a fertőzés veszélye a pottyantós vécék felhígított tartalma miatt, az emberek túlnyomó része mezítláb közlekedik.

Idefele jövet sem a miskolci Tesco, sem az Obi áruházban nem volt gumicsizma, de mint kiderül, nem a boldvaiak vásárolták fel: "Nincs gumicsizmánk" - mondja Budai István a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője, és elmondja néhányat ugyan osztogatott a polgárvédelem, de össze-vissza három ember tűnik föl terepszínű gumiszerelésben.

Fiatalember, az én házamat nézze meg!

Pedig a vízben való közlekedés erős lábtáji viszketést okoz, ezt az Index tudósítója is bizonyíthatja, aki tizenöt percig gázolt portáról portára, hogy felmérje a károkat, és nehogy már azt mondják rá, a paraszt internetes firkász nem mer bemenni egy kicsit oda, ahol ők mindennek ellenére laknak.


Nézzen körül az elöntött Boldván!
Az ÁNTSZ hétfőn már oltani kezdte Hepatitis B ellen a helyieket, a polgármester pedig, miután hallotta, hogy mezítláb kalandoztunk, melegen ajánlotta az oltást.

A házakban a látvány persze semmi különös, az ócska bútorok, a falak csurom vizesek, a kertek nagy részében még áll a víz, a telep sarkában pedig jó pár ház megrepedt. A kárfelmérők viszont csak kedden érkeznek, forintokról még senki nem beszél.

Magyar alig van a gáton

A négy tűzoltón és a két ifáson kívül nem látunk magyart. Amikor a polgármesternél rákérdezünk, a faluban volt-e aki önként kiment segíteni a gátra, nemleges választ kapunk. "A magyarok ilyenkor dolgoznak, ők nem tudnak oda menni. A cigányoknál kilencven százalékos a munkanélküliség, vannak elegen munkára foghatók" - magyarázza a jelenséget Csabai.

Budai István kisebbségi képviselő kicsit fájlalja is, hogy a polgármester a tévének arról beszél, "száz emberével van kint", amikor a száz férfiből 95 telepi cigány, a magyarok hivatalból jöttek.

Na, nem mintha a cigányoknak ne lenne ígérgető emberük, a hétvégén mindkét oldalról, balról és jobbról is megszólalt egy: Horváth Aladár személyesen látogatott le pályázati milliókat ígérve, Kolompár Orbán OCÖ-elnök csak az éteren keresztül üzent, hogy álljon fel válságstáb (a helyiek állítottak egyet, ehhez nem kellett Budapest).

Megoldást csak a telepet védő gát megépítése hozhatna. Az önkormányzat a tervek elkészítésére nyert is 6 millió forintot idén, a megvalósításhoz viszont kellene még vagy százmillió, mivel a völgy elejére egy záportározót kéne építeni. A polgármester lelke mélyén abban reménykedik, talán most tudnak pénzt szerezni, hogy évek óta ismétlődő problémájukkal bekerültek a híradókba.