Viharokkal tört be a hidegfront

2007.05.29. 07:18
Ismét viharok söpörtek végig az országban, hétfő estétől kezdve a keleti, majd a nyugatabbra eső megyékben is szélsőséges időjárás okozott károkat. A tűzoltókat százötvenszer riasztották a viharkárok elhárításához, kidőlt fákhoz, megsérült tetőkhöz.

A Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Vác és Verőce között mindkét vágány felett leszakadt a felsővezeték kedd hajnalban vihar következtében. Emiatt Vác és Szob között vonatpótló autóbuszok vitték az utasokat még kedd reggel is. Budapest Nyugati pályaudvarról a vonatok csak Vácig közlekedtek, és onnan fordultak vissza Budapestre.

A főváros és Székesfehérvár között is szünetelt a vasútközlekedés hétfőn este, egy sínekre dőlt fa okozott kétórás forgalomkiesést. A HavariaPress úgy tudja, hogy Martonvásár és Baracska között dőlt egy fa a vágányokra, mindkét pályát elzárva. Este 6 órára az egyik vágányon megindulhatott a forgalom.


A vihar letarolta a gabonatáblákat Fejér megyében

Megsérült a szendrői római katolikus templom teteje a hétfő kora esti viharban, amikor a településen orkán erejű szél pusztított és jégeső is esett. A templom tetőszerkezetét megbontotta a szél, egy 30-50 négyzetméternyi részt felszakított, egyes darabjai mintegy 25 méterről zuhantak a földre. A templom kupolája is megsérült, ezt öt négyzetméternyi területen tépte fel a viharos szél.

Kiköltözött az önkormányzat kedden a Heves megyei Ivád községházából, mivel éjszaka jelentős tűzkár keletkezett az épületben. A falura lecsapó vihar elektromos meghibásodást okozott, és emiatt csaptak fel a lángok az épület padlásterében. A tűzoltók ugyan hamar eloltották a tüzet, ám az anyagi kár jelentős, mivel átizzottak a szarugerendák és az oltás következtében teljesen elázott az épület.

Tolna megye középső szakaszán délről észak felé söpört végig a vihar hétfőn délután, az orkán erejű szél tucatnyi fát döntött ki, Tamásiban egy lakóház tetejét is megrongálta. A tamási tűzoltóknak több kidőlt fát, letört ágat kellett eltávolítaniuk az útról, járdáról, autók tetejéről. A szekszárdiakat Decsre riasztották, a tolnaiakat Faddra, a bonyhádi tűzoltóknak volt a legtöbb munkájuk, nekik öt helyszínen kell eltávolítaniuk a vihar által kidöntött fákat.


Nagy kiterjedésü zivatargóc a Balaton keleti medencéjében hétfőn

Jégeső és szélvihar verte végig Borsod-Abaúj-Zemplén megye több térségét, főleg a zempléni és az észak-borsodi településeket hétfőn délután. A tűzoltókat kidőlt fákhoz és letört öles ágakhoz riasztották. A viharos szél, az özönvízszerű esőzés az észak-borsodi és a zempléni térséget sújtotta leginkább, de a megyeszékhely, Miskolc is kapott belőle jócskán.

A Borsod Online internetes honlap monoki forrásokra hivatkozva azt jelentette: a településen húszforintos nagyságú jég esett mintegy öt percen keresztül, a helyiek arról számoltak be, hogy jószerivel tönkrement a vetés, sok épület is megsérült. A közeli Golopon borsónál nagyobb jég esett csaknem fél órán keresztül. A Lak nevű településen hétfő este mintegy öt házban okozott kárt a vihar, az egyik épületből egy teljes családot ki kellett költöztetni, őket rokonok fogadták be. Hajdú-Bihar megyében ugyancsak özönvízszerű esőzés okozott gondokat, Debrecenben több alacsonyabban fekvő utcát elöntött a víz.

Az időjárás előrejelzések szerint a hét hátralévő részében marad a hűvös, változékony, esős idő, hétfőn több helyen is számítani kell heves esőkre, olykor viharokra.