Kettős hiba okozta a vonatbalesetet?

2002.03.04. 12:35
Egy bécsi hetilap arról írt, hogy miközben darabokra szedik az ausztriai vonatbaleset fékhibás vagonját, a tragédia okaira valójában már fény derült. Eszerint a magyar és az osztrák fél részéről is történt mulasztás.
Magyarországon tudtak a múlt kedden Wampersdorfnál szerencsétlenül járt GYSEV-tehervonat egyik vagonjának fékhibájáról - közölte a Profil című bécsi hetilap hétfői számában "magas körökből származó kiszivárogtatásra" hivatkozva. Miközben a tehervonat harmadik kocsiját, amely a balesetet okozta, az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) jedlersdorfi különleges műhelyében szinte ízekre szedik, az értesülés szerint a baleset oka és lezajlása tulajdonképpen már tisztázott.

Nem jelezték a hibát

A Profilnak kiszivárogtatott értesülés szerint a magyar vasutasok észlelték, hogy a szerelvény egyik kocsiján hibás egy légtelenítő szelep, ezért azt elzárták. Mivel azonban így a kocsi fékjei nem működtek, a vagont "utánfutóként" a szerelvény végére kötötték. Ez nem tilos, és nem is túl ritka, mert egyetlen fék nélküli kocsit a szerelvény egésze könnyen lefékez. Ám a magyar vasutas nem jelentette az "utánfutó" tényét osztrák kollégájának - ez volt az első hiba.

A szerelvényről azonban Ebenfurthban lekapcsolták a magyar mozdonyt, s másik végére még két vagonnal osztrák mozdonyt kapcsoltak: ezzel ugyanis a hibás kocsi a szerelvény végéről a mozdony utáni harmadik helyre került.

A legtöbb vagonon nem működött a fék

A Profil szerint itt következhetett be a második emberi mulasztás: az illetékes vasutasnak az előírt, és végre is hajtott fékpróbánál észlelnie kellett volna, hogy a fékek csak az osztrák mozdonyon és a vele a szerelvényhez kapcsolt két kocsin működnek, a mögöttük haladó 26 vagonon nem, s ezt annak ellenére is észre kellett volna vennie, hogy nem tájékoztatták az "utánfutóról".

A baleset úgy következett be, hogy a szerelvény nem tudott megállni a wampersdorfi állomáson - ahol el kellett volna engednie az egy sínpárú szakaszon érkező kamionos vonatot -, s így következett be az ütközés.

A Profil megemlíti, hogy a múlt héten a magyar kamionosokat szállító vonat balesete három ütközés közül csak egy volt: hétfőn Stájerországban kisiklott egy tehervonat - itt senki nem sérült meg. Kedden történt a wampersdorfi baleset, amelyben hat ember életét vesztette és számos könnyebb sérült mellett négyen súlyosan megsérültek. Szerdán egy bécsi pályaudvaron két tehervonat ütközött össze, miután az egyik vezetője elnézett egy jelzést, s mindkét vonat vezetője megsérült.

Vita a vonatütközések számáról

Sokat idézik a balesetek nyomán az osztrák Számvevőszék által az ÖBB-ről decemberben készült jelentését, amely megállapítja, hogy a vonatütközések száma 1995-1999 újra az 1992-es szintet érte el, s aggasztónak minősíti, hogy tehervonatoknál a gyors fékezés kisikláshoz vezethet rendes üzemben is. Az ÖBB az ütközések számának növekedéséről tett megállapítást a statisztika téves értékelésének, a tehervonatokra vonatkozó megállapítást pedig egy műszaki probléma téves értelmezésének minősítette. Az ütközésekről azt mondták a vasúti illetékesek, hogy számuk 1992 és 2000 között változatlan sávban ingadozik.

A külügy nem ad ki adatokat
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata nincs felhatalmazva arra, hogy az ausztriai vasúti szerencsétlenség áldozatául esett, illetve megsérült magyar sofőrök személyes adatait átadja a fuvarozók érdekvédelmi szervezeteinek - mondta a külügyi szóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján.

Horváth Gábor alaptalannak nevezte azt a - néhány híradásban megfogalmazott - bírálatot, amely szerint a külügyi tárca akadályozná, hogy érdekvédelmi szervezetek segítséget tudjanak nyújtani az elhunytak családjainak.