Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Százmillióba került a csütörtöki vihar

2007.06.22. 14:56
Özönlenek az ország különböző pontjairól a kárbejelentések a biztosítókhoz a csütörtöki vihar után. Péntek délig 1100-1200 káresetről értesítették őket, az összérték 100 millió forint körüli.
Az Allianzhoz 400-nál több bejelentés érkezett, a becsült kárérték eddig 25 millió forint körüli. A legtöbb kár (227) Budapesten és környékén keletkezett - tudatta a biztosító.

Jelentősebb károkról érkezett jelentés Észak-Magyarországról (Hatvan és Miskolc térségéből), valamint a Dél-Alföldről (Békéscsaba és Szeged környékéről) is.

Budapesten volt a legtöbb kár

Az elmúlt évek hasonló viharai alapján 80-100 milliós végső káröszegre számítanak. A Generali-Providencia délelőtti adatösszesítése és becslése alapján eddig 300 körüli kárseménnyel, és 35 milliós kárösszeggel számolnak - közölte Flechner Tamás.

Az Aegon Biztosító ügyfelei eddig 500 kárt jelentettek, ennek az értéke 40 millió forint. A károk több mint fele itt is Budapestre és környékére esik.

A legtöbb kárt a viharos szél idézte elő az épületek tetőszerkezetében és vakolatában, de a hatalmas mennyiségű víz és a villámcsapások is sok veszteséget okoztak.

A biztosítók szakemberei folyamatosan mérik fel a károkat, várhatóan a jövő héten végleges adataik lesznek.